Zene ki/bekapcsolása
solarah online
A játék
A világról
Fejlesztés
Galeria
A csapat
Novellák
Fórum
GY.I.K.
Kapcsolat
Partnereink
Novellák

Charas Szeme
magus novella - 2007.08.17. 03:22 - Tristal
Hozzászólások

Esteledett, amikor az átutazó megszállt a Három Horgony lepusztult fogadójában, Charas kikötővárosában. Ez a nem sokkal több, mint ezer lelket számláló város elég jelentéktelen volt a kereskedelemben, kikötője is csupán két mólóra és egy nagyobb dokkra terjedt ki; ellenben kiváló lakhelyéül szolgált a bujkálóknak, akik életükért menekülve egy kis porfészekben kerestek menedéket.

            Északról és keletről a Gályák tengere határolta, az öt láb magas városfal pedig csupán a kóborló banditák ellen nyújtottak védelmet. A falakat lassan kikezdte az idő, a félezer éve épült védmű beomlásoknak és dús növényzetnek adott teret. A kapu melletti kőtoronyban egy őrszem szolgált csupán, a kapu nyitásáért és bezárásáért is ő felelt.

            Hasonlóan lepusztult volt maga a város is. A kő- és agyagépítésű házak egy-egy kút mellett szaporodtak sugarasan, mint eső után a gomba. A város közepén elterülő piacon inkább cserekereskedelem, mintsem pénz-áru vásár volt. Bár elég szerényen, de mindenki megtermelte magának, amire szüksége volt.

            A kikötő mellett magasodott a város legnagyobb épülete, a kormányzó ódon villája. A háromemeletes, öreg épület a város fénykorában gyönyörű palota lehetett, ám mára már kikezdte az idő. A tetőszerkezet beomlott, jóformán a legfelső emelet szolgált új tetőként, néhol megerősítve és kiegészítve tessék-lássék módjára ellátta feladatát.

 

            Az átutazó- szürke köpenyes, magas, szikár izomzatú alak- felmérte a fogadót. A szűk kocsmai részen csupán hét, ütött kopott asztal volt, mindhez négy szék tartozott. A spalettás ablakok zárva voltak, a helységben erős füst és italszag terjengett. Balra a söntéspult mögött egy középkorú, őszülő, nagydarab kocsmáros szolgálta ki a vendégeket, két ifjú ám csúnyácska lányával együtt.

            Az idegen lehúzta esőáztatta csuklyáját a fejéről, vállig érő, hófehér haját tessék-lássék módjára elsimította arca elől. A fogadó népe- legalábbis azok, akik nem csak üveges tekintettel néztek a világra az elfogyasztott töménytelen mákony és alkohol után- rémülettel tekintettek rá. Sok fura szerzet megfordult már ebben a porfészekben- tolvajok, gyilkosok, bérvadászok, sötét tudományokkal foglalkozó vajákosok-, de ehhez foghatót még nem láttak. A szoborszép arcú férfi szemei fehéren villantak meg a gyér fáklya fényében. Tekintete semmi jót nem ígért; úgy nézett végig a társaságon, mint aki egy piacon válogat a rosszabbnál rosszabb áruk között, és fanyalogva nem tudja eldönteni, melyiket válassza. Lassú, kimért léptekkel elindult a söntéspult felé.

            A fogadó két emeletes volt, az elsőn- közvetlen a főbejárat fölött, két-két oszloppal megtámasztva- egy terasz nyúlt ki az épületből. Mint majdnem minden este, hangos mulatozás zaja töltötte be a kicsiny várost; a település apraja nagyja itt időzik esténként, gyenge minőségű mákonnyal, még silányabb alkohollal és kiadós kocsmai verekedésekkel múlatva az időt. A ház maga pontosan illeszkedő, kivájt szikladarabokból épült fel, kétséget sem hagyva, hogy egykoron építészmesterek munkálkodtak itt. Mindkét bejáratát kétszárnyú lengőajtó jelentette, amelyek kiválóak voltak a nemkívánatos személyek kidobására.

            A főbejárattal- mely a tenger felé nézett- szemben volt a söntéspult, mögötte két ajtóval, balra a másik bejárata, jobbra pedig, a fal közepe táján egy ódon csigalépcső vezetett az emeletekre. A söntéspulttól kezdve az asztalokig minden sziklából volt kivájva, minden pompa vagy díszítés nélkül. Az egész helység nem volt nagy, tíz nagyobb szökkenéssel faltól falig lehetett érni.

 

            A fehér hajú lassú léptekkel elindult a söntéspult felé. Köpenye teljesen takarta testét, egyetlen batyuján kívül- melyben nem lehetett sok holmi- semmi egyebet nem láttak nála. Aggasztóan nyugodt volt. A mulató csendjében léptei halkan kopogtak az öreg sziklapadlón. Örökkévalóságnak tűnt, amíg lassú lépteivel elérte a pultot.

-Egy éjszakára, reggelivel!- szólt mély hangon, és egy aranyérmét ejtett a pultra. A köpcös kocsmáros tág szemekkel bámulta az idegent, kisvártatva azonban előjött belőle az öreg, pénzéhes róka; szeme csillanása elárulta, a félsz helyét a nyereségvágy vette át. –Tüstént felkíséri a lányom önt a szobájába, nagyuram- mondta nyájasan, majd intett az egyik járatba. Pár szívdobbanásnyi idő múlva egy szemrevaló, tizenhat éves lány tűnt fel. Szalmaszőke haja egészen a dekoltázsáig ért, enyhén áttetsző selyemruhája tökéletesen felvette finom teste vonalait. Szemei csak úgy csillogtak, amikor a szoborszép arcú férfit megpillantotta. A fehér hajú mit sem törődött a szépséggel, lassan megindult a lépcső irányába.

            A fiatal leány elévágott, és felvezette a vendéget a második emeletre. A szűk folyosón mindkét irányba ajtók nyíltak, némelyik előtt borgőzős, ápolatlan férfiak horkoltak. A folyosó végén egy méretes lyuk biztosította a beszűrődő fény útját, ám most csak a holdak fénye rajzolta ki nagyjából az utat. A lány az utolsó ajtóhoz vezette az idegent, és kinyitotta neki az ajtót.

-Amennyiben bármire szüksége lenne, keressen engem. Állunk rendelkezésére, nagyuram! – mondta csengő hangján a lány lesütött szemmel. A férfi ügyet sem vetett rá, bement a szobájába. Éjszakába nyúlóan ment a mulatozás, ám az idegen hamar elaludt.

 

            Társai döbbenten figyelték őt. A szél lágyan lengette fehér köpenyét, fehér vászoninge mellközépig kigombolva oldalról betekintést nyújtott a férfinépnek, dús keblei a Sheral égbenyúló vonulataiként domborodtak a ruha alól. Egyenes szálú, vállig érő, szalmaszőke haja némi izzadságtól gyönyörű arcára tapadt. Szemei kéken villantak, ahogy célpontjára meredt.

Számára megszűnt minden létezni. A környezete, társai éppúgy eltűntek, mint a piciny falu házai, az emberek az utcán, vagy az égbolt odafenn. Csak Ő létezett, és célpontja. Tudta jól, ha egy szemvillanásnyi időre is leveszi célpontjáról a tekintetét, veszít. Idővel megtanulta, amit mesterei tanítottak számára: minden harc még azelőtt dől el, mielőtt elkezdődne. Az akarat, a tisztánlátás, a higgadtság harcol meg kardok és vértek helyett. Sok harcos csupán reflexeiben bízik, esetleg némi tudatosság is felismerhető technikáikban; ő azonban más volt.

Mozdulatlanná dermedve csak célpontját figyelte. Egy felesleges mozdulat, egy apró figyelmetlenség a teljes bukáshoz vezethet. Ha győzni akar, nem ellenfelét kell legyőznie, hanem saját magán felülkerekednie. Ösztöneire hallgatva, mégis teljes józansággal kell küzdenie, különben vége.

            Nem küzdött mindig így. Kiskorában csak a fegyverforgatásra tanították, arra, hogy érzékeivel és reflexeivel az ellenfélre koncentráljon. Ám arra, hogy ne csak a szemével lásson, hogy ne csak a fülével halljon, de főleg, hogy ne csak a szívével érezzen, csak később jött rá.

Óceánkék szemei, mint az éjszaka vadászó macskáé, ismét megvillantak. Az idő csigalassúsággal hömpölygött, ez a néhány szívdobbanásnyi idő végtelennek tetszett számára. Loera jobb kezét kardja ezüstfuttatású, fekete markolatára tette. A másfél karnyi, enyhén görbített, pengeéles fegyver folyékonyan csúszott elő hüvelyéből, alsó egyenes vágással lesújtott célpontjára, hurkot vetett, majd ugyanazzal a lendülettel már ismét a hüvelyében pihent. A levegőbe dobott alma- Loera célpontja- négyrét vágva esett a földre.

 

A közönség kitörő ovációval fogadta a tökéletes, művészi mozdulatokat. Legtöbbjük persze csupán a lány kecses, bájos idomait dicsérték, akadtak azonban- társai között főleg-, akik a tökéletes mozdulatot találták szemet gyönyörködtetőnek. Loera visszatért révületéből, hirtelen zuhant vissza a valóságba. Még csak huszonkét tavaszt látott, de már most elmondhatja magáról: tudása tökéletesre csiszolt drágakő, mozgása szemet gyönyörködtető, harcban pedig halálos, akár a szürke sivatagi kobra.

Loera mosolyogva társaihoz ment, akik vállveregetés közepette sajttal kínálták. Hárman voltak: egy olajosképű suhanc, Dannel, akivel Haonwell óta együtt kalandozott, szinte a kistestvére volt. A tizenhét éves fiú kiváló akrobata volt, a kötéltáncon és a tűzfújáson kívül apja mesterségét, a lakatos szakmát is elsajátította- jobb körökben tolvajklánok megbecsült tagja lehetett volna. A társaság másik nő tagja, a középkorú Vilma, Ellana felszentelt papnője volt. Szépsége Loerával vetekedett: az istenek mindkettőhöz kegyesek voltak; egyes országokban egész vagyonokat fizettek volna értük a rabszolgapiacokon. Vilma nem palástolta bájait: finom, ám szerényen díszített selyemruhában járt, hollófekete fürtjei rakoncátlanul fodrozódtak arca előtt, hátul pedig egészen a derekáig lenyúltak. Loerával tökéletes párost alkottak: mindkettő gyönyörű, ám veszélyes nő volt: míg Loerát tiadlani kard szolgálta, Vilma vagyonokat érő, mestermunkájú rapírral oltalmazta magát sokakat megszégyenítő módon. Éjfekete szemeiben örök vidámság csillogott.

A harmadik, Terl con Vax, akit csak Párduc néven ismertek, shadoni nemesenszületett férfi volt. Nem szolgált sem istent, sem más hatalmat: önérdekén kívül Vilma iránti szerelme hajtotta. Hollófekete, egyenesszálú haja mélyen arcába lógott, női szemmel nézve igen csinos arcán a ráncok állandó gondterhességről árulkodtak. A shadoni bajvívók szerint öltözködött: fekete lovaglócsizmát, ugyanilyen bőrnadrágot, fekete selyemkesztyűt és kalapot viselt; kidolgozott felsőtestét fehér selyeming ékesítette. Gazdagon díszített, smaragdberakásos rapírja mellett háromágú, csavart pengéjű hárítótőrt forgatott. Mozgása könnyed volt, akár egy feketepárducé.

            Párduc és Vilma a Kalandozók Fővárosában, Erionban csapódott a két ifjúhoz. Egy raktárépület védelmét kellett ellátniuk egy éjszakán, hetedmagukkal. A többi zsoldos hamar elesett, mire Tharr szolgálóit sikerült megfuttatniuk: Vilma Ellena hatalmával félresöpörte a posvány-hitűeket, ám súlyos sebet kapott. Az éjszaka világában nehéz lett volna kirgurust találni, így Loera vette kezelésbe. Egy félreeső raktárépületben ápolta két napon át, amíg a Párduc segítségért sietett. Vilma felépülése után- miután az a pár tucat arany elfogyott- zsoldosak álltak, és három éven át kalandoztak együtt, míg eljutottak ide, Zer’hanba, a Gályák tengerének északi partján épült utolsó, földekkel rendelkező falujába.

A falusiak tátott szájjal bámulták a négyfős társaságot. Küzdelemre számítottak, ám a történtek még jobban elvarázsolták őket. Sosem láttak ehhez foghatót: a lány valószínűtlenül gyorsan mozgott, kardja egyetlen felesleges ívet sem vetett. Kétszer villant meg, és máris a hüvelyében pihent. Az alma pedig tökéletesen egyformára felszelve hullott alá.

Hirtelen a tömeg oszlani kezdett, tágítani a gyűrűt, amibe a kalandozókat fogták. Megadtak nekik egy biztos tiszteletbeli távolságot, ám ez a gyűrű hirtelen nőni kezdett, a tömeg pedig- talán háromtucatnyi falusi- két helyen kettévált, mint az ujjnyi patakba hajított kő mellett a víz. Loerát rossz előérzet fogta el.

-Legyetek üdvözölve, ifjú kalandozók, Zer’ hanban- szólt egy fekete csuhás alak, nyílpuskával a kezében. Négy másik, ugyanilyen íjász állt mellette. Loera tekintetével a másik nyílás felé pillantott, ahol újabb öt nyílpuskás alakot pillantott meg. Mind fekete, dísztelen köpennyel takarta kivoltát. –A kölyök velünk jön. Ha ellenkeztek, meghaltok mindannyian- szólt ellentmondást nem tűrve az alak. A kalandozók egymásra sandítottak.

-Ha harcoltok, meghaltok. A kölyök velünk jön,- ismételte magát az idegen, majd hozzátette- ti pedig egy szívességet tesztek nekünk. Ha nem, az ifjú könyörögni fog a halálért, kínjaihoz képest pedig Tharr pokla csupa öröm és vidámságnak tűnik majd- mondta vidáman az alak. Loera felmérte a lehetőségeket. Voltak olyan oktalanok, hogy lankadt a figyelmük, és csapdába ejtették őket. Még ha el is kapnának párat, ilyen közelről biztos nem hibáznának az íjászok.

            Vilma cselekedett elsőnek. Társai még fel sem mérték a helyzetet, ő előlépett, két kezét ártatlanul felemelve. Szólni akart, ám az idegen csuhás alak megelőzte. – Ne is próbálkozz, szuka, Ellana hatalmával. Ha kinyitod a szádat, menten nyilat repítünk bájos arcodba!

-Mit kellene tennünk? – kérdezte a Párduc mély, dörrenésnek tetsző hangon. A falusiakban teljesen megfagyott a vér. – Charas Szeme. Ezt kell megszereznetek nekem. A város egy heti járóföldre van innen, lovon hamarabb is eléritek. Én ott várok rátok, a többi a ti dolgotok. Ha nem szerzitek meg, amit akarok, a kölyöknek vége! – mondta az alak, és Dannel felé intett. A suhanc rémülten tekintett Loerára. Az ifjú lány beleharapott ajkaiba. – Ostoba vagy, hogy fenyegetni mersz négy kalandozót, idegen! –kiáltotta fenyegetően a lány. Izmai megfeszültek, szemeiből egy könnycsepp szívdobbanásnyi idő alatt kiszökött. – Készültünk belőletek, ostobák! Ismerünk titeket, tudásotokat, hatalmatokat. Jó harcosok vagytok mind; egyikőtök még Ellena hatalmát is bírja. Sújts le istennőd haragjával, ha estére a varjakkal akarsz vacsorázni! – szólt dölyfösen az idegen, és hangosan felnevetett.

            A következő történés követhetetlenül gyorsan zajlott le. Egy apró fuvallat volt talán, nem is több. Az idegen nevetése a torkára fagyott: felvágott torokkal zuhant hátra. Mire földet ért, társai holtan rogytak össze. Az idegen fuldokolva kapkodott a levegő után. Csuklyája lecsúszott a fejéről: első nézésre egy csupaszra borotvált gorviki zsoldosnak tűnt. Rémülten tekintett a szalmaszőke hajú lányra, aki zilált. – Azt hiszem, mégse tudsz rólunk mindent- mondta sűrűn levegő után kapkodva a lány. A gorviki szemei összeszűkültek, felemelte nyílpuskáját, és útjára engedte a halálos nyílvesszőt.

            Loera egy hangosat kiáltott. Kardjával ismét alulról felvágott, szabadjára engedve minden haragját és szelleme erejét; egyetlen csapásba összpontosította teste tartalékait, szellemi valóját. A vér messze repült kardja végéről, ahogy a pengéje a magasba emelkedett. Egy pillanatig úgy állt ott, mint egy tökéletesre megmunkált szobor. Haja tincsekben összetapadva arcába hullott, hófehér köpenyével a szél lágyan játszadozott, kardja acélján pedig megcsillant a napfény. A nyíl kettévágva zuhant le a lány mellett

 

            Bár fiatal volt, Kelevion értette, és érezte a világ összefüggéseit. Egész életében bábként bántak vele az istenek, mert ő így akarta. A Sors ide-oda vezérelte őt, ő pedig mindig is engedett a felsőbb hatalmaknak. Ez volt az ára szabadságának. Sosem kérdőjelezte meg a Sorsot, sosem tett szemrehányást a történtekért. Sosem próbált meg ellenállni. Csak ment, amerre az útja vezetett.

            Harcos volt, a legjobbak közül való. Megtapasztalt mindent, amit a nagyok elmondhatnak magukról: harcolt északon, a Zászlósháborúkban, Tiadlan hegyei között ork hordák ellen, segítette keleten a nomádokat a Sinemosi liga ellen, részt vett délen a Dúlásban. Volt idő, hogy együtt hált Abadana legszebb háremhölgyeivel királyokhoz illő körülmények között, de ha úgy hozta a Sors, a dzsad katonákkal aludt Warwik hágói alatt. Sosem panaszkodott, mindig azzal élt, ami a legjobb az adott pillanatban. Ha hét héten át kellett sovány hallevest ennie, hát megtette. A szemrehányás nem volt az ő élete: elfogadta az utat, amit a Sors kiszabott neki.

A Sors ezúttal Charas városába vezette. Nem prófécia vagy isteni útmutatás vezérelte, csak haladt, amerre ösztönei vezették.

            Kelevion furcsa harcos volt. A Gondviselés egyik tökéletes műve: megtestesült benne minden, ami az életbennmaradáshoz szükséges. Szoborszép teste, acélos akarata, évszázadok tudása. Apjától átörökölte hazája, Toron természetét. Sosem riadt vissza a vértől, cselvetéstől, ármánytól: ám mégsem volt gonosz, ahogy a kyrekről hiszik a nagyvilágban. Édesanyja, a toroni rabszolga elf jámborsága ott fészkel benne, s e kettősség gyakorta megnehezítette a helyzetét. Külsőleg inkább a fehérhajúak nemes jegyeit viselte magán, természete higgadt és barátságos volt. Ám idővel belefáradt a széptevésbe, a jótevő szerepébe: több évszázadot átélt, az élete kongó ürességgé vált. Az élet nem tudott számára újat mutatni. Egyetlen pillanatnak élt már. Egy pillanatnak, amit csak a magafajták tudnak értékelni igazán.

A pillanat, amellyel élete végleg lezárul: rálelni legyőzőjére, egy nemes küzdelemben, becsületesen meghalni: ez éltette. Egy átlag polgár viszolyogna a gondolattól: a halálért élni. De az olyan, mint amilyen Kelevion volt, csak ez boldogította. Megcsodálni legyőzőjét, elismeréssel adózni neki, hogy lelke tisztán távozhasson az evilágról. Hogy mely istent szolgálta megfelelően, sosem érdekelte. Mindig elvégezte, amit szerinte a Sors rá bízott, elégedett volt, nem félt senkitől és semmitől.

            Két- és félszáz esztendős volt. Sosem győzték le, de még csak soha meg sem sebezték. Harcolt mindenfelé, a leglehetetlenebb helyzetekből is egy karcolás nélkül került ki. Nem félte a mágiát sem: ismerte majd’ valamennyi képességét, törvényeit. Szolgálta Dorant, Alidaxot és Abadanát: utóbbi kettőtől tudást, előbbitől egy medaliont kapott ajándékba. A medalion megoltalmazta őt a legtöbb mágiától; azokat a hatalmakat pedig, akik legyőzhették volna, mindig is elkerülte. Esze talán kardjánál is élesebb volt: úgy forgatta a szót, mint Allegheri mester, a legnevesebb shadoni bajvívó a rapírját. Egyesek beszélték, Toron a tökéletes fegyvert alkotta meg benne: ezen teóriák megdőlni látszottak, amikor a Vörös Hadurak mellett küzdött Davalon falai alatt. Három tucat éve már csak egyetlen pillanatot vár: a halál óráját.

Sosem szerette a társakat. Mellette még a legtalpraesettebb harcosok is fölösleges koloncok voltak csupán. Őrült vállalkozásait rendre csak ő élte túl, aki mellette volt mind elhullott. Akadtak kivételek is persze, főleg a Zászlósháborúban, de velük sem maradt hosszabb ideig együtt.

            A sirályok énekére ébredt. Feje enyhén zúgott az éjszakai mulatozás ricsaja miatt. A Nap már magasan az égen járt, amikorra összeszedelődzködött, majd komótosan lesétált, hogy elfogyassza reggelijét.

A fogadó már tökéletesen rendbe volt hozva, az esti mulatozás minden nyomát eltűntették a szorgos kezek. Az est hírmondója két alak volt; az egyik sarokba dőlve ütött kopott hegedűjük mellett hortyogtak. A kocsmáros a pult mögött rendezgetett két hordót, egy alak pedig a pult mellett ült. Kelevion szemei elkerekedtek a csodálkozástól.

Enyhén napcserzett bőrű, kopaszra borotvált alak ült a pult előtt. Testreigazított, szegecselt bőrpáncélt viselt, fekte bőrnadrágot és lovaglócsizmát. Apró batyuja mellé hosszúkard volt támasztva. Az alak, amikor megérezte Kelevion kutató pillantását, hátranézett. Szemeiben az éjszaka minden balsejtelme lobbant: gorviki tűz.

Az istenek vele sem bántak kegyetlenül, amikor a szépségét adományozták neki. Habár nem volt erős, volt benne valami délceg, magasztos és emberfeletti: nőknek igazi szépség

            A gorviki egy futó pillantással lerendezte a fehérhajút. Ám Kelevion nem bírta levenni tekintetét a kopaszról. Önkéntelenül is tiszteletet érzett a gorviki iránt: tapintható volt a hatalma. Bár fegyveres volt, Kelevion érezte, hogy nem igazi harcos. Mégis úgy ült ott, mint egy tökéletes úr a saját várában: sebezhetetlennek tetszett.

Hirtelen valami megváltozott. Egy kósza emlékfolt lobbant fel Kelevion előtt. Ő maga is meglepődött: olyan kép villant be elméjébe, amivel még sosem találkozott. És hirtelen valami olyat érzett, mint még soha ezelőtt. Kellemes melegség öntötte el, egy hideg érzés pedig lágyan végigfutott gerincén, egész a fejéig, gyengéd szerető módjára végigcirógatva őt. Egy szívdobbanásnyi ideig élvezte az érzést, majd hirtelen zökkent vissza a valóságba. Fürgén szökkent vissza a lépcsőhöz.

            A négyfős társaság ekkor lépett be a fogadóba. Élükön egy szalmaszőke hajú, gyönyörű teremtés: huszonkét esztendősnek tűnt. Fehér selyemköpenye alatt hófehér inget viselt, idomai csodálatosan gömbölyödtek a ruha alatt. Fekete bőrnadrágja tökéletesen átvette viselője szoborszép formáját. Szemei pajkosan villantak, amikor a fehér hajúra tekintett. Egy futó pillantással végigmérte őt, majd tekintete tovább vándorolt a pultnál ülőre. Elmosolyodott.


Hozzászólások
Novella: Charas Szeme
1
Ghery • SilentVertigo 2007.10.27. 05:24
Csatlakozom az előttem szólokhoz, tetszik, eltekintve a fogalmazási hibáktól, olvasom is tovább;)
Karrde • SilentVertigo 2007.08.26. 03:46

Tetszik.
Néhány zavaró szóismétlésbe belefutottam, amik bosszantóak voltak az egyébként választékos szóhasználattal megfogalmazott mondatok között.

Dícséretes, most neki is állok a második résznek.

kicsy • SilentVertigo 2007.08.23. 06:35

Neki is álltam olvasgatni tegnap a második részt, csak nem esett le hogy nincs jóváhagyva :) Mostmár kint van.

Tristal 2007.08.23. 04:24
én már beküldtem, a moderátor feladata leellenőrizni és engedélyezni. De szerintem azt a harmadát( mert kb 2x ennyi van még hátra) át fogom írni teljesen... egyébként majd ötletet várnék egy kérdésemre, de azt majd az off-ban felteszem.
Lordsab 2007.08.23. 03:29
kíváncsi vok a sztori végére...
Tristal 2007.08.23. 02:27

Szerintem nem elég bő a szókincsem, hogy leírjam, milyen jól esett ez a három kritika. Sajnos néha késő éjszaka gépelek, máskor nincs időm( vagy ihletem), így is rengetegszer átdolgoztam már. Jobbat oda fogok figyelni ezekre. Azt hiszem némi visszaesést fog mutatni a második része, de remélem azért nem megy 60% alá ;) Remélem a moderátor mihamarabb elfogadja majd.

ONeill • SilentVertigo 2007.08.22. 17:47

Kifejezetten nem rosz.

Kíváncsi leszek a végeredményre is, ha ebből tényleg regény készül. Ha osztályoznom kéne, mondjuk 85%. Miért csak ennyi? Nem tudom pontosan mi zavar benne, de néhol a fogalmazás nem a legjobb, példát nem tudok most mondani, de ha átolvasod párszor, lehet neked is bezavar az az egy-két döccenés. Természetesen 85% nagyon jó szerintme egy kezdőnek:D Főleg tőlem, aki kritikus vagyok:D Ahhoz hogy 95% fölé menj Gyűrűk Urát, Dűnét, vagy valami egyéb hihetetlen magával ragadó történetet kell írnod:D

kicsy • SilentVertigo 2007.08.22. 17:22

Ígéretes, alapvetően a fogalmazás is kellemes, tényleg csak az a néhány szóismétlés, egymáshoz közeli egy-egy jelzőszerkezet zavar be. Az elején a leírást az utolsó bekezdéssel meg lehetne kurtítani, meg itt is zavaró, hogy kétszer egymásután átutazóként nevezed a fickót. Egyébként ezeket az apróságokat leszámítva tetszetős, úgytűnik magabiztosan bánsz a szavakkal :)

Igen, nálam is az első amit végigolvastam :)

Lordsab 2007.08.22. 08:34
marha jó, nekem tetszik már csak azért is mert ez volt az első novella, amit volt türelmem végigolvasni. Szép iromány, kíváncsi vagyok a végére...
Lordsab 2007.08.22. 08:23
ja tárgytalan. :)
Lordsab 2007.08.22. 08:11
tulajdonképpen hány éves a csaj? mert mikor felkísérte az átutazót, akkor 16 volt, mikor az almát vágta, akkor pedig már 22, ez hogy van?
Tristal 2007.08.20. 07:47
Kritikákat várok! Kb 3x ennyi van kész a regényből, de még folyamatosan írom, csak kevés az időm. Ha igény lesz rá, felteszem a további részét is!
1
solarah online
creative commons license

silentvertigo  |  design:  kicsy  |  zene:  spectral analysis  |  rajz:  tikos péter

Ahol azt másképp nem jellezzük, ott az oldalon található minden írás, kép, zene és egyéb tartalom a Creative Commons "Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország" licensze szerint érhető el. Az oldalon megjelenő hozzászólások szerzőik tulajdonát képezik, azokért az oldal szerkesztője felelősséget nem vállal.
Firefox Játékfejlesztés.hu PHP MySQL

Fatal error: Call to undefined function session_unregister() in /home/yscik/silentvertigo.hu/solarah/mods/out.php on line 14