Zene ki/bekapcsolása
solarah online
A játék
A világról
Fejlesztés
Galeria
A csapat
Novellák
Fórum
GY.I.K.
Kapcsolat
Partnereink
Novellák

Egy Ranagol-pap élete
M.A.G.U.S. - 2006.10.03. 03:49 - Enriquel
Hozzászólások
2. A SORS FINTORA  Még csak napok teltek el a szörny?ség óta, lelkem háborgása mégis alább hagyott. Azt kell, hogy mondjam egész jól viseltem családom elvesztését. Már akkor is er?s lelk? voltam. Mivel semmi sem volt immár, ami a kis faluhoz kötött volna, úgy döntöttem megpróbálok megfelel? helyet találni, ahol esetleg befogadnak. Túl sok volt itt az emlék, nem tudtam volna eltemetni, tudatom legmélyebb zugába a történteket. Környezetváltozás kellett. Eszembe jutott, hogy azon az estén, amikor visszaértem a városból elszórtam, amit vásároltam. Hevesen vert a szívem, ahogy a fák közé igyekeztem, hiszen az a pár holmi volt mindenem, amib?l elkezdhettem új életemet. Ropogó avaron gázoltam át, az ágak s?r? falkánt állták utamat. Elképzelni sem tudtam, hogy voltam képes itt rohanni. Mint kiderült, aggodalmam és sietségem hiába való volt. Nem járt erre, azóta senki. Mindent úgy találtam, ahogy hagytam. Felcihel?dtem és nekivágtam az útnak ismét. Óvatosan haladtam a fák közt, néha hallgatózva. Azt hittem sose lesz vége a fák végeláthatatlan sokaságának. Órákkal hosszabbnak t?nt az utazás, a korábbiakhoz képest. Pedig semmivel sem telt el több id?, mint szokott. Hála az Úrnak most minden baj nélkül átverekedtem magam a rengetegen. Megérkeztem hát a városkába, rövid id?n belül másodjára. Ez volt az els? ilyen eset - s az utolsó is. Viszonylag rövid id?n belül sikerült túladnom a portékán, tapasztalatlanságomból adódóan jóval ár alatt. Hatalmas vagyon volt a birtokomban, és ez csak az enyém volt, senki másé. Els? dolgom volt egy csizmát venni magamnak. Sajnos nem volt a méretemben, de a sok számmal nagyobb lábbeli is megtette. Mérhetetlenül büszke voltam magamra. A várost hamar körbe jártam és úgy véltem nem ez lesz számomra az ígéret földje. Esetlen léptekkel megindultam az egyik földút irányát követve, csizmám majd minden lépésnél le akart esni.Ekkor még nem tudtam, de mind inkább keletre tartottam - talán valami ismeretlen er? vezérelt. A pénz, amit soknak hittem, káprázatként t?nt el zsebemb?l. Hamarosan éhesen, fázva, és csizma nélkül kullogtam egyik településr?l a másikra. Mikor már nem bírtam magammal, bogyók nem lévén, füvet ettem és bogarakat. Egészen addig ment ez így, míg egy nagyvárosba nem értem. Az utcákat róva megpillantottam a piacteret. Arra felé vettem az irányt, s beérve a sokaságba árusok sorát pillantottam meg. Volt itt minden, mi szem szájnak ingere. A nyálam csorgott a sok finomság láttán, bár volt ott olyasmi is, amit még eddig nem is láttam. A legkülönfélébb ételek illatoztak körülöttem, gyomrom fájdalmasat rándult a gondolatra, hogy talán neki is juthat pár falat. Életemben el?ször - eddig sosem jutott eszembe -, megpróbáltam lopni. Hála a jótékony tömegnek, nem láttak meg. Örültem friss zsákmányomnak, s egy nyugodt helyet kerestem, majd befaltam mindent. Ügyesnek tartottam magam és arra gondoltam, ez az a hely, amit kerestem. Itt minden megvolt, amit csak kívántam, fedél a fejem felett, élelem és nem utolsó sorban mutatványosok.  * * * * *  Kreol b?r? férfi feküdt a mohás fa tövében. Öt társa aggódva figyelte minden mozdulatát. Félelmük nem volt alaptalan: fényes nappal volt, mégsem tudták felébreszteni az alvót. Amaz verítékt?l nedves ruhájában forgolódott, nyitott szeme üvegesen meredt a távolba. Semmilyen küls? jelre nem reagált, a másik öt pedig tehetetlenül várta a roham elmúltát. Nem tudták, nem tudhatták, hogy a lázálmot olyas valaki küldte Shadrakra, aki nagyobb hatalmú volt még náluk is. Ezért nem gy?zhették le semmiféle praktikával a befolyását.Shadrak pedig álmodott megállíthatatlanul, mert az a valaki így akarta. Sötéten gomolygó ködben járt, eltévedt valami számára ismeretlen helyen. Bizonytalanul tapogatódzott el?re, félve nehogy elessen. Aztán megérintett egy testet. A piszkos szürke, nyúlós massza lassanként felhígult az idegen körül. Shadrak bizonytalan volt, mint még soha. Bárhogy is er?ltette a szemét, nem látott a kámzsa sötétjébe. De nem is volt rá szüksége, mert az alak megmozdult, kezét felemelve, hátrahajtotta a csuklyát, ami eddig eltakarta ábrázatát. Arca eltorzult a rémülett?l, amint megpillantotta a szörny? kosszarvakkal díszített fejet. Rongyként hullott térdre ura küldötte el?tt, tanúsítva h?ségét és alázatát. Bízott benne, hogy nem követett el semmi olyat, amiért egy Angyalnak kell számot adnia. Remegve kucorgott a földön, a sárt, amibe leereszkedett, és maga körül a hangokat, csak ekkor vette észre. Felpillantott és mintha villám sújtotta volna, azonnal felpattant. Ruháját megigazítva körbepillantott, ki az, aki észrevehette, ugyanis egy piactéren állt. A szokásos vásárra gy?ltek össze az emberek, de mintha ? ott se lenne. Elfutotta a méreg, hogy miért nem borulnak térdre el?tte az aljasok, de ekkor cs?dület támadt a tér közepén. Valaki kiabálását lehetett hallani, de a hangok csak elmosódottan jutottak el hozzá. Közelebb nyomakodott az érdekl?d?k közt, s egy fegyveres férfit pillantott meg, aki egy gyermeket hurcolt az el?tte álló kúthoz. Kardját sújtásra emelte, s ekkor mintha megállt volna az id?, mindenki mozdulatlanná dermedt. Pár pillanat múlva az áldozatára lesújtani készül? férfi Shadrak felé fordult. Rémülten vette észre, hogy ugyanaz a förtelmes arc néz rá, aki el?tt térdre borult. Valamiféle torz vigyor futott végig ábrázatán és megszólalt, földöntúli hangján: - Ha Karrakhon városába érsz, ?t kell megkeresned - mondta a gyerekre mutatva karmos kezével. Vezesd az Úton, hogy higgye a Tant, s hirdethesse. Ez Urad parancsa - aztán újra egyszer? ember volt ismét.Ezután olyan fájdalmat érzett, mintha forró fémet öntöttek volna a fejébe. Amilyen hirtelen jött az érzés, olyan gyorsan el is múlt, pillanatnyi szédülést okozva csupán. Megrázta a fejét, próbálta felfogni a látottakat. Hirtelen mozgást észlelt oldalról, de mire oda nézett, csak egy karmos mancsot látott maga felé lendülni. A súlyos kéz arcába mart, szétroncsolva fejét. A fájdalomtól azonnal elájult.Mindannyian feszülten figyelték az egyre hevesebb mozdulatokat. Shadrak kezével hadonászott és testét dobálta, mint egy eszel?s. A hosszú tusának végül azzal lett vége, hogy teste ívbe feszült, tüdejéb?l hangos sóhajjal távozott a leveg?. A fekv? ember pislogni kezdett és érthetetlen szavakat habogott. Jó pár perc telt el mire teljesen magához tért. Az öt másik szorosan körbeállta és érdekl?dve várta, mit fog mondani. Hosszú hallgatás után megszólalt és ennyit mondott: - Indulunk Karrakhonba. Most azonnal.A többiek pedig nem ellenkeztek.  * * * * *  Az elkövetkezend? fél évben nem történt semmi figyelemre méltó, amit leírhatnék. Legyen elég annyi, hogy viszonylag jól éltem, mindenem meg volt, ami csak kellett. Karrakhon lett az új otthonom. Szerencsémre nem voltam felt?n?, így nem figyelt fel rám senki. A saját szakállamra dolgoztam, nem közösködtem senkivel. Minden jó ellenére, magányos voltam. Éjszakánként egyre többször álmodtam anyámmal, apámmal, s testvéreimmel. Nagyon hiányoztak. Nap közben is sokszor eszembe jutottak, és hogy elfelejthessem ?ket mind inkább a „munkába” feledkeztem. Egyre ügyesebb lettem, s talán ez a beképzeltség okozta a vesztem. A szokásoshoz képest is nagy tömeg volt a piacon, úgyhogy nem volt mit?l félnem. Azt hittem, hogy mások számára észrevehetetlen vagyok, ekkora forgatagban. Éppen a reggelimet próbáltam összegy?jteni, amikor vaskos kéz markolta meg a vállam. Rémülten próbáltam megfordulni, de a kéz csak nem engedett. Olyan er?vel szorított, hogy belejajdultam. - Most meg vagy te kis csibész! - szólt kemény hangon a kéz gazdája. - Majd adok én neked megkárosítani a becsületes árusokat - azzal vonszolni kezdett a térre.Kicsit jobban szemügyre vehettem most: valami katonaféle lehetett, oldalán hatalmas kard fityegett, testét apró szem? fémgyöngyök borították. Becibált az emberek közé és elkiáltotta magát: - Emberek! Elcsíptem a kis tolvajt!Sokan felénk fordultak, és egyetlen fenevadként morajlott a sokaság. Ahogy elnéztem ?ket, egyik arcán sem láttam szánalmat, sokkal inkább azt olvastam ki tekintetükb?l, hogy elégtételt követelnek az ?ket ért sérelemért. Tudtam, hogy bajban vagyok, de nem tudtam semmit sem tenni. - Most pedig, hogy a hozzá hasonló gazemberek is okuljanak, példát kell statuálnunk. Egészen az arcomhoz hajolt és onnan üvöltötte: - Azt fogod kapni, ami a tolvajoknak jár, te csirkefogó. A tömeg diadalittasan felzúgott. A hajamnál fogva vonszolt a piactér közepén álló kiszáradt kúthoz. Kardját kivonta, kezemet a kávára rakta, s nehéz, csizmás lábával a k?re szorította. Feje fölé emelte a szörny? fegyvert, tekintetét körbejáratta az összegy?lteken: - Figyelmezzetek hát! Eljött az igazság pillanata! - kiáltotta, majd sötéten a szemembe nézett. Nem láttam a szempárban mást csak könyörtelenséget. Meglendült a kard, s én lehunyt szemmel, hang nélkül sírva vártam az elkerülhetetlent.Határozott, mély hang törte meg a pár pillanatig tartó kínos csendet: - Megállj! - kiáltotta ellentmondást nem t?r?en. - Ki vagy te, hogy kérd?re vonod döntésemet - kérdezte hóhérom az arcátlan közbeszólótól. - A nevem Shadrak Harqen - vágta ki büszkén. Tetteim és érdemeim jogosítanak fel arra, hogy használjam. Talán neked is van neved, kutya? - Bocsáss meg nagyuram! A porban csúszok el?tted, hogy... - Elég te korcs! Hogy merészeled megszólítani Ranagol papját!?Síri csend lett. Mintha kihalt volna az egész város. Kinyitottam a szemem, s a látvány megdöbbentett: mindenki mozdulatlanul kuporgott a földön. - Ereszd el a fiút! - mondta jéghideg nyugodtsággal. A szikár férfi, szótlanul engedelmeskedett a parancsnak. Ott álltam védtelenül, s nem tudtam, mit tegyek. Nem éreztem késztetést, hogy a földre boruljak, s pillantásom találkozott a fekete köpenyes alakéval, aki az imént bemutatkozott. Komor ábrázattal vizslatott. Átható tekintete megijesztett. Talán valamit rosszul csináltam - villant át az agyamon, ahogy végignéztem a térdepl? embereken. Már éppen letérdeltem volna, amikor intett. Ijedtemben azt sem tudtam, hogy hozzám szólt e. Mivel csak én láthattam, rájöttem, hogy bizony nekem intett. A rémülett?l remegve botorkáltam át a téren, egészen az idegen elé. Rám sem pillantott, úgy szólított meg: - Hallgass és kövess! – mondta, majd megfordult és elindult a város pereme felé.Csontot remél? kutyaként követtem a férfit, de féltem, hogy megment?m lesz, aki kiszabja rám a büntetést. Ez a kétség gyötört egész úton, de Neki esze ágában sem volt félelmeimet eloszlatni. Szótlanul ballagott el?re, egy számomra ismeretlen cél felé. Út közben többször eszembe jutott, hogy megszökhetnék, de bátorságom nem volt megtenni, tehát mindannyiszor el is vetettem ezt a lehet?séget. Meglep?en sokáig mentünk, már a várost sem lehetett látni. Erd?s vidéken jártunk, a talaj emelkedett. Sem ösvény, sem más nem jelezte, merre kéne mennünk, Ranagol papja azonban határozottan haladt a fák közt. Néha motyogott valamit az orra alatt, de eszembe sem jutott volna, hogy megkérdezzem, mir?l is van szó. Amíg csak magában beszél, addig nincs baj. Ezzel próbáltam megnyugtatni magam, miközben az erd? egyre s?r?södött, a napfény már csak itt-ott hatolt el a talajig, de azt is csak napközépkor. A nap lemen?ben volt már és a sötétség, mint hatalmas kígyó kúszott be a fák közé. Egyre többször néztem a hátam mögé, furcsa neszeket hallva. Már alig láttam az orromig, amikor a távolban, lobogó t?z fényére lettem figyelmes. Felé közeledtünk, és csakhamar hangokat sodort felém a szél. Többen beszélgettek a tábort?z körül, érkeztünkre azonban elcsendesedtek. A bokrok ágait félrehajtva, kiléptünk a tisztásra. Öten ültek a t?z fénykörében. A közelb?l lovak fújtatását hallottam, s a hang irányában meg is láttam fekete sziluettjüket. Legalább húsz ló állt egy helyen. Hogy teherhordásra vagy gazdáik cipelésére szolgáltak azt nem tudtam megállapítani. A csendet kísér?m törte meg: - Megtaláltam.A többiek érdekl?dve pillantottak rám. Inkább kíváncsiságot mintsem fenyegetést olvastam ki tekintetükb?l, s ez valamelyest megnyugtató volt. Az egyik, valamivel id?sebb lehetett a többinél, magához intett: - Gyere közelebb. Gyere csak. Hmm, szóval te lennél az.Végigfogdosott, jól megnézett magának majd így szólt: - Megfelel? lesz. - S kié lesz a megtisztel? feladat? - szólt közbe az egyik, aki eddig hallgatott. - Shadrak, a te szerzeményed. A te terhed lesz a feladat. Holnap hozzá is foghatsz - mondta kísér?mnek az, aki megvizsgált. Úgy t?nt az ? szava számított a leginkább.Mint kés?bb kiderült igazam volt. A hat Ranagol-pap közül ? volt a rangid?s. Társak voltak mindannyian, a Nagyúr parancsára járták a küls? tartományok vidékét, védelmükre néhány fejvadászt rendeltek ki. Els? pillantásra gyengének t?nhetett a védelem, de akik ismerték ezeket a fanatikus embereket, azok tudták, hogy senki sem férhet a papokhoz. Nem is próbálkoztak ilyesmivel. Épesz? ember nem kívánta saját fejére az Egyetlen haragját.Shadrak mentorommá lett hát, megtanítva az alapvet? szabályokat, amiket minden körülmények között a szemem el?tt kellett, hogy tartsak. Nem voltak mindig együtt, ?k hatan, gyakran hosszabb-rövidebb id?re elváltak útjaik. Ahogy múlt az id?, egyre világosabbá vált számomra, hogy mesterem utódot akar faragni bel?lem. Az els? id?ben keser?séggel töltött el a tudat, s makacsul ellenálltam, de ahogy mind többet tanultam, rájöttem, hogy engedelmeskednem kell. Fejet hajtottam hát egy fels?bbrend? akarat el?tt, de nem felejtettem el semmit, mi gyermekként történt velem. Akkori fogadalmam, a gy?lölet táplálta, ami aztán mind fakóbbá vált, s végül teljesen eler?tlenedett, de nem múlt el nyomtalan...Az eltelt több mint tíz év alatt, férfivá értem. Így múlt hát el gyermekkorom, de nem lehet okom panaszra. Jó is, rossz is volt, mire visszaemlékezhetek, és ha kicsit furcsa módon is, de sikerült kimásznom reménytelennek t?n? helyzetemb?l. Nem kellett többé a földet túrnom - korábban azt gondoltam, ez már mindig így lesz -, viszonylag jó módban élhettem Shadrak mellett. Ekkor már mindent tudtam, nem volt mit tanuljak mesteremt?l. Szerencsecsillagom most világított a legfényesebben. Mint minden jónak, egyszer vége szakadt ennek is.Shadrak és társai - köztük én is -, idegen tájakon jártak. Mostani feladatuk igen kockázatos volt. Valamiféle mágiatudor felhasította a tér szövedékét, és mikor a feketén kavargó, lüktetés kitisztult, a kapun át megpillantottuk a küls? civilizációt. Érdekes volt, ahogy az es?n állva figyeltük a túloldal ver?fényes napsütését. A meleg még pár lépésr?l is érzékelhet? volt, s vastag páragomolyagokként áramlott át a boltíven keresztül. Féltem az utazástól, hiszen akkor láttam el?ször térkaput és a sok mendemonda a barbár népekr?l, semmi jóval nem kecsegtetett. De mennünk kellett, mert úgy akarták. Elindultunk hát, hogy az igét terjesszük, a pogány bálványimádók között. Félelmem azonban alaptalannak bizonyult. Az átlépés egy pillanat m?ve volt, és leszámítva azt az enyhe émelygést, semmi egyebet nem éreztem. Valahol a Gy?r?hegység lejt?in érkeztünk meg, a külvilágiak által oly jól ismert Fekete Határon. Hogy minél hatékonyabb eredményt tudjunk elérni, a hat pap külön vált, én pedig Shadrakkal tartottam továbbra is. Tervünk szerint jó ideig haladtunk, északi irányba, egyel?re viszont a hegység lankáin maradtunk. Csupán néhány apróbb falu akadt az utunkba, de célunknak nagyon is megfeleltek: felmértük, hogy mire is számíthatunk az idegen népekt?l.Pár hónap telt el mióta ide érkeztünk, s én meglep?dve tapasztaltam, hogy az itteniek mer?ben másak. Minél többet láttam, annál inkább kezdett megfogalmazódni bennem, lehetséges, hogy amit eddig hallottam a küls? létr?l, az mind nem igaz. Persze ezt az istenkáromlásnak is beill? gondolatot nem hangoztattam. Ez a világ jobban tetszett, s amikor megtudtam, hogy még jó ideig maradunk, ?szintén örültem neki, arra viszont nagyon ügyeltem, hogy kívülr?l mindez ne látszódjon. Már elég sok mérföldet hagytunk magunk mögött, amikor egy alkalmasnak t?n? helyen, letáboroztunk. Egy nagyobbacska barlang adott menedéket, ide húzódtunk be a hideg hegyi leveg?, és az eléggé gyakran elered? es? el?l. Több nap is eltelt így, de mi nem mozdultunk. Mintha mentorom várt volna valamire. Aztán az egyik éjjel megszólalt: - Eljött hát az id?. Már csak egyetlen dolog van hátra, hogy megkapd a neved, és igazi pap legyél. Az utódom - amikor ezt kimondta, jó sokáig csend volt, s bár suttogott, utolsó szavait mintha a barlang falai többszörösen verték volna vissza: „Az utódom.” Vártam is, féltem is ezt a pillanatot, nem tudtam, mit felelhetnék. Jobbnak láttam tehát, ha hallgatok. A csendet végül ismét ? törte meg.                            - Holnaptól megkapod az esélyt, hogy a Szent Emberek közé emelkedhess. Most pedig aludj.Rövid id? múlva hallottam, hogy elaludt. Én viszont sokáig nem voltam képes rá, az izgalom elkergette álmosságomat. Végül aztán mégiscsak elnyomott az álom. Másnap reggel Shadrakot, új ruhában pillantottam meg. Ilyet még sosem viselt ezel?tt. Arca ünnepélyes volt. A barlangban mintha valamiféle oltár is állt volna. Tanítóm utasításait követve a kövek elé térdeltem, ? pedig mély monoton dalba kezdett, de számomra még idegennek tetszett a nyelv, amit használt. Lehajtott fejjel a barlang padlóját bámultam, s közben er?s, csíp?s illat csapta meg az orromat. Amíg sikerült hozzászoknom, alig bírtam visszatartani a köhögésem. Testem többször megrázkódott az er?lködést?l. Az árnyékok mozgásából megtudtam, hogy több gyertya is égett most már. Az el?z? illatot még éppen csak megszoktam, amikor elért hozzám a gyertyák illata is. Émelygést éreztem, ami aztán egyre távolodott, mintha a külvilág megsz?nni készült volna számomra. A szemembe tóduló könnyekt?l szinte semmit sem láttam. Mivel annyi er?m sem volt, hogy megmozdítsam a kezem, beletör?dtem, bár az is lehet, hogy ekkorra már nem is érdekelt. Nem tudtam magamról. Fogalmam sincs mennyi id? telt így el, mintha varázsszóra ébredtem volna, Shadrak ott állt el?ttem. Még mindig kántált, és valamit tartott a kezében. Igazi mestermunka volt, de ez most egy cseppet sem izgatott, sokkal inkább az, hogy vajon mire készül vele. Mintha csak a fel nem tett kérdésre válaszolna, felemelte a fegyvert. Széles mozdulattal megvágta a kezét - ekkor vettem észre, hogy több forradás is látszik rajta -, és vérét egy arany tálba folyatta. Mikor már elegend? összegy?lt, a kést az oltárra helyezte és valamit beleszórt a tálba. Ujjával összekeverte, és a szájához emelte az edényt - gyomrom összerándult mikor láttam, hogy nyeli a vörös ned?t. Csak reménykedhettem, hogy nekem nem kell ugyanezt tennem. Mikor befejezte, csendesen hozzám lépett. Kezét a vérébe mártotta és jeleket mázolt testem több pontjára is. Ezután hátralépett és újra kántálni kezdett, de ezúttal sokkal rövidebben, mint az el?bb. Ahogy er?södött a hangja, akkor vettem észre mi történik. A rám festett jelek anyaga apró, vörös drágakövekként emelkedtek fel b?römr?l, mind több és több kisebb darabra szakadva, míg olyan apróvá nem váltak, hogy teljesen elt?ntek. Shadrak abbahagyta a kántálást és megszólalt: - Állj fel Enriquel Draquon. Mostantól méltó vagy erre a névre, Ranagol papja - mondta, majd mosolyogva a vállamra tette a kezét.Jólesett t?le ez a gesztus. Tulajdonképpen az együtt töltött évek alatt kialakult kapcsolat, kett?nk között, bens?ségesnek volt mondható. Talán lehet, hogy kissé durva hasonlat, de már-már fiaként bánt velem.A nap hátra lev? részében, beszélgettünk. Ez a beszélgetés azonban, inkább volt baráti, mint tanító célzatú. Nagyon sok érdekes történetet mesélt eddigi életér?l, én pedig ittam a szavait. Kedveltem, amikor belemerült mondandójába, s a rég múlt eseményeit idézte emlékeib?l. Így ment ez több órán keresztül, amikor az egyik történet igencsak felkeltette a figyelmemet. Egy kis faluról beszélt, ahol egy családot kellett megtalálniuk, kik a haláladóba jelöltettek. Mindig így történt, akkor sem okozott gondot a megtalálásuk. A Nagyúr útmutatását követték. Hat áldozatot kellett bemutatniuk a Kosfej?nek. A házhoz megérkezvén összefogdosták a bent lév?ket, és a földön dolgozókat. Nem volt nehéz dolguk, egy rokkant n?, egy öregember, egy kisded és egy fiú volt ott. Mivel hat áldozat kellett, elküldték a vadászokat, hogy gy?jtsenek még két embert. A legközelebbi családhoz indultak, s rövid id?n belül vissza is tértek, egy férfival és egy gyerekkel...A történet folytatódott ugyan, de számomra a szavak értelmüket vesztették. Nem akartam hinni a fülemnek. A gyermekkori élmények felkavarodtak bennem, újra a füstös szobában voltam és gyereksírás töltötte be a helységet. Éreztem anyám illatát és melegét amint hozzá bújtam. Újra láttam a völgyben füstölg? vályogházat, és egyszerre törtek rám akkori érzéseim. Émelyegtem, torkomban hatalmas gombóc keletkezett, a barlang fala mintha körtáncát járta volna. Rájöttem, hogy miért is segített nekem akkor az, az asszony. Azért, mert ugyanazt érezte, mint én, hiszen ? is átélte... - Enriquel! Figyelsz te rám egyáltalán? - Persze... Hogyne mester - válaszoltam zavarodottan. - Remélem is, hogy nem a leveg?be beszélek. - Bocsáss meg, fárasztó napom volt. - Valami baj van? Furcsának t?nsz. Nem láttalak még ilyennek. - Semmi... bajom. Csak... Fáradt vagyok, ennyi az egész. - Igazad van. Már kés?re jár, és holnap még nagyon sok dolgunk van. Kicsit elgondolkodott, mintha kérdezni akarna valamit, megfordult, majd mikor látta, hogy háttal ülök neki, inkább csak ennyit mondott: - Térjünk mi is nyugovóra. Aludj jól.Azt hiszem nem válaszoltam, a gondolataim teljesen lefoglaltak. Próbáltam úgy tenni, mintha aludnék, de állandó forgolódásom biztos elárult volna. Nem kellett azonban aggódnom, mert Shadrak hamarosan már az igazak álmát aludta. Álmatlanul feküdtem, a rég múlt emlékei ostromoltak szüntelen. Nem tudtam, nem akartam elhinni, hogy akit?l annyi éven át, tanultam, és akir?l azt hittem, hogy igazán jól ismerem, az lemészárolta a családomat. Az egyik oldalon ott volt az újra fellángoló gy?lölet, a fogadalmam, és a fájdalom, mit szeretteim elvesztésekor éreztem. A másik oldalon viszont ott volt a tudat, mit belém neveltek, a fels?bbrend?ségr?l és alázatról. Ez volt, amit idáig tanultam, úgy t?nt ez életem értelme, s most egyszerre minden szertefoszlani látszott. Egész éjjel tépel?dtem, hogy mi lenne a leghelyesebb, amit cselekedhetek. Kora hajnal lett mire elhatároztam magam. Shadrak még aludt. Lassan, hangtalanul felkeltem és az alvó mellé léptem. Még egyszer jól megnéztem. Nem éreztem szánalmat és semmi egyebet. Egyszer?en leszúrtam. Ha nem tettem volna meg, elárultam volna azt, ami vagyok. Én még sosem öltem embert, és miután megtettem, éreztem, hogy valami végleg megváltozott, ott legbelül. Gy?löletem elmúlt, s csak üresség maradt. Semmihez nem volt kedvem. Azt hittem ezzel vége, már nincs is más, mit tehetnék ebben az életben. Pár napig teng?dtem itt, teljesen magamba fordulva. Már-már azon voltam, hogy mindent feladok. Három nap múlva esni kezdett. Én egy fa alatt ültem és magam elé meredve bámultam a semmibe. Észre se vettem, hogy id? közben b?rig áztam. Az es? áldásként hullott rám, megtisztítva lelkemet is. Lassacskán újra értelmes lényként, gondolkodni kezdtem. Eszembe jutottak eddigi életem szép emlékei, és azok a pillanatok mikor válaszút el?tt álltam. Rájöttem, hogy azért vagyok itt, mert én így akartam. Mindig azt az ösvényt választottam, ami nekem megfelel?nek t?nt, ezért ülhetek most itt, ezért tehettem meg, amit megtettem. Nem a Nagyúr volt tehát, aki el?re megírta számomra a jöv?t, ? csupán figyelemmel kísérte lépéseimet. S - noha elég morbid formája ez az önös örömszerzésnek - ha nem lelte volna kedvét abban, amit lát, biztosan elvette volna, t?le kapott hatalmamat, hiszen megöltem az egyik szolgáját. Ez azonban eleddig nem történt meg, s ez is azt bizonyítja, e képen kellett cselekednem.Végig gondoltam tehát a legutóbb történteket és ismét visszatért belém az élet. Tudtam, hogy hamarosan keresni fogják Shadrakot, ezért, hogy nyerjek egy kevéske id?t, elástam a tetemet. Szerencsésnek mondhattam magam, hogy nem odahaza történt mindez, mert akkor esélyem sem lett volna. Összecsomagoltam mindent, mi használhatónak t?nt, majd nekivágtam a lankás lejt?nek.

Hozzászólások
Novella: Egy Ranagol-pap élete
1
Enriquel 2006.10.04. 02:08
Utólag visszaolvasva van mit rajta javítani x) Lesz folytatás... de ahogy már mondtam havonta egy, nem több x)) Már csak pár rész van, a többit nem rakom be mert nem összefüggő az írás, tudom kicsit furcsán hangzik...
Ghery • SilentVertigo 2006.10.04. 00:43
Gratulálok! Tovább nem is ragoznám, sőt külön nem térek ki az apróbb helyesírási hibákra sem, hiszen az író művét utólag mindig javítják;) Lesz folytatás?
1
solarah online
creative commons license

silentvertigo  |  design:  kicsy  |  zene:  spectral analysis  |  rajz:  tikos péter

Ahol azt másképp nem jellezzük, ott az oldalon található minden írás, kép, zene és egyéb tartalom a Creative Commons "Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország" licensze szerint érhető el. Az oldalon megjelenő hozzászólások szerzőik tulajdonát képezik, azokért az oldal szerkesztője felelősséget nem vállal.
Firefox Játékfejlesztés.hu PHP MySQL

Fatal error: Call to undefined function session_unregister() in /home/yscik/silentvertigo.hu/solarah/mods/out.php on line 14