Zene ki/bekapcsolása
solarah online
A játék
A világról
Fejlesztés
Galeria
A csapat
Novellák
Fórum
GY.I.K.
Kapcsolat
Partnereink
Novellák

Egy Ranagol-pap élete
M.A.G.U.S. - 2006.10.03. 03:46 - Enriquel
Hozzászólások
I. RÉSZ KEZDETEK 1. MEG VAGYON ÍRVA?  Sas madár rikoltása riasztott merengésemb?l. Igazi vadász. Egy fens?bbséges lény, nincs párja a hozzá hasonlók között. A közeli fenyves felett körözött prédára lesve. Büszkén szárnyalt a kék kárpiton, gyenge szell? borzolta tollazatát. Mindig szerettem nézni, ahogy becserkészi áldozatát. A fák közt elszórtan sziklák meredeztek, menedéket nyújtva az apró rágcsálóknak. A meredek hegyoldal köves talaján nehéz gyorsan elbújni, de ott! ott! az a menyét, igazi m?vésze a rejt?zködésnek. Lassan kidugja fejét üregéb?l, majd kiaraszol. Biztosan megéhezett már, és most zsákmány reményében a lejt?n lefelé indul a falu irányába. A madár méltóságteljesen köröz tovább, mintha észre sem vette volna. Pedig nagyon is látja, csak a kell? pillanatra vár. A kis bozontos átoson egy farakás alatt és egy tisztásra ér. Aggódva figyelem a madarat: lehet, hogy mégse vette észre? Mi lesz már! Fogd el! A menyét megmozdult, tovább iramodott, hogy átérjen a veszélyesnek ígérkez? nyílt terepen. És ekkor a sas mélyen alázuhan és ... és ... és ... - Enriquel!! - kemény érces hang szólított. Hol vagy má’ megin’ te naplopó?! Ha mé’ eccer az ostoba ámodozáson já’ az eszed agyoncsaplak! Lódujj haza! Anyádnak el kék a segítség. - Igen apám - válaszoltam riadtan. Az utolsó verés emléke még elevenen élt csontjaimban.A segítség valóban elkelt, anyám ugyanis belerokkant a szülésbe. Rajtam kívül két testvéremnek adott életet. Öcsém szülése el?tt nagyon legyengült, száraz aszályos id?szak volt az; nem volt elég az élelmünk sem. A kis föld melynek m?velését apám, bátyám és én végeztük, kevés búzát termett, a kutunk leapadt így a tisztálkodásról is le kellett mondanunk. A közeli patak medre már hónapok óta száraz, egyetlen felh?t sem látni az égen. „Nagyuram add, hogy essen az es? „- jól emlékszem, három hónapja kértem el?ször erre Ranagolt. Utána már egyre kevesebbszer. Úgy t?nik elfordult t?lünk, bár e gondolatokért lehet, hogy fizetni fogok.Lassan visszaértem a vályogkunyhónkhoz, amiben öt embernek igencsak sz?kös hely jutott. Mindezen felül öcsém állandó sírása lehetetlenné tette éjszakáinkat. Közeledtem a bejárathoz - ó nem, már megint az átkozott nyavalygás. Meg?rjít. A nyitott ajtón át gyereksírás hallatszott, anyám hangja is megszólalt néha. - Aludj kicsim, kérlek, aludj. Nem szabad zavarni a papát.No hiszen. Mintha csak direkt csinálta volna, Ranqua egyre hangosabban sírt. Sokszor gondoltam rá, hogy végleg elhallgattatom, de nem tettem. Nem mert sajnáltam, hanem mert a testvérem volt. Tudjátok: ”A vér nem válik vízzé.” Jelenlegi helyzetünkben jobban örültem volna, ha mégis megtörténik. Beléptem az ajtón és a jól megszokott füst-föld szag keveréke csapta meg az orrom. Még így, az évek távlatából rá gondolva is hányingerem van. Anyám egy saját kez?leg ácsolt, görbelábú széken ült, pokrócokba burkolózva. Minden mozdulat nehezére esett. Amint meglátott elmosolyodott.  - Enriquel, nyugtasd meg Ranquát, mert én nem bírok vele. Egy eleven kis ördög - mondta vidáman.Ez az, amit mindig csodáltam benne. Bármi történt is, a vidámságát meg?rizte és bennünk is, tartotta a lelket. Nagyon szerettem.A rongyokból gyúrt bölcs?höz léptem és félve kezembe vettem az izg?-mozgó gyerk?cöt. Nem tudom, érezte e, de utáltam fogdosni és, hogy még bosszantson is mindig az én karomban szeretett elaludni. Ezért bízta rám anyám. Szólni nem szóltam érte, nem akartam elszomorítani.Legalább egy órámba telt mire sikerült elaltatni. Óvatosan visszafektettem szegényes ágyába, ügyelve nehogy a legkisebb neszre is felriadjon. Nem mintha nagyon érdekelt volna, egyszer?en nem akartam még egy órát babusgatással tölteni. A babáról felnézve az apámat láttam. Az ócska asztalnál ült, arcát kérges tenyerébe fektette. Nem mozdult. Hirtelen, mintha álomból ébredne, felnézett rám és megszólalt: - Eridj a városba! Hozz lisztet és vizet. A töml? az ágy alatt van.Lehajoltam és benyúltam az öreg víztartóért, jó ideje meg volt már, kiszolgált minket. Mozdulatomra egy egér iszkolt ijedten az udvarra. Az öregem magához intett. Eléléptem, azzal egy pár rezet nyomott a kezembe: - Nesze! De vigyázz rá, mer’ ez az utósó pár garasunk. Ha elveszítsz bel?le egyet is szíjat hasajtok a hátadbú - fenyeget?n megemelte kezét, majd, mint aki inkább mást gondol legyintett. - No, eriggy mán!Kelletlenül felcihel?dtem és elindultam. Nem igazán füllött a fogam a pár kilométeres sétához a s?r? erd?n keresztül, de kénytelen voltam nekivágni. Ráléptem a jól ismert ösvényre és követve kanyargó vonalát, a város felé közeledtem. Tulajdonképpen jelentéktelen kis város volt a Fekete Határ közelén, de Ranagol helytartóinak hatalma még ide is elért. Pár hete a szomszéd faluban jártak, csak üszök és hamu maradt utánuk. ”Nayanok vagytok” mondják ?k, és úgy érzik ennyi elég, hogy feláldozzák a Kosfejes oltárán a magamfajtákat. ?k a kiemelkedettek, mi pedig csak az eltiporni való cs?cselék. A Haláladó minden évben megtizedeli a dolgozó emberek számát, pedig bel?lünk élnek, ha mi nem lennénk, akkor éhen vesznének mind. Mit nem adhatnék, ha egyszer én is ilyen mindenek felett álló lehetnék. Gyorsan elhessegettem magamtól ezeket a szentségtör? gondolatokat. Még hogy egy parasztból Ranagol-pap. Jót derültem magamban saját ostobaságomon. Jókedvem hamar elszállt amint a talaj emelkedni kezdett nehezítve az eddig sem könnyed járást, az éles kövek kikezdték mezítelen lábamat. Jó el?re tudtam, hogy így lesz de már nem bántam. Kelletlenségem is elpárolgott, mert szerettem a természetben csatangolni, amit otthoni elfoglaltságaim nem igazán engedtek meg. Most végre itt lehettem, a táj szépsége feledtette velem a lábaimban érzett kínt. S?r? örökzöld rengetegben haladt az út, az óriási fák fenyeget?n magasodtak fölém. Néha felhangzott kedvencem vijjogása a távolból. Ábrándjaimból furcsa nesz ijesztett fel. Éppen el?ttem, magas sziklák hevertek szerte széjjel. Hiába meresztettem a szemem a hang irányába, nem mozdult semmi. Átkoztam magam könnyelm?ségemért. Tovább kellett volna, hogy menjek, de lábaim nem engedelmeskedtek. Féltem. Hogy er?t vegyek magamon, egy nótát kezdtem dúdolni, amit anyámtól hallottam. Gyerekes próbálkozás volt, remeg? hangom bárkinek elárulta volna, hogy mennyire meg vagyok ijedve. A torkom kiszáradt és bizonytalanul lépkedtem el?re, a sziklák közé. Szememet idegesen forgattam minden irányba, a legkisebb repedésbe is belestem. Egyre beljebb hatoltam a k?halmok közé és feszültségem n?ttön-n?tt. Balra megzizzent az avar. Odakaptam a fejemet, de nem láttam semmit. ”Csak egy mókus lehetett” nyugtattam magamat. Ekkor vettem észre, hogy ijedtemben még a nótát is abbahagytam. ”Ennek fele sem tréfa - gondoltam - csak jussak ki innen.” Elértem a következ? köveket. Az út két, hegynyi tömb között vezetett tovább. Átértem a túloldalra, valami moccant, arra pillantottam: csak egy toboz huppant a földre. Megnyugodva sóhajtottam. Ekkor hátam mögül mély, morgó hangot hallottam. Megpördültem és a látványtól a földbe gyökerezett a lábam: hirtelen mozdulatomra egy szürke medve ágaskodott fel lábaira mancsait fenyeget?en felemelte, tekintetünk összekapcsolódott; a halállal néztem farkasszemet. Felhúzott ínyéb?l el?villantak agyarai, és a párszáz kilós monstrum felém mozdult. A rettegés úrrá lett testemen, nadrágom nedvesen tapadt combomhoz, lábam el?tt kis tócsa keletkezett. Aztán elájultam.  Nem tudom, mennyi id? telhetett el, de még világos volt. Egy darabig még füleltem; mivel semmit sem hallottam az enyhe szell? zúgásán kívül, körbepislantottam. A medvét sehol nem láttam. Hogy miért nem falt fel, azt nem tudom, a városig viszont folytonos fohászaimba mélyültem áldva az Egyetlen nevét, amiért megkönyörült jelentéktelen életemen (akkor még nem tudtam, hogy tervei vannak velem). Aztán eszembe jutott: talán ? inkább a Haláladóba szánt engem. Ezek a sötét gondolatok gyötörtek miközben a városba érve, megvettem a szükséges dolgokat. Rosszkedvem ismét elillant, amint megláttam a kicsiny piactéren tanyázó mutatványosokat. Megigézve közeledtem feléjük, kis termetemet kihasználva, a lábak között hamar az els? sorokba jutottam. B?vészek, akrobaták, színészek szórakoztatták a népet, kik hangos tapssal, kacagással mondtak köszönetet, s?t a tehet?sebbek még egy-egy rezet is hajítottak elébük. Az id? oly gyorsan szaladt, hogy mikor elbúcsúztak, úgy tetszett csak most kezdték a m?sort. Hirtelen nyomást éreztem oldalról, egy testes férfi jött nekem. Megfordulva a hasának ütköztem, láttam az ezüst veretes övcsatot, amivel tekintélyét próbálta a nadrágban tartani. Azonnal eszembe jutott apám, és a szíj az ágy alatt. Nem akartam bajt magamnak, úgyhogy vetettem még egy búcsúpillantást a térre, majd fájó szívvel elindultam hazafelé. Mivel nem volt más, azon az úton mentem vissza, amelyiken jöttem. A zsák iszonyatosan húzta a vállamat, az óriási töml?r?l nem is beszélve. Mindezek ellenére még sosem tettem meg azel?tt ilyen gyorsan a két hely közötti távolságot. A talpamból patakzott a vér mire a falu közelébe értem. Ha tudtam volna, hogy a grizzly már messze jár, nem igyekszem annyira. De mint kés?bb rájöttem minden cselekedetünk Ranagol terveinek a része. Az ? akarata volt, hogy lássam azt, amit látnom kell. Már csak egy-két fa választott el attól, hogy a kis völgybe lássak, de innen is észrevettem a sötétszürke füstcsíkokat, melyek az ég felé kígyóztak int? jelként. Nem tudtam mire vélni a látottakat, ahhoz még túl meleg volt, hogy begyújtottak volna. Még ezt a tényt is jobban elviseltem volna, mint azt, ami a szemem elé tárult. A házunk lángokban állt, az udvaron pedig, mintha néhány test hevert volna. Elhajigálva mindent, rohantam a domboldalon lefelé, abban bízva talán még segíthetek valamit. A viskó közelében visszah?költem, mert pokoli meleg áradt a r?t vörösen ég? romokból. Tüd?m megtelt füsttel, ahogy próbáltam mégis közelebb jutni. Pár perc múlva beláttam nincs értelme tovább próbálkoznom. Sírva jártam körbe egykori házunkat. Hátra érve megpillantottam egy ruhakupacot. Szeretett anyámé volt. Sem vér, sem más nem volt körülötte. Értetlenül markoltam a viseltes darabokat, arcomat beléjük fúrva, hogy érezhessem annak az áldott teremtésnek az illatát, aki világra hozott. Nem tudtam, mi történt, de valami azt súgta, sosem fogom viszont látni ?ket. Mérhetetlenül szerencsétlennek és magányosnak éreztem magam. Könnyes tekintetemet az ég felé emeltem, mintha azt reméltem volna, választ kapok a kérdéseimre. A csillaggal teleszórt égi kárpit azonban hallgatott. Végül elnyomott az álom.Édesanyám gönceibe burkolódzva ért a csíp?s hajnal. Hajam nedvesen tapadt fejemre a reggeli harmattól. Arcomon elmázolt koromfoltok díszelegtek, szemem fátyolos volt a bennem ég? fájdalomtól. Az épület, melyben születtem, most üszök és hamu volt, nagy részét elsodorta már a h?vös szél. Elt?nt, mintha sosem létezett volna. Még mindig nem fogtam fel mi is történt, azt hittem egy rémálom az egész. Pár napig céltalanul kóboroltam a környéken, de a várva várt ébredés csak nem érkezett el. Rá kellett döbbennem, hogy nem álmodom, ez a könyörtelen valóság. Megértettem, hogy nincs többé itt semmi keresni valóm. Nyolc éves voltam csupán, s itt álltam egyes egyedül, köröttem a most oly ismeretlennek tetsz? világ. Elhatároztam, hogy elhagyom ezt a szomorú helyet, de mindenek el?tt megpróbáltam megtudni, amit csak lehetett. A szomszédoktól csak konok hallgatást és némi szánalmat kaptam, úgy t?nt hát, hogy a választ magamnak kell megtalálnom. Már éppen feladni készültem a reményt, amikor az utolsó ismer?sünkhöz is elértem. Szívesen fogadott, a többiekhez képest még jóságosnak is mondhatnám. Szegényes étellel és itallal kínált, de látszott, hogy amije van azt, szívb?l adja. Kérdéseimre lesütötte a szemét, és hallgatott. Olyan mély volt a csend, azt hittem sosem fog többé megszólalni. Nagyon éhes voltam, de nem voltam képes enni, szótlanul felálltam és kisomfordáltam az udvarra. Az ajtóhoz érve utánam szólt az asszony: - Várj kicsim - mondta elhaló hangon. - Mit tudna mondani nekem asszonyom? - kérdeztem reménykedve.  - Nagyon sajnálom, ami történt, de nem beszélhetek, mert azzal a nagyúr szolgáinak haragját vonom a fejemre - mondta, majd félve körbe nézett. - Érted angyalom? - két kezébe fogta az arcom. - Érted már?Ekkor világosodott meg el?ttem minden. Hát persze, hogy megértettem, Ranagol papjai jártak a faluban tegnap este, és nem szállást kerestek. Nem, nem azt, hanem áldozatokat a Haláladóhoz, hogy csillapítsák a Kosfejes szörnyeteg éhségét. - Megértettem - válaszoltam elfúló hangon, majd választ sem várva szaladni kezdtem. - Kicsim, a pogácsák…Rohantam egyre csak el?re, árkon-bokron keresztül, nem akartam hallani semmit. F?leg nem a gondolataimat, amik megvádolnak. Csak a szél zúgását. Addig futottam, míg a tüd?m sikoltva nem kezdte követelni jussát. Egy mohás fa tövében rogytam össze. A hátamon fekve próbáltam lecsillapodni, fülemben óriás lavinaként dübörgött a vér. Ahogy az eget bámultam, megszólaltak a hangok. Felel?sségre vontak, mert én hoztam családom nyakára a bajt. Tudtam, hogy igazuk van. Eszembe jutottak szavaim, mikor a városba igyekeztem. Az istenkáromlás nagy b?n, s mi elnyertük méltó jutalmunkat. De én miért nem voltam otthon. Nekem is b?nh?dnöm kellett volna. Gyomrom görcsös csomókba állt, s próbáltam a torkomban egyre növekv? gombócot lenyelni hasztalan. Kitört bel?lem a sírás. Mit tettem én szerencsétlen? Pusztulást hoztam a családomra, akik nekem életet adtak. Ezt kapták hát t?lem cserébe. Hálátlan kutyának éreztem magam. Sündisznóként összegömbölyödve elnyomott az álom. Zavaros volt, amit azon az éjjel láttam. Különös helyeken jártam, hatalmas végeláthatatlan városban; hajón hánykolódtam, körös-körül amíg csak a szemem ellátott, égkék víz csillogott a szikrázó napsütésben; egy vörös hajú asszonnyal beszéltem, sosem láttam azel?tt; akárcsak azt a furcsa férfit kinek, ha az átható tekintetébe néztem a hideg rázott ki; találkoztam a családommal is, nem voltak haragvók, mosolyogva intettek felém - most láttam el?ször ilyennek apámat -, én pedig beszéltem velük. Hogy mir?l, arra már nem emlékeztem, de frissen és kipihenten ébredtem. Valami megmagyarázhatatlan okból, lelkemet nyugalom töltötte el, jól éreztem magam. Mélabúm teljesen elmúlt, mintha feloldozást nyertem volna azon az éjjel.

Hozzászólások
Novella: Egy Ranagol-pap élete
solarah online
creative commons license

silentvertigo  |  design:  kicsy  |  zene:  spectral analysis  |  rajz:  tikos péter

Ahol azt másképp nem jellezzük, ott az oldalon található minden írás, kép, zene és egyéb tartalom a Creative Commons "Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország" licensze szerint érhető el. Az oldalon megjelenő hozzászólások szerzőik tulajdonát képezik, azokért az oldal szerkesztője felelősséget nem vállal.
Firefox Játékfejlesztés.hu PHP MySQL

Fatal error: Call to undefined function session_unregister() in /home/yscik/silentvertigo.hu/solarah/mods/out.php on line 14