Zene ki/bekapcsolása
solarah online
A játék
A világról
Fejlesztés
Galeria
A csapat
Novellák
Fórum
GY.I.K.
Kapcsolat
Partnereink
Novellák

Egyszer fent...
M.A.G.U.S. - 2006.09.15. 05:18 - Karrde
Hozzászólások

Az éjszaka koromsötétséget hozott. Zak hálát adott a tolvajok istenének, hogy ily kegyes ajándékkal segíti els? igazi útján. Az ?szutó mindig zord id?járással köszönt Armen városára, s a fiú álmaiban sem képzelhetett volna el megfelel?bb éjszakát. A hasas es?felh?k már délután a város fölé kúsztak, az északi szél nógatására mázsás súlyként cipelték terhüket a hegyek lábainál emelked? k?óriáshoz. Kés? délutánra a szél elcsendesült, várakozásteljes csendbe burkolta a természetet. A vízt?l terhes szürke óriások is várakoztak, nem siették el a városra zúdítani rakományukat. Az éjszaka így csillagok nélkül köszöntött az ifjú tolvajra. Jobban szerette ugyan a holdvilágos estéket, mert könnyebben boldogult a néha még labirintusnak tetsz? tet?kön. Mesterei azonban nem vallottak szégyent a nem is olyan rég még piaci szarkaként tevékenyked? fiú oktatásával. Zak megállt és hátát az egyik magasra rakott kéménynek vetette. Szívesen gondolt vissza az elmúlt hónapokra és az azel?tti id?kre. Piaci tolvajként a keresked?negyedben tevékenykedett, csakúgy mint most. Akkor azonban a ver?fényes napsütés és a zsúfolt piac volt az ? területe. Néhány réz és ezüst, nagy ritkán egy-egy arany színesítette tovább trófeáinak listáját, na meg persze a klán kincstárát. Persze voltak olyan alkalmak is, amikor kenyeret, almát, sajtot lopott. Szigorúan a klán érdekeit szem el?tt tartva, nem is lett volna mersze másként cselekedni. Aztán meg nem is akart, hisz a klán maga volt az élet. A napi munka után az elhagyatott raktárak, romosnak t?n? és bedeszkázott ablakú házak biztos menedéket nyújtottak neki az éjszakákra. ? nappal dolgozott és éjszaka pihent. Álmát éjjáró társai vigyázták. Aztán felfigyeltek rá valamikor, mert egy éjszaka érte jöttek. Nesztelenül mozogtak az alvó alakok közt, nem ébresztették fel a jórészt gyermekekb?l álló csoportot. ? is csak azért vette észre ?ket, mert (szokásához h?en) álomba szenderülés el?tt a „nagy fogásról” ábrándozott, miközben a deszkák közt átsz?r?d? holdfényben a porcicák lassú táncát figyelte. Sosem hitte volna, hogy egyszer majd közéjük fog tartozni és igazi éjjáró lesz. Hónapok teltek el azóta, s ? szorgalmasan tanult. Nappal pihent, éjszaka pedig Nyúzottal Armen utcáit járták, a tolvajok útján. Zsúpfedeles, nyomorúságos kunyhók, cserepezett házak és cifra épületek kísérték útján, jutalmazták oltalmazó árnyékukkal vagy épp büntették el?vigyázatlanságáért megroppanó cserepeikkel. Megtanulta mindazt, mit tudnia kellett. Megismerte a biztonságosan használható útvonalakat, a jelzéseket, melyeket egymásnak hagytak útjuk során, de megtanulta azt is, mely tet?kre nem érdemes lábát tennie, hol lazák a cserepek és melyik viskó tet?terében alszanak nyugtalan álmot hozzá hasonló hontalan szerzetek. Mindent megtett azért, hogy beilleszkedjen az éjjárók közé, s igyekezete nem maradt észrevétlen. Lám, megkapta els? önálló feladatát. Egyszer? lesz, hisz csak egy helyi keresked?t kell megszabadítania néhány értékesebb holmijától, emlékeztetve ezzel a klánnal kötött alkujára. A megszerzett tárgyak persze vigaszdíjként a klánt fogják tovább gazdagítani.

 Zak végigvizslatta a keresked?kerület háztet?it. Olyan volt számára, mintha csak egy dimbes-dombos tájon sétálgatna. A holdfény most nem hátráltatta, így a széles tet?gerinceket használva suhant tova célja felé. Nem volt már messze, pár ház választotta csak el a kiszemelt célponttól. A f?utaktól még így távol maradt, nem akarta megkockáztatni, hogy a ritkán járó ?rjáratok éberebb tagjai véletlenül megpillantsák. Erre nem igazán volt szükség, mert ismerte a strázsák vonulásának útját és idejét is. Ritkaságszámba men? tétlen éjszakáit sokszor töltötte azzal, hogy biztonságos távolságból figyelte az utcai lámpások fényében katonás feszességgel vonuló csapatokat, a titokzatos köpenyekbe burkolózó alakokat vagy az eldugott helyeken egymás karjaiba omló szeret?ket. Élvezte a helyzetet. Észrevétlenül mások felett járni, fürkészni a gyanútlanok apró kis titkait. Ilyenkor a fellegekben járt. A kétszintes villa közben szinte észrevétlenül közelebb kúszott ahogy óvatos léptekkel megközelítette. Ott kushadt a szomszédos ház tetején és a lehet?ségeit mérlegelte. Szeme megakadt az emeleti ablakon, amit a t?zfalba véstek. Nyitva volt, legalábbis az ablakon kilógó függöny err?l tanúskodott. Felmérte a távolságot. Egy rugaszkodás csak, de inkább nem kockáztat. Egy rossz mozdulat kell csupán és a nesztelen közeledés egetver? zajba csap át. Hirtelen apró nesz vonta magára a figyelmét. ”A fenébe” Hasravetette magát a tet?n, igyekezett beleolvadni a cserepek anyagába. Újra egy kis zaj. K? gurul így le a tet?r?l. Most már teljesen biztos volt benne. Valaki más is jár itt. Percekig lapult a tet?n, de újabb hang már nem érkezett, így kezdett megnyugodni. Lassan a tet? széléig kúszott el?re, s miután nem fedezett fel semmi oda nem ill?t, leereszkedett a földre. Egy kertbe érkezett, napfényben valószín?leg csodás látvány lehetett. Nem id?zött sokáig az épület takarásában. Felmérte a távolságokat, közben elmaradhatatlan hátizsákjából mászókarmokat kotort el? és a kezére húzta. A keresked? háza tényleg szép volt, még így sötétben is. Az épület k?elemei közt fabetétek voltak, melyek gyönyör? domborm?veket formálva türemkedtek ki a fal síkjából. Mesteri alkotás lehetett, s mennyire nagy segítség volt is egyben. Nem hitte, hogy a keresked? pont a tolvajok kedvéért készíttette a házát ilyenre, mindenesetre pont kapóra jött. A karmokat beakasztotta az els? faragványba és feljebb húzta magát a falon. Megint és megint, míg az ablak széles párkánya alá nem ért. Valóban nyitva volt és a függöny széle lógott ki a résnyire nyitott spaletta mellett. Feljebb tornázta magát és óvatosan kinyitotta a spalettát. El?re hallani vélte a pántok nyikorgását, de nem történt semmi. Többek közt ezért is szeretett az el?kel?bb kerületekben dolgozni. A helyi ”urak” meglep?en nagy gondot fordítottak értékeik rendben tartására. Belesett a nyitott spaletta mellett. Sötétség és csend fogadta. Lábaival feljebb tornázta magát, mígnem derékmagasságig már az ablakban volt. Körbekémlelt, már amennyire lehetett a szemközti ajtó alatt beszüreml? fényben. Talán hálószoba volt, talán lomtár. A falak mellett bútorok sorakoztak, na meg egy hatalmas ágy is, a saját kis kamrája sem volt ekkora. S?t, szerencsésnek mondhatta magát, hogy külön hálókuckó jutott neki az amúgy sem fény?z? házban, amit otthonának tekintett. A szoba közepén nagyobb kupac: vödrök, sepr?k és talán néhány felcsavart sz?nyeg. Tovább kémlelt. Az egyik sarokban is látott valamit. Meresztette szemét, el?bb a kíváncsiság, kés?bb már inkább az iszonyat vonzotta tekintetét. Egy fekv? alakot látott, s mintha egy terjed? foltban feküdt volna. ”Mi a jó isten…” 

 Eddig jutott. A következ? pillanatban egyszerre több dolog is történt: ordítás hasított a csendbe, az ajtó fülrepeszt? reccsenéssel szakadt ki eredeti helyér?l és egy hihetetlen tempóval közelít? alak robogott át a sötétségb?l hirtelen világossággá váló képen. Zak ösztönszer?en próbált cselekedni és kezeit kihúzta a mászókarmokból, majd megpróbált leereszkedni. Egy hajszálon múlt csak. Érezte, ahogy az alak feléje lendít valamit, majd érezte az ütés nyomán megsajduló arccsontjait. A kéretlen lendület elszakította a faragványokkal díszített párkánytól. Egy örökkévalóságnak t?nt a zuhanás, pedig az els? emeletig gyerekjáték volt feljutnia. Maga felett látta az alakot amint kecses ívben szelte át az ablak és a követez? háztet? közti távolságot, aztán földet ért. Valami roppant, hogy a saját csontjait hallotta, vagy az alak súlya alatt megroppanó cserepeket, nem tudta volna megmondani. A fájdalom megadta a választ. Könnyek gy?ltek a szemébe, miközben összeszorított fogakkal talpra küzdötte magát. A közelben ajtócsapódás hallatszott, majd szitkozódás és parancsszavak. Menekülnie kellett, minden más lényegtelenné vált. Futásnak eredt, azaz csak eredt volna. Jobb lába nem akart engedelmeskedni, béna kolonc volt csupán a testén. A fájdalom a csíp?je fel?l sugárzott. Lábát maga mögött vonszolva igyekezett a derékmagasságú kerítés felé. A tet? felé pillantott, de aztán el is vetette a gondolatot. Megpróbált átvet?dni a kerítésen, de béna lába nem engedte. A nadrág beleakadt a faépítmény egyik oszlopába, ami a tervei szerinti sima landolásból egy hatalmas puffanással végz?d? esést produkált. Felnyögött kínjában, észre sem vette az elsuhanó nyílvessz?t. Csizmás lábak dobogását hallotta egyre közelebbr?l. Feltápászkodott és az éles fájdalmat figyelemre sem méltatva tovább vánszorgott az éjszakában. A piac felé fordult, s a verseny elkezd?dött. Sz?k sikátoron vágott keresztül, keresztezve egy kivilágított utcát. Körbe sem nézett, nem érdekelték az ?rjáratok. Ha meglátják, úgysem tud elmenekülni. Bevetette magát egy újabb sikátorba. Zúgott a feje, a vér sivítva áramlott ereiben, süketté téve ?t a külvilág felé. A fájdalom állandósult, az éles szúrások tompa lüktetéssé szelídültek. Belelépett valami pocsolyába. ”Egy hete nem esett”- futott át az agyán. Nem akarta tudni mi volt az. Az élete volt a tét, tudta jól. Nem érzékelte üldöz?it, de tudta hogy itt vannak a közelben. Aztán meglátta az ajtót. Pár lépés volt csak, mégis élete leghosszabb pillanatai voltak. Ujjaival ösztönszer?en talált rá a tolvajzár szerkezetére, majd néhány másodperc múltán kimerülve esett össze a fa tákolmány túloldalán. Zihált, a szája kiszáradt. Megpróbált megnyugodni és a leveg?t lassabban nyelni. Tudta, egy hangos zaj a vesztét okozhatja. Hangok közeledtek, aztán pár perc után távolodni hallotta ?ket. Megnyugodott kissé. Letekintett saját derekára. Nagyon feldagadt. El?kotorta kését, hogy megvizsgálja sérülését. A fájdalomhullámok egyre er?sebbek lettek, ordítani tudott volna. Felvágta a nadrágot. Forogni kezdett vele a világ, majd elájult. 

 Az alak magabiztosan sétált végig az armeni piac standjai el?tt. A ver?fényes napsütés furcsa glóriába vonta biceg? alakját és néhány verejtékcseppet csalt homlokára. A helyi lakosok magabiztosságával mozgott és kerülte ki a város?röket, a magukat kellet? örömlányokat. Zak szúrós szemmel figyelte az emberek közt fogócskát játszó gyermekeket. Sima mozdulatok, sivító ricsaj, s egy újabb figyelmetlennek lett könnyebb zsebe. Az ? feladata volt a újoncok képzése és felügyelete. Néhány hónapja immár. A klán talált számára feladatot, bár nem szerette ezt a munkát. A földhöz volt kötve. Vágyódva gondolt a sima tet?cserepek suttogó hangjára, az éjszaka simogató ölelésére. Nyúzott azt mondta neki, minden rendben lesz és nemsokára folytathatja éjszakai útjait. A háta mögött a kirurgus csak elhúzta a száját. Akkor úgy gondolta, tudja kiben bízhat. Elhúzta száját, keser? epét érzett a torkában. Egy gondolat tört utat magának az emlékek falán: Egyszer fent…

Hozzászólások
Novella: Egyszer fent...
1
Karrde • SilentVertigo 2006.09.19. 10:42

 Egy tolvajklán felépítése hasonlóan piramisrendszerű, mint bármely más Yneven működő komolyabb csoprtosulásé. Megvannak tehát a különböző szintek, tekintsd úgy mint egy társadalmi ranglétrát.

Esetünkben a piaci zsebtolvaj - aki mellesleg szakmájában nagyon jól dolgozott - feljebb lépett egyet a létrán azzal, hogy az éjjárók közé avanzsált. Történt vele valami, amitől aztán azt a munkát már nem tudta tovább elvégezni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyéb, a klán számára hasznos feladatot nem tud végezni. A klán számára minden egyes utcai koldusnál "előkelőbb" tag egy befektetés, amiből ők profitálni akarnak. Így a lehető legtöbbet facsarnak ki belőlük.

Enriquel 2006.09.18. 11:55
Ojjé. Lenne még valami, ami csak később ütött szöget a fejembe. Az első részben számomra az derült ki, hogy Zak éppen csak, hogy igazi tolvajjá vált, ez a küldetés amolyan beavatás volt számára. Lehet, hogy én képzelem rosszul - és akkor tárgytalan a dolog - de a sérülés nagy valószínűleg nem fog meggyógyulni, mert ugye legfeljebb valami sokadrangú sebkötöző látta el a súlyos törést. ha viszont így van, akkor ő igazából csak egy kolonc a klán nyakán, és mivel még semmit nem tett, egy plusz kenyérpusztítót nem viztos, hogy megtartanának. Bár... lehet, hogy ez is egyfajta biztonság a klánhoz tartozók számára. Ezt most nem tudom hirtelen eldönteni. :) Szerinted Karrde?
Enriquel 2006.09.17. 06:02
Tanulságos... Remélem van folytatás is, mert kiváncsi vagyok mi történt a házban, és ki volt az elillanó idegen :)
Ghery • SilentVertigo 2006.09.16. 07:11
Remek! Tetszik! Tovább meg minek dícsérjem, önmagáért beszél. Nagyon remélem, hogy hamarosan én is csatlakozni tudok az ynevi novellaírók sorába, csak előbb a gépem... Mindenesetre van két remek ötletem, hogy mégis mennyire jók, azt majd Ti fogjátok megmondani;) Nah megy a vonat, lépek:)
1
solarah online
creative commons license

silentvertigo  |  design:  kicsy  |  zene:  spectral analysis  |  rajz:  tikos péter

Ahol azt másképp nem jellezzük, ott az oldalon található minden írás, kép, zene és egyéb tartalom a Creative Commons "Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország" licensze szerint érhető el. Az oldalon megjelenő hozzászólások szerzőik tulajdonát képezik, azokért az oldal szerkesztője felelősséget nem vállal.
Firefox Játékfejlesztés.hu PHP MySQL

Fatal error: Call to undefined function session_unregister() in /home/yscik/silentvertigo.hu/solarah/mods/out.php on line 14