Zene ki/bekapcsolása
solarah online
A játék
A világról
Fejlesztés
Galeria
A csapat
Novellák
Fórum
GY.I.K.
Kapcsolat
Partnereink
Novellák

Hideg K?
Lineage II - 2006.09.14. 01:03 - Karrde
Hozzászólások

       Locken s?r? aljnövényzetben gázolt.  Furcsa volt ez az erd?. Magas, terebélyes fák ameddig a szem ellát, lombkoronájuk összeborul. Talajszinten jótékony félhomály fedte a derékig ér?, még mindig méregzölden virító bokrokat. ?sz volt, a fák hullatták aranysárgára sült leveleiket. A szél feler?södött, utat talált a tölgyek törzsei közt, beférk?zött minden odúba, kísérteties hangokat képzett a nyiladékokban. Mint megannyi síró asszony jajveszékelése, úgy hasítottak Locken fülébe a hangok. Néhol lágy szell?ként kapott a férfi ruházatába, néha pedig orkánként süvöltött, de mindig a gleccserek jegességét hozta magával. A jeges fuvallatokat csak a lombkoronák között átsz?r?d? fénnyalábok törték meg, melyek a nyár melegét hordozták  magukban. Locken ezért is fucsállta az erd?t. Mintha minden évszak összekeveredett volna egy helyen. Nem lehetett természetes, ellentmondott mindennek amit ? tudott Aden éghajlatáról. De nem csodálkozott. Itt minden más volt, nem hallotta a vadak neszezését sem.

       Nem zavartatta magát, céltudatosan tört el?re a buja növényzetben, hol kézzel félrehajtva az akadályt jelent? ágakat, hol kardját használva a bozót ritkítására. Szürke, horpadásokkal tarkított páncélja élesen elütött az erd? színpompás világától, mégsem figyelt fel rá senki. Mintha az egész terület kihalt lett volna. Rápillantott a nyakában függ? láncra. A láncon függ? zöld ékkövet figyelte. Egyre fényesebben világított, tehát közelebb ért céljához. Önmagában persze ez a kis irányt? nem lett volna elég, de a csuklyás alaktól meglehet?sen pontos útvonalleírást kapott. Mint ahogy másik négy társa is, akiket a titokzatos megbízó felbérelt a munkára. Öten indultak neki a kalandnak, közülük már csak ? volt életben. Ketten a mocsarakban vesztek, egyiküket az erd? rejtélyes harcosai kaszaboltak le. Nehézvértet viseltek, zöldre festett páncélokat, jól beleolvadtak a növényzetbe. Fegyvereik hihetetlen gyorsasággal osztották a halált, a küzdelem pillanatokon belül eld?lt.. Akkor ? is megsebesült, csak a szerencséjének köszönhette, hogy a varázslón?vel együtt el tudott menekülni. Ezután majdnem kétnapi fejveszett vágta következett az erd?ben, ami csak nem akart véget érni. A második napon különváltak a n?vel. Úgy hitték, így megtéveszthetik üldöz?iket. Mert üldözték ?ket, ez nem lehetett vitás. Talán, ha lett volna érzéke az iróniához, értékelni tudta volna ezt a helyzetet. Hiányolta az erd?b?l az életet, a vadakat. Hiszen most ? volt a vad ebben a hajszában, melynek kimenetele nem lehetett kétséges, hacsak nem talál kiutat az erd?b?l. Kezével a lánc után kapott, elrejtette az ékkövet mellpáncélja alá, nehogy árulója legyen. Nem vonul vissza, innen már nem. Szép summa várja, ha elvégzi a munkát, s vérbeli zsoldosként kötötte az adott szó és a becsülete. Nem lehetett már messze a templomtól, legalábbis a csuklyás elmondása alapján nem. Márpedig minden amit amaz elmondott eleddig igaznak bizonyult. Tovább tört el?re, s fertályóra múlva fekete k?falakat látott kiemelkedni a színek tengeréb?l. A szél itt már szinte tombolt, fagyával ostromolta a férfit. Különös, mintha az épület fel?l jött volna. Locken óvatosan a fák vonaláig lopakodott, fegyvere kezében, borostás arcán izmok rándultak, zöld szemei körül ráncokba gy?r?dött b?re. Leny?göz? építmény volt az el?tte tornyosuló templom. Mert az volt, vagy az lehetett egykor. Let?nt korok építménye lehetett, hasonlót még nem látott útjai során. Magas sem volt, a fák lombkoronájáig sem nyúlt fel a teteje. Ahogy meg tudta ítélni háromszög alapú volt, a sarokpontokból a falak ívesen tartottak a csúcspont felé, ahol valamiféle rég elfeledett jelvényt látott. Az obszidiánfekete falak nedvesen csillogtak a napfényben. Márvány volt talán? Tekintetével végigkutatta a fal azon részeit, amelyek láthatóak voltak számára. Egyetlen dísztelen ajtónyílás ásított csak az érkez?re. Locken várakozott, megpróbálta kifújni magát. Üldöz?it nem érzékelte, csak a sajgó combseb emlékeztette jelenlétükre. Ellen?rizte az ékkövet, fáklyaként világított. Hirtelen összeszorult a gyomra, szédülni kezdett.

 -          Indulj. Kevés az id?. – hallotta a reszel?s hangot a fejében.  

-          Ki vagy? – kérdezte ösztönét?l hajtva.

-          Nem ismered meg a hangom? – reszel?s nevetés.

A zsoldos összerándult, hirtelen fázni kezdett, ahogy megjelent szemei el?tt a vézna, csuklyás alak.

- De hogy… - szaladt ki önkéntelenül a száján.

- Mit gondolsz, miért van nálad a k?? De ez most mellékes. Indulj!

 

            A parancs elhangzott és nem lehetett vele ellenkezni. A zsoldos el?regörnyedve megindult a bejárat felé. A hanyatló nap végleg elt?nt az erd?rengetegben, már csak a vérvörös fényei kúsztak a templom fölé. Miközben az ajtó felé futott, észrevette hogy megsz?nt a szél. Elt?nt a dermeszt? hideg, amit eddig érzett. Helyette iszonytatóan szaggatott a feje. Trópusi meleget érzett, a leveg? fullasztó volt.

- Hisz ez lehetetlen. – futott át agyán – Mágia. – Megtorpant volna, de lábai nem engedelmeskedtek. A reszel?s hang szinte robbant a fejében:

- Nem állsz meg. Már csak karnyújtásnyira van a Lélekszaggató, s te megszerzed nekem.

Mire eszmélt, átlépett az építmény bejáratán. Szemeivel a dísztelen keretet vizslatta, majd maga elé tekintett. Hosszú csarnokot látott maga el?tt, lehetett vagy 50 lépés. Sokkal nagyobb volt, mint amire a küls? látható méretek alapján következtetett volna  Kétoldalt oszlopsor magasodott, rajtuk örökmécsesek. Fényük a folyosót világította be, minden mást jótékony sötétség borított. A fekete szín uralkodott mindenhol, a padlólapok fényesen csillogtak. Locken egy hirtelen ötlett?l vezérelve megperdült és sújtott a kardjával. Évszázados lánc engedett, súlyos k?tömb zuhant az ajtónyílás elé. Döndülés, ahogy a masszív tömb tökéletesen lezárta a termet, majd tökéletes csend. A zsoldos körülnézett. Próbált hideg fejjel, tisztán gondolkodni, de már nem volt ura testének. Halántéka lüktetett, szemei vérben forogtak, testét izzadtság lepte el. Elindult a templom belsejébe, lesétált a rövid lépcs?soron. Kardját készenlétben tartva haladt el az oszlopsorok közt. Látta az oszlopok között félig a falba süllyesztett szobrokat. Némelyik embert, némelyik sosem látott szörnyetegeket formázott. A k?be álmodott rémek mintha ?t figyelték volna ugrásra készen állva. A zsoldos saját magát figyelte. Furcsa útvonalon közelített a templom vége felé, többször oldalra lépett kikerülve a padló bizonyos részeit. Nyilvánvalóan a csuklyás ismerte az utat. Hogy honnan, azt csak az istenek mondhatnák meg. Hirtelen két ezüstvértet visel? alak bukkant fel az oszlopok takarásából és kivont karddal elindultak Locken felé. A mellvérteken ismer?s címerek látszottak, egy koronát a karmai közt tartó sast ábrázoltak.  A férfi hitetlenkedve nézte a harcosokat, nem értett semmit. Minden akaraterejét megfeszítette, kezéb?l kifordult a kard.

-          Ostoba, nem tudod mit cselekszel – jött azonnal a bosszús hang.
-          Aden lovagjai, a test?rség tagjai. ?k nem ellenségeink – vetette ellen dühösen.
-          Valóban? Akkor megmutatom a jöv?t, harcos. – a válasz szinte fröcsögött a gy?lölett?l.

 A fejfájás az elviselhetetlenségig fokozódott. A zsoldos felüvöltött, tépni kezdte magát.  Legalábbis így érezte. Látása elhomályosult, képek villantak az agyába. Egy madár röpte… magasan Aden városa felett… a város romos volt, a csonka tornyokból füst gomolygott az égre, a vérmocskos utcákon orkok fosztogattak… a madár tovább repült… az Arcátlanság Tornya… felépült teljesen, a legfels?, nyitott teraszon hatalmas alak áll, köpenyébe kapaszkodik a szél… Baium… a madár zuhanni kezd, egyenesen a nagyúr felé… és belecsapódik egy víztükörbe… nem, nem is víztükör, valami s?r?bb… vér fodrozódik ahogy a magasból aláhulló cseppek a kisebb tócsába csobbantak… követte a cseppeket felfelé, mindig csak felfelé… egy oltárk? ébenfekete k?b?l, oly ismer?s… fekete csuklyás alak áll az oltár felett, kezében t?rrel, torkából rekedt nevetés tör fel… az oltárkövön egy alak fekszik, k?b?l vésett arc, borosta, zöld szem…  -          NEEEM! – ordított fel Locken. Féktelen harag fogta el. Megtántorodott, az egyik oszlopnak zuhant. -          Ne aggódj, áldozatod hozza közénk a nagyurat újra – közölte a kárörvend? hang.  

A két ?r megtorpant és egymásra pillantott. Az el?ttük fetreng? férfival valami történt. Ordítva küzdött valaki vagy valami ellen. Egyik keze övébe t?zött t?re felé nyúlt, kirántotta azt és szíve felé közelítette. Közben hol hörgés, hol rekedt kacagás tört fel torkából. Combján felnyílt a b?r, vér kezdett szivárogni bel?le. Aztán egy reccsenés hallatszott, amint a t?rt tartó kar eltört. Majd rekedt vihogás. A következ? pillanatban a test felemelkedett a földr?l. A két ?r önkéntelenül hátralépett. A harcos felemelte tekintetét, ?rült csillogás látszott szemeiben. Szája kinyílt, rekedt, károgásszer? ám mégis ritmikus szavak hangzottak. A harcos bal keze hirtelen el?relendült, tenyeréb?l t?zförgeteg csapott ki. A két lovag megkísérelte a lehetetlent, megpróbált  kitérni a lávaként perzsel? mágia el?l . A t?z elenyészett, s csak pár összeolvadt fémvértdarabot és két kupac hamut hagyott maga után. Locken eszel?sen felvihogott, ajkaiból vér tört el?. Béna karja jobb oldala mellett lógott, felszakadt combsebéb?l lüktetve szivárgott az élet. Lassan vánszorogva elindult a templom hátsó része felé, pár lépés után felsejlett az oltárk?. A zsoldos meggyorsította lépéseit, bár nem akarta. Tudata már csak apró kis él?sköd?ként volt jelen testében. Tíz lépésre lehetett az oltártól mikor megtorpant. Egy fekete csuhát visel? alak lépett az oltárk? elé. Hátrahajtotta az esüsttel kivarrt csuklyát. Egy elf n? volt. Locken szíve nagyot dobbant. A varázslón?. Szokatlan reakcióját a csuklyás is érzékelte.

- Tehát a csapat ötödik tagja végre megmutatja igaz arcát.

- Meglepettnek látszol. Ilyen egyszer?nek gondoltad? – a hang finom volt, mégis betöltötte a teret.

- Nem állíthatsz meg. Elérem célom, s Baium nagyúr újra e síkra lép.

- Nem nekromanta. Elpusztítalak, mert ez rendeltetett számodra. Démonok szolgájaként végzed. – h?vös, tárgyilagos volt. 

- Legyen, ha halni akarsz… Ehh, erre a testre nincs tovább szükségem.

A zsoldos bal kézzel az ékk? felé kapott, leszakította nyakából a vékony láncot majd a földhöz vágta. Az ékk? millió darabra hullt, zöldes ragyogással vonta be az ében k? egy részét. Morajlás töltötte be a teret, ahogy a térkapu megnyílt. Elnyomta az elnyújtott sóhajt, ami Lockenb?l szakadt fel, amint az undorító jelenlét távozott testéb?l. Az összetört test a padlóra zuhant. Homályosan látta még, amint egy fekete csuklyát visel? alak lép ki a zöld fénykörb?l, aztán elsötétült minden.

 

           Felnyitotta szemét. A mennyezetet látta. Hideg k? érzete a hátában. Nedves tapintású, sima. Márvány talán? Minden tagja sajgott, nem tudott mozdulni. Árnyék vetült arcára, majd egy fekete csuklya úszott be látóterébe. Egy kéz nyúlt ki a csuha ujjából. Volt valami abban a kézben. Locken szívébe rémület költözött, ordítani akart. Mellkasához valami hideg acéltárgy nyomódott.

-  Most már pihenhetsz, harcos – súgta egy finoman rezg? hang.


Hozzászólások
Novella: Hideg Kő
1
Ghery • SilentVertigo 2006.09.14. 08:27
Nem rossz, bár nekem maradt valami hiányérzetem. Meg ne kérdezd, hogy pontosan mi, mert nem fogom tudni megmondani...;) Egyébként igen dícséretes és kedvemre való jövőlépet festettél, gratulálok!:D
1
solarah online
creative commons license

silentvertigo  |  design:  kicsy  |  zene:  spectral analysis  |  rajz:  tikos péter

Ahol azt másképp nem jellezzük, ott az oldalon található minden írás, kép, zene és egyéb tartalom a Creative Commons "Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország" licensze szerint érhető el. Az oldalon megjelenő hozzászólások szerzőik tulajdonát képezik, azokért az oldal szerkesztője felelősséget nem vállal.
Firefox Játékfejlesztés.hu PHP MySQL

Fatal error: Call to undefined function session_unregister() in /home/yscik/silentvertigo.hu/solarah/mods/out.php on line 14