Zene ki/bekapcsolása
solarah online
A játék
A világról
Fejlesztés
Galeria
A csapat
Novellák
Fórum
GY.I.K.
Kapcsolat
Partnereink
Novellák

Charas Szeme part.4
magus novella - 2007.08.28. 10:29 - Tristal
Hozzászólások

- Soha többé ne csinálj ilyet- suttogta az ifjú lány a fehér hajú fülébe. A toroni komoly maradt. – Szívből örülök, hogy mindnyájan jól vagytok. Ezek az orkok a Morzsolók törzse, barátaim. Nem kell tartanotok tőlük!

- Mire jó ez az egész, barátom? – lépett elő az uwelita, majd átnyújtotta a dobozt a goblinnak. – A Ködflotta hamarosan ideér. Gundar felderítői lemészárolt nomád táborokat találtak nem messze innen. Nem engedhetjük, hogy a Szem a kezükbe kerüljön!

- Mi a terved?

- El kell pusztítani! – szólt a toroni mindenki meglepetésére. A kalandozók szúrósan néztek rá. – De nem itt, és nem most- mondta határozottan Loera. Minden tekintet rá szegeződött.

– Ez az ereklye több ezer ember életét mentheti meg. Északon, tenger déli partján fekvő Oandarban szörnyű járvány pusztít. Egy jóslat szerint ez a tárgy megállíthatja a kórt, és kigyógyíthatja a betegeket, mielőtt még több áldozatot szedne a halálos ragály. A papok tehetetlenek! – kiáltotta az ifjú leány. Kelevion némán megcsóválta a fejét. – A tárgyat itt és most kell elpusztítani. Még a lehetőséget sem szabad meghagyni, hogy rossz kezekbe kerüljön!- mondta, majd a goblinhoz sétált, és a ládáért nyúlt. Zo rémülten tekintett az óriásra. A következő pillanatban egy kard lapja csapódott finoman a toroni kezére. – A láda északra megy. Utána elpusztítom, megesküszöm az istenekre!

- Nem tudod, lány, miféle borzalmat szabadíthat el ez az ereklye! Fegyverként használva Pyarron bukása eltörpülne a Szem pusztításához képest.

- Ám életeket mentene meg!

A toroni oldalt lépett. – Nem hagyhatom- mondta a fehér hajú, és lassan előhúzta a fegyverét. A kalandozók hirtelen eltávolodtak egymástól: senki sem tudta, ki ki mellett áll már. Vilma Loera és Kelevion közé lépett. – Biztosan van más módja is! Kétlem, hogy…

- Nincs! – kiáltotta szinte egyszerre a két kalandozó. Lassú léptekkel oldalaztak el a sziklától és a sokaságtól, az orokok is elálltak az útjukból. – Nem teszem szívesen, amit most tenni fogok, szerelmem- mondta könnyes szemekkel Loera. Kelevion elmosolyodott. – Párbajozzunk meg a ládáért. Ha te győzöl, elviheted magaddal. De ha én, itt és most megsemmisítjük, mielőtt túl késő lenne- szólt Kelevion. Az ifjú lány némán bólintott. – Nem tudom, miben bízol, szerelmem- folytatta a toroni- de nem szeretnélek bántani.

            Loera nem válaszolt. Egy hangos kiáltással rátámadt a fehér hajúra. Vágása gyors volt és egyenes, Kelevion nehezen tudta hárítani. Gyors vagy, szerelmem. Nem foglak megölni, ígérem. A toroni visszaszúrt, amely enyhén felsértette az ifjú lány karját, hiába próbálta elvezetni kardjával. Loera még csak fel sem szisszent. Ismét a lány támadott, ám megint célt tévesztett. Kelevion valószínűtlenül gyorsan mozgott, kardjával szinte követhetetlenül csapott le. Két újabb vágással már komolyabban megvágta a lány jobb karját. Még egy a kezedre, amazonom, és meg kell, hogy add magad!

            Loera hirtelen átbukfencezett a toroni mellett, majd kardjával felfelé vágott. Keleviont meglepte ez, ám ösztönei most is megsegítették: az utolsó pillanatban sikerült félrevezetnie a támadást. A lány nem esett zavarba, még a földről teljes erőből mellkason rúgta ellenfelét, az megtántorodott, és a következő vágást már nem sikerült hárítania. Loera fürgén talpra szökkent, majd egy oldalvágással megsebezte a fehér hajút. Kelevion hátraugrott, és lenézett a mellkasára. A páncélja felfogta a támadást. Elmosolyodott. A következő pillanatban egy elterelő vágással megnyitotta a lány védelmét, majd lesújtott a lány jobb kezére. Loera felsikított a fájdalomtól: a penge szinte csontig hatolt a csuklója felett, kezéből az erő rögtön kiszállt, elejtette a kardját. Kelevion felsóhajtott, majd lassú léptekkel a goblin felé indult.

- Még nincs vége! – kiáltotta reszkető hangon Loera. A férfi hátrafordult. A lány ismét talpon volt, tökéletesre kovácsolt kardját baljába fogta. Kelevion elismerően bólintott. Meg sem lepődöm rajta. Nem csak gyönyörű, halálos is vagy!  - Nincs esélyed, tudod jól – szólt nyugodtan a toroni. Loera nem törődött vele, ismét rátámadott.

            A fémek hangosan sírtak, ahogy összecsapott ismét a két kalandozó. A lány arca akár néma szobormaszk, sem érzéseket, sem fájdalmat nem tükröztek többé, csupán mély, nem evilági koncentrációt sugallt. Bár már csak egy kézzel fogta fegyverét, sokkal erőteljesebben és pontosabban támadott, mint eddig. Kelevion összeszedte minden tudását, hogy a lány vágásait és szúrásait hárítani tudja. Többször sikerült megvágnia őt, ám Loera mit se törődött a sebeivel. Lassan köd kezdett aláereszkedni.

            A közönség, köztük a kalandozók is, némán figyelték az eseményeket. Vilma a shadoniba kapaszkodva rettegett, féltette társát. Látszott, Kelevion nem akarja megölni a lányt, ám Loera egyre hevesebben támadt, s bár védelme erősödött, korántsem volt biztos a túlélése. Még az orkok is némán figyelték a küzdelmet, egyedül Fatima kacagott fel néha.

            Végtelennek tetszett az a perc, amíg vívtak. Loera több, apró sebből vérzett, ám ő dacolt a fájdalommal, dacolt a zsigereibe lassan beáradó gyengeséggel. Tánca csiszolt volt, és majdnem tökéletes: nem egyszer sikerült majdnem megvágnia ellenfelét, ám ez kevésnek bizonyult. Visszatért révületéből, és ismét felsikított. A fájdalom minden csontjában lüktetett, ereje teljesen elhagyta. Térdre rogyott. Kelevion hátralépett kettőt, arcából elsimította az odatapadt tincseket. Nehezen vette már ő is a levegőt, alaposan kifáradt.

- Add fel, szerelmem! Legyőztelek! – mondta fáradtan a toroni. Loera könnyezett a kezében lüktető fájdalomtól, fogai összeszorultak. A következő pillanatban egy apró széllökés csapta a toronit. Meglepődött. A lány eltűnt szeme elől.

            Az elviselhetetlen fájdalom ekkor tört rá. Hasából a vér megiramodott, önkéntelenül is felüvöltött. Amikor lepillantott, csak egy kardmarkolatot látott, ami kiállt a gyomrából. Szólt volna, de nem tudott. Oldalt nézett. Loera lassú léptekkel távolodott felőle. – Arel akarata- mondta a lány a fájdalomtól reszkető hangon, egyre távolodva. Kelevion térdre rogyva tekintett utána. A földöntúli fájdalom kezdte teljesen elemészteni őt. Egy Slan? Az istenekre, erre nem számítottam. Én amazonom!. Hát a Sólyomasszony. Most már értem! Elmosolyodott. Utolsó erejét összeszedve egyetlen, érthetetlen szót kiáltott, s mielőtt meghalt volna, felizzott a homlokán egy tűzkobra.

            Loera megtorpant. Úgy érezte, feje szét akar robbanni. Zsongott, eltompult. Megfordult, majd lassan ő is térdre zuhant. Érezte, vére egyre melegebb. Lázas volt. Sebei, akár a megelevenedett fáklya, hirtelen fellobbantak. Ismét felüvöltött a fájdalomtól.

            A lángok pillanatok alatt szétterjedtek volna a lány ruháján, szörnyű, kínkeserves halált hozva rá, ha hirtelen nem lohadnak le. Loera arca kisimult, a fájdalma hirtelen elmúlt. Térdre rogyva fáradtan elmosolyodott, majd oldalára dőlt. Szinte ugyanebben a pillanatban távozott Kelevion is az evilágról.

 

            A tömeg hosszú pillanatokig némán szemlélte a két holttestet. Nem hittek a szemüknek: az elmúlt percek eseményei megrázták a jelenlevőket. Értetlenül álltak, fel sem fogták még, hogy mi történt. Elsőnek az ork mozdult meg. Odasétált előbb Kelevionhoz, majd Loérához. – A párbaj döntetlen- mondta hidegen. – A Fehér Vihar nevében, én folytatom helyette! Ki a következő bajnokotok?- kérdezte Gundar mindenki meglepetésére. A kalandozók összenéztek. A Párduc gondolkodás nélkül előlépett, de az uwelita visszalökte. – Kelevion a barátom volt, mégis megküzdök veled! – szólt, majd ő is a körbe sétált, amit az orkok hagytak a küzdő feleknek. Gundar elmosolyodott, majd feltette a sisakját. Ő is középre ment.

- Bocsásd meg Uram, ha küldetésem kudarcba fullad- mormolta Grad fél térden, kétkezes kardjára támaszkodva. Mélyes sóhajtott, majd felállt, és szembefordult az orkkal. Látta még a sisakon keresztül is, hogy csillognak a szemei. Mindketten megmozgatták tagjaikat a súlyos vért alatt, rákészülve a harcra. A következő pillanatban a két harcos már egymásnak is esett: az uwelita kardjával, az ork buzogányával sújtott le a másikra. A két fegyver összeakadt, a két óriás pedig birkózni kezdett.

            Fatima ismét felkacagott, ezúttal sokkal hangosabban, mint szokott. Szemei könnybe lábadtak a nevetéstől. Kecsesen, némi pajkos mozgással a két vérteshez kocogott, és lassan a fejét csóválta mosolyogva. – Ha beleszólhatok- szólt angyali hangján a vad szépség- halasszátok kicsit későbbre ezt a harcot! És nézzetek oda! – mutatott északnak a dartonita. A köd, amely időközben leereszkedett, balsejtelmes láthatatlanságba öltöztetve a messzeséget. Az uwelita és az ork szétváltak, és a távolt kezdték fürkészni. Alakok közeledtek.

- A Ködflotta harcosai- jegyezte meg Fatima mosolyogva. – Majd folytatjuk, ember- szólt Gundar. A hangjában nem volt semmi megvető. Grad biccentett, majd a tengerészek felé fordult. – Kyel tréfája, mennyire kiszámíthatatlan az utunk. Nem vagyok a szavak embere, csak egy dolgot tudok mondani: Panteonunk valamennyi istenének közös érdeke, hogy az ellenségünk seregét egyszer s mindenkorra eltöröljük a felszínről. Ha nem ezt akarják, úgy harcunk hiábavaló lesz. Ám ha ez a tervük, ígérem nektek, a történelem legvitézebb csatájába indulunk, dacolva a túlerővel, az igazságért, a szabadágért, és valamennyi szabad polgárért, akinek a sorsa most a mi kezünkben van! – hangja mennydörgésként szállt végig a halálra rémült kalózokon. Néhány hosszú pillanat után egy emberként üvöltött fel a legénység: az uwelita buzdító beszéde előhozta lelkük legmélyéről a bátorságot. Grad csettintett Vilmának és Antoh papjának, hogy menjenek oda. A két felkent tudta a dolgát: istenükhöz fohászkodtak, hogy segítsék meg a tengerészeket a harcban, s fegyvereiket áldják meg eme vészes órán. Vilma gyűrűje és Wizen nyakéke rikítóan fehéren tündökölt, még több bátorságot adva a tengerészeknek.

            Az ellenség lassú léptekkel közeledett, széles és hosszú sorokban, rendezetlen távolságra egymástól. Távolról tengerészeknek tűntek: rövid vászonnadrágot, csizmát viseltek, némelyik félmeztelen, némelyiken egyszerűbb posztó vagy mellény volt. Változatos voltak az emberek maguk is: volt köztük pyarr származású, shadoni, de még olyan is, akinek északi vér csörgedezett az ereiben. Szemük volt egyedül árulkodó: tompa, szürke fellegnek tetsző tekintetük semmi jót nem ígért.

            Az orkok eufórikus hangulatban vonyítottak fel, ahogy Gundar az élükre baktatott. A Farkas szelleme átjárta valamennyit, amikor a törzsfőnök elkezdett énekelni. Rég letűnt korokról, ork hősökről, akik hatalmas, hősies harcban felülkerekedtek az ellenségükön, s a halhatatlanságról: ez a nap örökre beírja magát a történelembe, emlékezetessé, és örök életűvé téve a csatát megvívott hősök neveit.

 

            A talaj remegett, akár egy vad földrengés a shadoni bércek alatt, ahogy az orkok rohamra indultak. Gundar éneke messze szállt, a kalózok is hallották mély, dörmögő hangját, amely még az ő szívükbe is bátorságot öntött. Az uwelita előhúzta fegyverét, homlokát hozzáérintette az acélhoz, és ő is rohamra indult. A kalózoknak se kellett több, követték a hőst a csatába. Öten maradtak csupán a szikla- és a holtestek- mellett. A Párduc, Gamrad, Zo, Vilma és Antoh papja: utóbbi kettő hangosan fohászkodott istenéhez, hogy segítsék meg társaikat a harcban. Ha Kelevion és Loera most élne. De Vilmának nem volt vigasza. Lelkét egy fojtogató sötétség kezdte megszállni: a kilátástalanság, a hiábavalóság érzése.

            Az első sorok most ütköztek meg. A Morzsolók törzse szinte legázolta az elöl haladókat, fegyvereik szó szerint kettészelték a puhány testűeket. Azok kardjait egyszerűen félresöpörték lendületükkel vagy ormótlan fegyverükkel, esélyt sem adva nekik a támadásra. Uwel lovagja hatalmas üvöltéssel vetette bele magát a harcba: a Bosszúállás Atyjának szentelt pallosa talán még fürgébben osztotta a halált, mint Gundar harcosai. A kalózok szorosan követték őt, kurta kardjaik villámsebesen sújtottak le az ellenségre.

            Még nem értek el a sűrűjéig, amikor a holtak összeszedték magukat, s megakasztották a rohamot. A kalózok közül sokan kidőltek, ahogy megütköztek az első rendezett sorral, ám az orkok, bár lendületük megakadt, hősiesen helytálltak. Grad lassan az ork törzsfőnök mellé verekedte magát, s vállvetve irtották a megszámlálhatatlan ellent.

            Egy szusszanásra elegendő pillanatban Gundar megbökte az uwelita oldalát, és hátrafelé mutatott. Az ellenségből másfél tucatnyi rátámadott a hátra maradt kalandozókra. Grad biccentett, majd utat vágott a holtakon keresztül, és rohanni kezdett társai felé. Zo, amint a Ködflotta tengerészei elérték őket, a ládával a kezében menekülni kezdett. Hárman eredtek a nyomába, a többi a kalandozókkal állt le verekedni. A shadoni és Ellana papnője, jobbjukban míves rapírral, baljukban hárítótőrrel felvették a harcot, Antoh papja szigonyát maga elé emelve próbálta távol tartani magától az ellenséget, a tudós pedig a pap mögé bújva próbálta óvni testét.

            Grad, látva, hogy társai boldogulnak, szolgája után iramodott. Valószínűtlenül gyors volt még páncélban is, s bár hátrányban volt, hamar utolérte a tengerészeket és a goblint. Zo a szikla túloldalán állt, körülötte legalább tucat test. Mind a földön hevert már. Grad megtorpant. A goblin teste megremegett, ahogy egy zöld gyűrűt dobott a földre. Alakja enyhén elmosódott, és nőni kezdett. Pár pillanatig tartott csupán az egész, s mire véget ért, már nem Zo volt többé.

            Hollófekete, egyenes, vállig érő hajú férfi állt az uwelitának háttal. Testét vonalait tökéletesen követte bőrpáncélja, két kezén bőr alkarvédők, lábán lábszárvédők voltak. Aszisz gladiátori viseletre emlékeztető szoknyát és sarut viselt, kezében enyhén görbített, belső élre fent kardot fogott. Megérezhette az uwelita jelenlétét, mert lassan megfordult.

            Vágott, éjsötét szemei hirtelen megcsillantak, ahogy a lovagra tekintett. Bőre enyhén kerol volt, szoborszép arca már-már zavarba ejtő volt. Grad teljesen ledöbbent.

- Íme eljött a perc, hogy rendezzük a tartozást- mondta csengő hangján a kráni. Az uwelita lehunyta szemeit, magában egy fohászt mormolt el. – Uram megtréfált, Crakwar, hogy nem láttam át szánalmas álcádon! De most véget ért a hajsza: bűneidért meg kell, hogy halj!

            A kráni óvatosan letette a dobozt. Grad még mindig nem hitte el, hogy ennyire sikerült átvernie őt egy fekete földinek. Éveken át szolgálta őt, Zo, a goblin, és most kiderült, szemfényvesztés volt csupán az egész. Rövidlátásáért Uwel hamarosan büntetni fogja: eljött az idő, hogy teljesítse küldetését, és megmérettessen. Ha elbukja, úgy nem lesz lehetősége a javításra; ha sikerrel jár, talán a Bosszúállás Atyja megbocsátja bűnét.

            A szent pallos fürgén siklott elő hüvelyéből. Egyik harcos sem teketóriázott: nem méregették egymást, nem próbálták kivárni a megfelelő pillanatot, csak egymásra támadtak. A lovagi harcmodor a könnyű fegyverrel, az erő a fürgeséggel csapott össze. Az angyal kétszer is megvágta ellenfelét, de nem sikerült súlyos sebet ejtenie: Crakwar a következő pillanatban az uwelita mögé bukfencezett, s mara sequorját olyan mélyen a páncélos hátába döfte, hogy annak hegye Grad mellkasán jött ki. Az angyalnak jelenése se volt felüvölteni: szemei könnybe lábadtak, de nem a fájdalomtól: öt év üldözés után küldetése pár pillanat alatt kudarcba fulladt; ellenfele mérhetetlenül jobb harcosnak bizonyult, mint ő. A kráni kirántotta fegyverét az összecsukló testből. A hajítóbárd ekkor állt a hátába, aminek a lendülete kétlépésnyit repítette előre. Egy szívdobbanásnyi idővel később ő is követte az uwelitát a halálba.

            Gundar odasétált az uwelitához, és szomorúan letekintett rá. Elkésett. Tovább lépett, kihúzta a kráni hátából a fegyverét, az övére csatolta, majd a ládához sétált, és felvette.

- Add ide kérlek!  - parancsolta egy hang. Wizen lépett elő, oldalán egy földöntúli szépség lebegett, nem sokkal a talaj felett. Óceánkék, válláig rakoncátlanul zubogó haja, arca lágy vonalai, égszínkéken perzselő tekintete félelmetes, ám gyönyörű női külsőt kölcsönöztek neki. Dús kebleit és derekától a térdéig testét mohazöld hínár takarta, lábai csupaszak voltak, jobbjában hínárból font ostort tartott. Teste vonalai akár a legtökéletesebb erigowi szoborcsoda. Az ork szája elkerekedett, ahogy a nőre nézett. Biccentett, majd remegve átadta a ládát. Antoh papja megköszönte, majd átnyújtotta azt a nőnek. – Vidd el úrnőm otthonába magaddal, hogy soha, senki se találhassa meg! – szólt a pap lágyan. A nő elvette a ládát, fejével enyhén meghajolt, majd követhetetlenül gyorsan elrepült a tenger felé. Gundar értetlenül nézett a papra, de az nem válaszolt. Lassú léptekkel elindult visszafelé.

 

            A Charas síkján esett csatának öt túlélője volt csupán. Gundar, a hajdani Morzsolók törzsfőnöke magányos farkasként élte tovább öreg napjait. Tettei a feledés homályába vesznek halála után, hisz nem maradt senki sem, aki megénekelhetné övéinek hőstetteit. Wizen, Antoh papja teljesítette úrnője küldetését, még ha sok áldozatot is kellett hoznia érte. Tovább élte életét, s nem regélt senkinek sem a csatáról. A shadoni Párduc feleségül vette Vilmát, és letelepedtek a Hat Város területén. Ők sem beszéltek az eseményekről, hisz nem történt semmi olyan, ami megváltoztatná az emberek sorsát.

 

A holtak pedig örök nyugalmat kaptak Charas mezsgyéjén a véres csata után, s azóta is felcsendül néha egy földöntúli, vidám, kristálytiszta női kacaj.


Hozzászólások
Novella: Charas Szeme part.4
1
Tristal 2007.09.07. 07:35

Köszike! Nincs rossz érzés bennem, pedig igazatok van. De napi 10-12 óra suliban, + meló mellett nincs időm/energiám írni, és pontot akartam tenni egy nyitott történet végére. Lehet, hanyagolni kellett volna, és később folytatni. De az már nem lett volna ugyanaz, amit akartam( bár így még annyira sem). Minden kérdésetekre van válaszom, előre kigondolt, felépített, logikusan megmagyarázott, csak a storyba nem írtam bele...most ihletgyűjtést végzek egy új történethez, okulva az eddigieken nem fogom "elkapkodni".

A fontosabb válaszok pár címszóval( amikből, ha lett volna elég fantáziám, talán még szép dolog is kerekedett volna:S):

Legfontosabb volt Loera és Kelevion kapcsolata. Elvileg ez a story több héten át zajlik, eredetileg sokkal hosszabbra terveztem, de hát.... Kyel útjai, nomeg az enyémek....

Tökéletesen szerelmesek voltak 1másba, erre lett volna kihegyezve az egész: a kötelességtudat felülemelkedett volna mind2jük érzésein( Kelevionén annyira nem, ő meg akarta kímélni a csajt). Loera, bár nem volt felszentelt, Arel-t szolgálta, és ezrek életét mentette volna meg az ereklye.

Ereklye: lényegtelen. Ha úgy adtam volna át mindent, ahogy akartam, senkit sem érdekelt/ illetve "direkt" nyitott kérdés maradt volna a végére . Még kóstolgatom az ilyet, de meg kell hogy mondjam, az életben is szeretek "sejtelmesen" beszélni, főleg a nőkkel... a kíváncsiság jó drog, mert akkor legközelebb már szinte nyert helyzetből indulok( érdeklődés fennmarad, stb). Csak hát jól kell kivitelezni. Amúgy, ha újraírnám a regényt, lenne teremtéstörténete, funkciója, stb, de ebbe most nem mennék bele. 

Dartonita: hát elq*rtam. Tény, hogy ő tudta a legtöbbet a dolgokról, 1 célja volt csak: megsemmisíteni a Ködflottát, mivel azok Darton nézetei szerint nem maradhattak tovább Yneven. Kis kavarással ő állna a háttérben, hogy biztosra menjen( amolyan "megbízó" szerep, vagyis a célja nem az ereklye, hanem az ütőképes sereg összekovácsolása volt). Olyan ász a játékban, ami a party végére a kezemben maradt( akárcsak a többi:S)

A csapdamentes övezet:  szintúgy egy felmerülő kérdés, amire lehet alapozni később( ha lenne folytatása, pl kinyitják a ládát és üres, az előző csapdákat pedig már hatástalanították, és akkor jöhet a hajtóvadászat). Talán nem okozott volna akkora hiányérzetet, ha rendesen tálaltam volna a "lényeget". Amúgy megmagyarázható a mágikus védelmek lebomlásával is akár.

A kék hajú nő Antoh Ynevi szolgája, amolyan "elementál/mentalista" féle, mivel Antoh( és ez lett volna 1 kis csattanó a végére) magának akarta a tárgyat "áldozatként" a papjától. A tengeri támadásról is a pap tehetett. 

A végére az uwelitát és a kránit hagytam. Vadász a vadász ellen. S bár Krán nem a becsületes harcmodorról híres, egy tapasztalt Szabadvadász "megteheti" magának, hogy párbajozzon. Tudta, hogy a csata forgatagában nem lesz, aki vele foglalkozzon, ahogy abban is reménykedett, hogy az uwelitát el tudja csalni( ügyelt rá), hogy aztám megmérkőzzön vele. 

Ennyi tömören, mindenesetre nem fogom újraírni... viszont már alakul egy másik másodmagammal, remélem szívesen veszitek, ha publikálom. És köszi a kritikákat, sokat segítettek!

oli314 2007.09.06. 12:48
Nos én is elolvastam, és leírom az észrevételeim. Lehet kicsit csapongva fogom írni ami épp eszembe jut, mert nem ma olvastam el, csak nem volt időm eddig írni. 
  De leszögezem Karrde már igazából nagyon jól összefoglalta a lényeget.:P
Az eleje jól kezdődött, igazából nem volt volt vele probléma mert az ember érdeklődve várta mi is bontakozik ki majd a történetből. Aztán megismerhetjük a szereplőket, kelevion az akiről kicsit többet is megtudhatunk így már várható hogy neki fontosabb szerep jut ami rendben van is.

Ellenben Kelevion és Loera közti kapcsolatból nekem semmi nem jött át, az elején van egy kis "flört" a kocsmában, aztán az egész novella alatt egymáshoz sem szólnak, semmi párbeszéd, semmi ami megerősítené, hogy igen köztük van valami. Ennek ellenére Loera úgy megy oda hozzá amikor megint látja mintha már évek óta szeretők lennének. Olyan érzésem volt mintha kivágott párbeszédek maradtak volna ki a történetből.
  A másik dolog a hajós jelenet vége. Loera felébred, túlélte, de hogyan. mi történt? az olvasó rögtön felteszi a kérdést, de a karakter nem, pedig szerintem az első kérdésem lenne egy ilyen szituáció után....hogy menekültek meg, nem tudni, és Loerát "sem érdekli".
 Sajnos a megválaszolatlan kérdések tömkelege csak zúdul az olvasóra és az a baj a végén sem kap rájuk választ, mondhatnám példának a dartonita nőt, magát charas szemét, a motivációkat, miért akarja mindenki megszerezni miért kell ennyi ember hozzá? Főleg annak tükrében hogy nem volt egy csapda sem a barlangban. Még azt is megkockáztatnám megkérdezni, 1általán volt valami a faládában?:P 
És a másik dolog a sok szereplő akit behoztál a történetbe még a hajós résznél, és sajnos szerintem kár volt ennyit felvonultatnod. Sok felszínes figura, akik közül alig ismerünk meg párat.....pl. szerintem a hajó két kapitányáról több infó volt mint az "őrült" dartonitáról vagy az antoh papról.  Amúgy még ezzel sem lenne baj, ha loera és kelevion állna tényleg a középpontban és kettejük viszonya, mert akkor nem lenne talán feltűnő/zavaró ez a dolog.
Aztán az dartonita csaj az tényleg idegesítő volt, végig nevet, az ember azt hiszi igen ő tudja a frankót, amit a többiek nem is sejtenek, és majd idővel beszól, és elmond valamit....de nem....sőt az igazat megvallva a végén a harcnál már el is felejtettem hogy a történetben van, amikor karrde postját olvastam akkor jutott eszembe, hogy tényleg, ő is ott volt.:

Nos asszem végül is pont a párbeszédek hiánya amik megerősíthették volna az összetartozás érzését(vagy valami olyan cselekedet, mittomén megmenti loerát a hajón, stb.) miatt és a sok le nem csapott labda(megválaszolatlan kérdések) a végére teljesen kinyírták a sztorit. Nagyon lapos lett emiatt. 
(Pl. azt sem tudtam meg az a kék hajú nő ki lehetett, furcsa érzésem volt ezzel kapcsolatban is.)
Nos a többi karaktert illetően is egyetértek Karrde postjával.

Azt hiszem leírtam mindent ami így elsőre eszembe jutott.
De mindentől függetlenül azért gratulálok,  hogy volt türelmed megírni. Én is sokszor gondolkoztam történeteken de sosem jutott rá időm/lehetőségem (vagy csak  lusta voltam?:D ) hogy le is írjam őket.
A szóhasználattal sem volt problémám néhány szóismétlést leszámítva jó volt, tehát ezzel nem volt semmi gond.:)
Összességében véve elsőre nem volt rossz, de arra figyelj szerintem nagyon oda, hogy amire  akarod építeni a történetet, vagy azokat a kapcsolatokat amiket ki akarsz emelni arra nagyobb gondot fordíts, és részletességet. És ne tegyél bele ennyi levegőben lógó érthetetlen kérdést amikre sosem kapunk választ.:)
Ha újraírod sok sikert hozzá!
Tristal 2007.09.03. 05:49
A részletesség valóban kimaradt, tény, hogy a végét elkapkodtam, pedig az volt az egész alapja( Kelevion és Loera halála). Az a gáz, hogy a suli meg meló mellett nincs időm írni:S, és már ordítottam volna, hogy befejezzem és elmeséljem a "lényeget". De így pont az veszett el. Köszi a tanácsod, ha lesz pár nap, amikor nem vok agyilag nulla, újraírom az egészet.
Karrde • SilentVertigo 2007.09.03. 00:48

Akkor vágjunk a közepébe. Természetesen az alább olvashatók a saját véleményemet tükrözik, tessék vele vitába szállni, ellenérveket hozni.

Először: a témaválasztás. Legalább egy regény terjedelmű írást lehetett volna kihozni belőle, így szerintem kicsit kurta-furcsa lett a befejezés. A karakterek egy ereklye után kutatnak, ami azért nagy szó. Amennyiben az ereklye ténylegesen akkora hatalommal rendelkezett, mint azt leírtad, értéke felbecsülhetetlen bármely világi hatalomnak. Nem értettem, hogy a karakterek miért is találták meg olyan egyszerűen és hogy tudták kihozni a "sziklából" mindenfajta probléma nélkül. Persze lehet, hogy a háttérben voltak nehézségek, ám ebből semmit sem árultál el. Jelen voltak ugyan a nagyhatalmak is, ám ezt inkább csak sejteni lehetett, mint tudni. Krán megjelent, ám Kelevion és Loera szerepe is tisztázatlan maradt. Nem tudtuk meg, mire is jó Charas szeme és miben áll hatalma. Emiatt nem is tudjuk miért akarta az egyik elpusztítani, míg a másik felhasználni.

Karakterek.

Kelevion: az ismert világ egyik legnagyobb és leghalálosabb harcosa, aki olyan eseményeket élt túl, aminek végighallgatásába is belehalnának jónéhányan. Emiatt a halála nekem túlzottan is egyszerűnek tűnt. Egyik oldalról jó, hiszen a halál váratlan és nem válogat. Lehet, hogy gyengéd érzelmeket táplált Loera iránt és ezért figyelmetlen lett? Ha így van, ebből sem kaptam semmit.

Loera: gyönyörű nő, biztos kezű kardforgató. Slan? Mi vezette ide? Mi az az erő, amely annyira hatalmas, hogy szerelmét is képes megölni egy cél érdekében? Egyszerű kalandozó nem igazán szokott holmi járványokkal foglalkozni félreeső városokban. Őket a hírnév, a veszélyek hajszolása, a pénz érdekli. Ez a karakter is ellentmondásos nekem a kapott információk alapján.

Zo: a kis goblin/veszedelmes kráni ügynök. Bizonyosan nagyon képzett lehetett, hiszen tolvaj ügyességgel és képzettségekkel rendelkezett, legalábbis ezt írtad. Nekem kissé érthetetlen volt, hogy követhetett el akkora hibát, hogy egy csata kellős közepén mutatta meg tényleges valóját. Azok után, hogy éveket töltött a Uwel lovag szolgálatában. Lehet, hogy valamikor átvette a valódi Zo helyét? Mi célból? A lovagot bármikor egyszerűbben megölhette volna, ehhez nem kellett volna így álcáznia magát. Itt megint bejön az a gondolat, hogy Krán felfigyelt erre az ereklyére és meg akarta szerezni. Így még érthetetlenebb a kráni viselkedése. Ha Krán felfigyelt, mi van a többiekkel?

A dartonitától is vártam volna valamit, ezért kicsit furcsálltam az egész történetben. Nekem ezek alapján minimum gyengeelméjűnek tűnt a karakter, aki egész nap csak vigyorog és énekel. Az elején színesítette a történetet, a végén viszont engem már zavart. Mindig azt vártam, hogy "na majd most tesz valamit", aztán csak vigyorgott.

A végére: szép fogalmazás, választékos szóhasználat és (számomra) ezer sebből vérző történet, kihasználatlan lehetőségekkel és túl kevés információval. Ha átírnád, hosszab lélegzetvételüvé tennéd, megmagyaráznál néhány dolgot, betekinthetnénk a háttérbe is, na akkor hihetetlen jó történet lenne. Nekem így hiányérzetet okozott.

Bárki, aki másképp gondolja, írjon bátran. A "Kérdések/válaszok" topicban megbeszélhetjük, erre ez a hely nem alkalmas.

1
solarah online
creative commons license

silentvertigo  |  design:  kicsy  |  zene:  spectral analysis  |  rajz:  tikos péter

Ahol azt másképp nem jellezzük, ott az oldalon található minden írás, kép, zene és egyéb tartalom a Creative Commons "Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország" licensze szerint érhető el. Az oldalon megjelenő hozzászólások szerzőik tulajdonát képezik, azokért az oldal szerkesztője felelősséget nem vállal.
Firefox Játékfejlesztés.hu PHP MySQL

Fatal error: Call to undefined function session_unregister() in /home/yscik/silentvertigo.hu/solarah/mods/out.php on line 14