Zene ki/bekapcsolása
solarah online
A játék
A világról
Fejlesztés
Galeria
A csapat
Novellák
Fórum
GY.I.K.
Kapcsolat
Partnereink
Novellák

A Leszármazott Krónikája, Els? kötet, VII Fejezet A Feny?er?d
Tamorah - 2006.12.01. 03:26 - Ghery
Hozzászólások
                                                                                   VII. Fejezet
                                                                                 A Feny?er?d

 Hurtami nagy harcos, az egyik legjobb az egész törzsben. Nem is olyan rég már saját kunyhót kapott. De hamarosan még több ajándékot fog kapni. A felderít?k betolakodókat vettek észre. Ez nem maradhat megtorlatlanul. ? és még húsz társa elindultak. Elhagyták a fatetei falujukat. Hatalmas építmény volt, három óriási feny? lombkoronájában terült el. A legnagyobb gnoll település volt kétszáz mérföldes körzeten belül-lévén ez volt az egyetlen. Több száz gnoll család lakott itt, többségük a központi Nagykunyhóban. Csak a kivételes helyzet?ek lakhattak egyéni, vessz?b?l fonott kunyhókban. Elképeszt? volt a falu ahhoz képest, hogy kik lakták. Nem mászni kellett a száz láb magasan elterül? vessz?rengeteghez, hanem saját készítés? felvonójuk is volt. Hurtami és emberei felfegyverezték magukat. Ki-ki botokkal, buzogánnyal esetleg parittyával. De nem Hurtami, neki fém bárdja volt és edzett b?rpáncélja. Mindenki készen állt, intett és beszálltak a felvonóba. A Két Nagy Sárga Tál er?sen világított, ez nem jó. Lent megtudakolták az ott várakozó felderít?kt?l, hogy pontosan merre is menjenek. Nem tetszett nekik, át kell menniük a Zöldb?r?ek ösvényén. Mélységesen gy?lölték ?ket. De most megfizetnek, a Zöldb?r?ek csak ketten vannak meg van két Nagy Vonyítójuk. ?k pedig négykéznyi és még egy emberrel törnek rájuk. Ráadásul alszanak. Szépen lassan, csendben közelednek, már a szagukat is érezni. Már látni az ösvényt, igen itt tértek le. Hurtami csendre inti embereit, vigyázni kell, ezeknél a Zöldb?r?eknél sosem lehet tudni. Lassanként körbeveszik a hevenyészett tábort. Már látni is a Nagy Fánál fekszenek mind. Könny? préda. Int, hogy várjanak, ? megy el?re. Elvégre ? a vezér ?t illeti az els? csapás. Lassan megy, szinte úszik a leveg?ben, gondosan ügyelve a Vonyítókra. A Zöldb?r?ek a fa gyökerei közt alszanak. A fiatalabbik fölé hajol, jól megtermett és Fényes Inget visel, de ez most nem számít. Micsoda szánalmas alak még most sem fogott gyanút, pedig fölötte áll a végzete. Lassan kutyafeje fölé emeli bárdját. Er?sen fog lesújtani, hogy meg se nyikkanhasson...

 Hatalmas reccsenésre ébredt, ráadásul egy nagy büdös gnoll teteme esett rá. ’Mal nem érti, kérd?n pillant Milnerre. Milner óriási kalapácsával a kezében áll és ráordít:
-    Gnollok! Gnollok te marha! – ahogy ezt kimondta már talpon is volt, ’Garnnal és a farkasokkal egyetemben. A bokrok közül félreismerhetetlen gnoll csatavonyítás hallatszott. Nem volt id? tétovázni ’Mal a fegyverekért ugrott, ’Garn elengedte a farkasokat Milner pedig küzdelemre készülve várt. Nem is kellett soká várnia, a felb?szült gnollok azonnal rájuk rontottak. Bort tudta a dolgát Wilder pedig követte, tehát a hátuk biztosítva volt. Szemb?l viszont maguknak kellett boldogulniuk. ’Garn vette át a parancsnokságot:
-    ’Mal te baloldalon maradsz, Milner te középen, enyém a jobboldal. Ha rosszra fordulnak a dolgok azonnal föl a fára és semmi h?sködés. Ha pedig... – ezt már nem tudta befejezni a rátör? gnoll miatt, ellenben a gnollt viszont szépen lefejezte. Milner b?szen osztotta az ütéseket, mintha csak napi munkáját végezné. ’Malnak már nehezebb dolga akadt, régen vívott már. Az els? támadóját viszonylag gyorsan Mentharhoz küldte egy jól irányzott szúrással. A gnoll szemei fennakadtak és hanyatt esett, de rögtön a helyébe ugrott egy másik. Majdnem eltalálta a buzogányával ’Malt, ha az nem botlik meg egy gyökérben. Egy pillanat erejéig farkasszemet néztek, de ’Mal gyorsabb volt. A maga oldalán ’Garn is tette a dolgát serényen. Egyre-másra gy?ltek a tetemek, lassacskán mintegy sz?nyeget képezve a három utazó körül. De valami nem volt rendjén. A gnollok egyszer?en nem akartak elfogyni. ’Garn-nak sikerül túlharsognia a csatazajt:
-    ’Mal, Milner a fára! Föl a fára!
-    Rendben! Csak tudnám én, hogy megyek föl?! – hallatszott Milner hangja.
-    Majd én fölviszlek! – kiáltott át ’Mal. Ledöfött még egyet, átugrott Milnerhez fölkapta és feltette egy ágra innent?l a törp már maga mászott. Már majdnem fölért maga is, amikor eszébe jutott, hogy az íja lent maradt. Azonnal lent termett, de elhibázta az ugrást és elesett. Minden bizonnyal a gyilkosa pofája-lévén gnoll-ról van szó-lett volna az utolsó amit lát, de szerencséje volt. A gnoll már ütésre emelte a fegyverét amikor félig elt?nt két hatalmas fekete állkapocs között.
-    Bort, hála Mentharnak! – kiáltott fel megkönnyebbülten. Gyorsan felkapta az íjat és már mászott is vissza a fára. Bort ezután rögtön kezelésbe vette a többi támadót is.
-    ’Garn, gyere fel! – ordított Milner.
-    Gyere már ’Garn! – hangzott ’Mal fel?l aki az els? felajzáson ügyködött. ’Garn a harc hevében jó ötven lábra távolodott a fától és hiába volt akármilyen nagy harcos, ha egyszer körbe veszik. ’Mal nagy nehézségek árán lövésre kész állapotba hozta apja számszeríját és már az els? célpontját kereste.
-    Vigyázz azzal az izével, te! Simán keresztülvisz legalább két dögöt! – figyelmeztette Milner.
-    Tudom, ne oktass ki! – Válaszolt idegesen ’Mal.
-    L?j már a szentségit! Mi a fenére vársz?
-    Nem tiszta a célpont ezek körbe vették, félek, hogy eltalálom ’Garn-t is.
-    Ó, hogy az a... – saját törp nyelvén szitkozódva leugrott, hogy segítsen lent rekedt barátjukon. ’Mal döbbenten figyelte amint odarohan a ’Garn-t övez? kupachoz és szaporán ütlegel.
-    Mér’ nem l? már az a suhanc?! És mit keresel itt?
-    Azt mondja nem tiszta a célpont. – mutogat hüvelykujjával ’Mal felé. - Hát lejöttem tiszta célpontokat csinálni!
-    Rendben, de vigyázz! Ezek nem sokára még többen lesznek! A fához kell eljutnunk mindenképpen, és ezt ?k is tudják nagyon jól.
’Mal nem tétovázhatott tovább, célzott és l?tt. Mellé. Gyorsan új nyilat illesztett az idegre célzott, és majdnem eltalálta Milnert. A törp nagyot ugrott de nem esett komoly baja. Ez így nem mehet tovább. De ekkor valami nagyon különös dolog történt, a sólyom, ami eddig a fán ült most egy gnoll hátára repült. ’Mal nem tudta miért de a madárra l?tt. A nyílvessz? kiröppent, a madár pedig fel. A gnoll holtan esett a földbe fúródott vessz? mellé. A sólyom most egy újabb gnollra telepedett. ’Mal célzott, l?tt, madár röppent gnoll elesett.
-    Mi lelte a fiút? El?bb majdnem megöl most meg kész halálosztó! – örült Milner két csapás között.
-    Ne örülj annyira, még nem értünk a fához. – mondta ’Garn.
’Mal közben sorozatosan célba talált. Annyira sikeresen, hogy már híján volt a vessz?knek is, viszont barátainak megnyílt az út a fához. Mindkett? futásnak eredt ’Garn felkapott egy parázsló ágat a kialudt t?zhelyr?l és a következ? pillanatban már a ’Mal mellett ült a fán, Milnerrel egyetemben.
-    Nagy voltál kölyök! Mi lelt?
-    Kösz, vénség, te is álltad a sarat. Mondjuk úgy valaki segített. – felelt titokzatosan ’Mal.
-    Jó, jó, de hogy a jó fenébe jutunk le err?l a bányarémverte fáról? – kérdezte Milner aggódva, a mászni próbáló gnollok láttán.
-    Mit gondolsz minek hoztam magammal ezt, mi? – mutatta föl ’Garn a parázsló ágat. – Lehet, hogy némely tekintetben okosak, de a nagy t?zt?l azért még félnek.
-    Értem, add ide azt a vessz?t. – kérte ’Mal a törpöt. Az odaadta, ’Mal egy mozdulattal letörte a tóriumhegyet.
-    Látom van eszed ’Mal! – mondta ’Garn.
-    Mi? Beavatnátok engem is? – érdekl?dött a törp.
-    Figyelj, a fa gyökerei között mázsaszám hever a száraz avar. A letört hegy? vessz?ket pedig fel lehet izzítani. A fának nem sok baja lesz de ezek egészen biztos, hogy elszelelnek. – ahogy ezt befejezte ’Mal már l?tt is az izzó nyílvessz?vel. Ezt megismételte még kétszer. Kisvártatva enyhe füstszagot lehetett érezni. Majd egyik pillanatról a másikra hirtelen fellángolt a t?z. A gnollok hanyatt-homlok menekülni kezdtek a fától. Mire mind elment a t?z is elaludt, pont olyan gyorsan, ahogy fellobbant. A csatát megnyerték. És mintha a természet is jelezni akarta volna fényes gy?zelmüket, épp pirkadni kezdett.

 A kel? nap pedig lassan kibukkant a Nagy-Tengerb?l és megvilágította a világítótorony tükrét. A fa tetejér?l mindez gyönyör?en kivehet? volt. Nagy élmény volt ’Mal számára, ilyen messze a Várostól még nem látott napfelkeltét. A tölgy körüli tisztás viszont gyászos képet festett. A fa gyökerei közül füst tört föl, közte és körülötte gnoll tetemek hevertek minden felé.
-    Ha kibámészkodtad magad, akkor nyugodtan lejöhetnél! Van egy kis gond! – hallotta Milner hangját.
-    Jól van, mindjárt lent vagyok! – felelte és megkezdte a mászást. Nem soká le is ért. – Na, milyen gond van? – kérdezte.
-    Nézz körül te marha! Látod a farkasainkat? Vagy más holminkat?!
-    A szentségit! – ’Mal teljesen meg is feledkezett Wilderr?l. – Most mi legyen?
-    Rajtad áll kedves Leszármazott. – vette át a szót ’Garn. – Én három lehet?séget látok de egyiket sem tartom ésszer?nek. Egy, visszafordulunk és nekivágunk újra, feltéve ha hagynak ekkora szégyen után. Kett?, így ahogy vagyunk elindulunk, bízva abban, hogy majd csak találunk valamit. Három...
-    Követjük a dögök nyomait és visszaszerezzük ami a miénk! – vágott közbe ’Mal.
-    Pontosan, de van egy kis bökken?. Mégpedig az, hogy gnollok ezen a környéken csak a Feny?er?dben élnek!
-    Na ne! – nyögött fel Milner.
-    A gnollok utolsó er?dje, ahol több ezren laknak?
-    Igen, az. Ezért nem vonult oda soha a híres hadsereg sem. – mondta Milner egy kevés megvetéssel a hangjában.
-    A sereg bármikor kitakarítaná azt a söpredéket, csakhogy van négy személy, akik túlontúl aggodalmaskodnak a katonák testi épségéért. – reccsent rá ’Garn. – És jobb ha t?lem tudod vonultunk már oda, és úgy ismerem azt a helyet, ahogy senki más abban az átkozott seregben.
-    Na elég legyen! Ha ti minden áron balhézni akartok, akkor jobb ha egyedül megyek. Egyébként sincs más választásunk mert ha nem emlékeznétek a Tárnok ajándéka is ott van náluk. Úgyhogy jó lenne minél hamarabb egy tervet készíteni. ’Garn?
-    Rendben van ’Mal. A Feny?er?d három hatalmas vöröses szín? feny? koronájában terül el mintegy száz láb magasan. A három fa gyakorlatilag három részre osztja: A Nagykunyhó, a Nagykunyhó katonai része és a Kiváltságosok ágai. A felvonójuk-meg kell hagyni ügyes szerkezet-a katonai részbe visz fel. Amikor mi ott jártunk, négyf?s váltott ?rség vigyázta. Úgy t?nik nem tudnának mit csinálni, ha az tönkre menne. A zsákmányt valószín?leg az esti lakomán veszik majd számba. A lakoma végeztével jön el a mi id?nk. Mindenki aludni fog, kivéve talán az ?rséget. Els?ként mindenképpen a farkasokat kell kivinnünk.
-    Remélem nincs bajuk a dögöknek... – mondta Milner.
-    Azt én is, és nagyon ajánlom nekik, hogy ne is legyen! – mondta ’Garn.
-    Csakúgy, mint én. De, hogyan csináljuk? – kérdezte ’Mal.
-    A farkasaink valószín?leg, a fák alatti raktárak egyikében lesznek. Milner, te fogsz felderíteni.
-    Één? Mér’ pont én?
-    Igen, te. Mégpedig azért, mert elég kicsi vagy és büdös ahhoz, hogy ne figyeljenek fel rád. – vigyorgott ’Garn.
-    Na a b?zért nektek sem kell trágyában fürdenetek! – jegyezte meg a törp.
-    Különben sem tudnál velünk jönni. Ha jól sejtem másznunk kell majd, a felvonót pedig nem igazán tudnánk felt?nés nélkül használni. – gondolkodott el ’Mal.
-    Meggy?ztél!
-    Hát akkor ezt megbeszéltük. Szerintem indulhatnánk is. Még meg is kéne találni a megfelel? rejtekhelyet.
-    Rendben van, menjünk!

Már elmúlt dél is amikor végre megtalálták az alkalmas rejtekhelyet az éjszakai akcióhoz. A Feny?er?d felvonójának átellenes oldalán, a tisztás szélén. Búvóhelyük kit?n?nek bizonyult, egyetlen ?rjárat sem vette észre ?ket. Lassan esteledett, közeledett a lakoma ideje. A fák fel?l iszonyatos ordítás és gnoll szitkok hallatszottak. Majd egy fájdalmas vonyítás és vége volt. Lassan leereszkedett a felvonó, aztán még lassabban fel. Ebb?l ítélve valami súlyosat húzhattak fel. Az órák lassan teltek a holdakat jótékonyan eltakarták a felh?k. A felvonó még egy darabig fel-le járt, majd csend lett. Ez sem tartott túl sokáig, a gnoll-tivornyázás még órákig hallatszott. De végül ez is elült. Eljött az id?.

 Az alaposan megbeszélt terv szerint hárman három irányból közelítettek. A felvonónál ?rköd? ?rök mind aludtak, és már nem is ébrednek fel többé... Milner leellen?rizte a raktárakat, ’Garn és ’Mal pedig mászni kezdett. Hosszú és kemény feladat volt, a gnollok gondosan levágtak minden ágat az er?d és a talaj között. Tehát csak a kéreg repedéseit használhatták kapaszkodónak. A páncél és a fegyverek pedig nehezek voltak, legalábbis kétszer olyan nehéznek t?ntek, jó félórai mászás után végre felértek. Az ?rség részegen hortyogott. Nekik a torkuk lett egy-egy mozdulattal elvágva. A felvonót kiékelték a köteleit pedig leengedték. Elhatározták, hogy az egész kócerájt elintézik, ha már itt vannak a gazdáik tudta nélkül. Gyorsan felhúzták Milnert, aki már türelmetlenül törölgette kalapácsát.
-    Csakhogy felhúztatok! Mit ne mondjak elég lassan ment. – húzta a többieket.
-    Ha most nem lenne fontosabb dolgunk, én esküszöm, hogy kiosztanék neked egy jobbost! – szitkozódott ’Garn.
-    Gyerünk, tudjátok mi a dolgunk. Milner, tiéd a barakk és a farkasaink ügye. ’Garn meg én pedig visszaszerezzük ami a miénk.
-    Rendben, gyerünk! – válaszolt a törp.
Mindenki indult amerre kellett. Milner gondosan elbarikádozta a barakk minden kijáratát. Az élelmiszerraktárból szerzett olajjal pedig ugyanilyen gondosan meglocsolta ezt a vessz? rengeteget. Miután ezzel megvolt a farkasok keresésére indult. Eközben ’Mal és ’Garn a „palota” felé igyekezett. Balszerencséjükre az itt ácsorgó ?rszemek nem aludtak. Miután körbe járták az egész épületet és meggy?z?dtek róla, hogy csak ez a kett? van itt kint, nagy egyet értéssel nyúltak számszeríjaik után. A lehet? legcsendesebben felajzották ?ket és gondosan céloztak. Nem mintha a kil?tt nyíl nem vitte volna keresztül az ?rök cserzett b?rpáncélját, de a b?rpáncél rossz tulajdonsága, hogy hangos reccsenés közepette törik át. Szinte teljesen ugyanabban a pillanatban szegez?dtek a torkuknál fogva a falhoz. Egymásra néztek és bólintottak. Az íjakat eltették és el?húzták a kardjaikat. A t?lük telhet? leghalkabban mentek be a két ?rszem teteme között található nyíláson. Rövid bolyongás után ráakadtak valamiféle trónteremre, ahol tucatjával hevertek az alvó gnollok. Egymás után kerültek át a másvilágra. A trónon egy hatalmas termet? ?szül? gnoll horkolt. Kezében még mindig a tóriumcsákányt szorongatta. Elhatározták hát, hogy a gnollkirálynak megengedik azt a tisztességet, hogy láthassa gyilkosait. ’Mal elhelyezkedett, hogy a gnoll kezével együtt vegye vissza, ’Garn pedig a torkának szegezte kardját. ’Mal lesújtott, a csákány beleállt a padlóba, a kéz közben leesett róla. A megcsonkolt király azonnal és olyan er?vel ordított fel, hogy nem lehetett nem meghallani. Több se kellet ’Garn-nak azonnal keresztül szúrta a hangoskodót. Hamarjában összeszedték a terem sarkaiban szétdobált holmijukat, és futásnak eredtek.
Milnert miután nagy sokára megtalálta a farkasokat, szörny? látvány fogadta. Wildernek a farka helyén csak egy rövid, véres csonk volt, a bal füle is tépett volt. Bortból két-három dárda állt ki és láthatólag rendesen megverték.
-    Gyerünk, mennünk kell! Tudom, szörnyen néztek ki. Na gyertek szépen. – lépett feléjük. Ha nem ismerték volna a szagát valószín?leg ott helyben széttépik. De ahogy rájöttek ki is az, aki szólongatja ?ket, azonnal engedelmeskedtek. Ezek a kétlábú farkasok kegyetlenek. Minden lépés fájt de tudták, hogy itt nem maradhattak. Azonban párszor tíz lépés után Bort összeesett. Milner odaugrott.
-    Most mit tegyek? Figyelj Bort, vagy hogy is hívnak. Most kihúzom ezeket az oldaladból. Fájni fog, de sietnünk kell és a legfontosabb, hogy ne hangoskodj! – hogy megértesse a farkassal, - maga se tudta honnan vette a bátorságot – befogta a pofáját. Mivel törp volt és Bort pedig még farkas létére is nagynak számított, nem tudott egyszerre az állat szájánál és a dárdáknál lenni. Jó er?sen megmarkolta ?ket és egy rántással eltávolította. Bort fájdalmasan vonaglott és nyüszített, de nem csapott akkora lármát mint az akkor épp felordító király.
-    Ez meg mi a fene volt?! Mi a bányarémet csinálnak, hát nem csendben kellene lennünk? Gyerünk fiúk, utánam! – adta ki a parancsot. Amilyen gyorsan csak tudott a felvonó felé iszkolt, közben fáklyát dobva a barakkra, ahonnan dühös kiáltások hangzottak fel és minden barikád d?lni kezdett. A t?zre csak egyre dühödtebben dörömböltek. Már az egész épület lángolt és az egész település ébren volt. A felvonónál összefutott a loholó ’Garnnal és ’Mallal. Azok rögtön lehajították a holmit és amíg ’Garn fedezte ?ket, addig ’Mal segített a farkasokat leereszteni. Wildert viszonylag gyorsan leengedték, de Borton már nem tudták átvetni a hámot.
-    ’Garn, gyere ide én addig átveszem! – ordította ’Mal.
-    Mi van?
-    Bortot kéne leereszteni!
-    Jó, de siess! – ahogy ezeket a szavakat kimondta, már váltották is egymást. ’Malnak nem volt szerencséje, bár a katonák addigra már szénné éghettek, de a felfegyverzett lakosság szinte egyként rontott rájuk. Bort eresztése lassan ment és minden egyes másodperccel egyre kijjebb szorultak az er?d peremére. Hiába csapkodott ’Mal, hiába patakzott a bíbor szín? gnollvér, a túler? hatalmas, az id? pedig kevés volt. Végre sikerült leereszteni Bortot, s amíg Milner ereszkedett addig ’Garn segítségével sikerült pár lépésnyit beljebb jutni, éppen annyit, hogy az egyikük le tudjon ereszkedni.
-    Menj! – kiáltott ’Garn két csapás között.
-    Nem, te mész! – rántotta ki kardját ’Mal az egyik helybélib?l.
-    Rendben, de semmi h?sködés, ahogy le... – lecsapott egyet - ...értem, jössz te is, de azonnal!
-    Értem! Add a kardod! – kiáltott át. ’Garn átdobta a saját kardját és ’Mal el is kapta. Szinte ezzel egy id?ben ugrott az egyik kötélre. ’Malnak a két kezes vívás sem ment olyan jól, mint ahogy azt el?ször gondolta. ’Garn hangját hallotta:
-    Mire vársz még kölyök? Ugorj!
Hallotta, párszor megpördült maga körül, ollózó mozdulatokkal levágott még három fejet és ugrott. A kardokat még röptében dobta le, és jó harminc láb zuhanás után a kötelet is megmarkolta. Ha nem viselt volna keszty?t valószín?leg azonnal el is engedte volna. Már nem lehetett túl magasan amikor a kezét éget? fájdalmon kívül azt vette észre, hogy a kötél nem tartja többé. A föld vészesen gyorsan közeledett majd minden elsötétült.
-    Menthar verje meg ezt a suhancot! – kiáltott fel ’Garn. – Milner, te vidd a farkasokat és a holmikat én hozom ’Malt!
-    Megegyeztünk! – felelt a törp és futásnak eredt.
’Garn is futott, ’Mal éppen a felvonó alá zuhant, amit most a dühödt gnollok szándékoztak használni. Két ugrással ott termett és felkapta volna ’Malt, ha az nem olyan nehéz mint ? maga. Ha negyven évvel öregebb lenne biztosan megártott volna neki egy ilyen rántás, de mivel mindössze csak hatvanhárom volt még épp id?ben el tudta rángatni eszméletlen barátját. A gnollok mit sem sejtve zuhantak alá. Legalább ötvenen haltak szörnyet, mivel a t?zt?l rettegtek és oltani sem volt mivel. Id?közben már szinte csak a feny?k nem égtek. Az egyik deszka csúnyán tarkón vágta, de nem állhatott meg. Minél messzebbre kellet menni ett?l a lángoló pokoltól.

Az út mellett már várt rájuk Milner. ’Garn lihegett mint egy kivert kutya. A fekv? Bort mellé rogyott. ’Mal még mindig eszméletlen volt. Miután kifújták magukat és végig gondolták mi is történt, majdhogynem kacagásban törtek ki.
-    Azért be kell vallani nem csúnya látvány! – szólalt meg Milner, nézte a fáklyaként lángoló feny?ket.
-    Hát nem semmi, az tény. Leszámoltunk az összes szomszéddal hatvan mérföldes körzetben.
-    ’Mallal meg mi van?
-    H?sködött és jól bevágta a fejét, remélem nincs komolyabb baja.
-    Akkor valahogy meg kéne találni a módját, hogy tovább mehessünk. Javaslom, a tegnapi tábort használjuk.
-    Jó, menjünk.
A kaland fáradalmait tekintve viszonylag hamar a tölgyhöz értek Úgy ahogy voltak összeestek és aludtak. Kivéve persze ’Malt, aki még mindig eszméletvesztett volt. Kívülr?l úgy t?nt békésen kába. Legalábbis kívülr?l...

Ismét a csata helyén találta magát. Most már több részlet is világos volt. Wilderen ült ez nyilvánvaló. Kürtök, roham. Jött az ellenség balszárnya. Mészárlás. Aztán Mortak lovassága. Leesik a farkasról. Patadobogás, sötétség. Utóbb ezen a ponton ébredt fel. De most más történt. Fölállt, a csata továbbra is folyt körülötte, de hallani nem hallott semmit. Mintha nem is lenne, senki sem veszi észre, hogy itt van. Kivéve azt a rejtélyes sólymot. Ez nem természetes! Ugyan az a sólyom amelyik a fánál repkedett. És ?t látta miel?tt lezuhant volna. Igen, emlékszik. Vívott a gnollokkal, leugrott, de a kötelet elkapta. Azon csúszott lefelé pokolian égetett. Levette a keszty?jét, a keze fel volt hólyagosodva. Levette a sisakját is, fején hatalmas dudor éktelenkedett. Ez meg, hogy lehet? A sólyom körözni kezdett.
-    Mi történt ifjú bajnok?
-    Mi? Ki beszél?
-    Most is engem nézel.
-    Na nem, ekkorát nem eshettem, hogy egy sólyommal csevegjek.
-    Hát nem is. – hallatszott a furcsa hang.
-    Miféle mágia ez? Hagyd abba hallod?! Hagyd abba! Elég! – ordítozott ’Mal. Hanyatt esett a kép halványulni kezdett és vakító fény gyúlt. Semmit se látott. Csak hangokat hallott. Egy n? és egy férfi hangját hallotta, egészen halkan.
-    Takarodj! Hagyd ?t békén! – kiáltotta a férfi hang.
-    Ugyan miért? Vén bolond! – így a n?i.
-    Figyelmeztetlek! – a hang egyre dühösebben beszélt.
-    Ugyan mire? Te sem vagy különb mint én! Te... áá – n?i sikoly.
-    Ébredj ’Mal, kelj fel! – és ezzel csönd lett.

-    Hallod suhanc? Kelj már fel!
-    Gyerünk már! Adj neki valamit
-    Jól van, tartsd a fejét, de óvatosan ám!
Kesernyés ízt érzett, ahogy a pálinka lecsordult a torkán. Keser? volt, de a legjobb az egész Városban. Valaki fogta a fejét, másvalaki pedig fölé hajolt. Lassanként kinyílt a szeme. A látása nem volt tökéletes, minden valahogy olyan homályosnak t?nt.
-    Na végre! Már aggódni kezdtem miattad. – hallotta ’Garnt
-    Jól ránk ijesztettél – hangzott Milner hangja hátulról.
-    Várj, segítek. – mondta ’Garn, és felültette.
-    Hol vagyok? Mi történt? – nyögte ’Mal.
-    Hát ami azt illeti azt tudjuk, hogy hol voltál az éjszaka és azt is, hogy most hol vagy, de, hogy az imént hol voltál azt ne t?lünk kérdezd. – mondta Milner.
-    Valamiféle álmot láthattál, mert az utóbbi félórában már nem voltál olyan békés, mint addig. Emlékszel mi történt ugye?
-    Estem, jó nagyot. Aztán pedig... Nem is tudom. Mindegy. Hol vagyunk?
-    Nézz körül!
Körbe nézett. Hatalmas fa kormos gyökerek. Körös-körül gnoll tetemek és minden f?szál csupa vér. A táborban van.
-    Wilder?
-    Azok a mocskok jól elintézték mindkét jószágot. Engedelmeddel elláttam Wilder sebeit.
-    Sebeit? Mi van vele?
-    Emlékszel, hogy a gnoll-királynak mi volt a legfrissebb dísze?
-    A csákány. És?
-    Nem, nem arra a vacakra gondoltam, te kalmár! A farkasod farka lógott a trónja fölött!
-    Ó azok a barbárok! Borttal mi van?
-    Azok a barbárok ritka kíméletesen vagy három dárdát döftek az oldalába, egyébként köszöni szépen, jól van. – válaszolt Milner.
-    Képzeld, Milner elmondása szerint engedelmeskedtek neki a farkasok. – mondta töprengve ’Garn. – Még mindig nem értem, hogy miért.
-    Én sem, de örülök, hogy nem ettek meg vacsorára. Te ’Mal, fel tudsz állni?
-    Megpróbálok – mondta és sikerült feltápászkodnia.
-    Stabilan állsz? – kérdezte ’Garn.
-    Azt hiszem.
-    Remek! Járni tudsz?
-    Mi vagyok én, gyerek? Hát persze, hogy tudok – csattant fel és majdnem orra esett.
-    Akkor jobb lesz, ha Wilderre támaszkodsz.
-    Jó, úgy lesz.
-    Akkor jó, mert nem ártana indulnunk.
-    A terhet pedig nekünk és Wildernek kell vinnie, mert te és Bort sem vagytok olyan állapotban, hogy cipekedjetek. Sajna így sokkal lassabban fogunk haladni, viszont pont ezért nem ártana indulnunk. Ellenvetés? – kérdezte ’Garn, mint a csapat f?nöke.
-    Nincs. – mondta Milner és pakolni kezdett.
-    Nekem sincs. – felelt ’Mal.

Rövid id?n belül elkészültek. Felmálházták Wildert, ’Garn és Milner is felkötött magára a teherb?l. ’Mal kissé szédelegve de egyedül járt. Üdvözölte farkasát és megvitatta vele az eddig történteket. Wilder fél szemével folyamatosan ?t nézte. A másikat csak jó két nap múlva tudta kinyitni. Szerencsétlen farkas máris rosszabbul néz ki, mint bármelyik veterán társa. Miután mindenki végzett a dolgával ismét útnak eredtek. Azon az ösvényen folytatták, amelyiken eddig is haladtak. Az út hátralév? részén nem sok említésre méltó dolog történt a majdani krónikások számára. Gyógyuló sérüléseik ellenére egyenletesen haladtak napi tizenöt-húsz mérföldet. Minden nappal változott a táj. El?ször egyre s?r?bbek és magasabbak lettek a fák, majd fokozatosan ritkulni kezdtek. A jelenlegi szakaszon már csak alacsony fák és cserjék álltak elvétve az út mentén. A hét lassacskán tovaszállt, ugyanúgy ahogy a sérülések is. Már csak négynapi járásra lehettek a törpök kopár, szinte teljesen kihalt hazájától. Mivel id?höz voltak kötve éltek a lehet?séggel és farkasháton folytatták az utat, bár arra gondosan ügyelte, hogy Bort mindig kisebb terhet kapjon, mint Wilder. A táj egyre jobban eltért az eddig megszokottaktól. Az id?járás úgyszintén. Egyre hidegebb és szelesebb lett. Ha éppen nem volt köd még a Nagy Tengert is sejteni lehetett keleti irányban. Milner napról napra izgatottabbá vált, ahogy sorra ismerte fel a különböz? sziklákat, kupacokat. A Gar-omariakat ez nem csigázta fel különösebben. A hét vége el?tti utolsó napon Milner kijelentette, hogy holnap már Grhkobatban vacsoráznak. A két ork egyszerre kívánt neki jó egészséget és hosszú életet, de ? felvilágosította ?ket, hogy a törpök legnagyobb barlangjáról beszélt az imént, ami körülbelül annyit tesz: Öblös Lyuk. Ezen jót nevettek a törp nagy bosszúságára. Aztán már a Tárnokkal való találkozót tervezgették. Megegyeztek, hogy ’Mal fog vele beszélni, elvégre foglalkozása miatt sokat beszél befolyásos egyénekkel. Milner, mint az egyetlen helybéli lett a tolmács, bár hevesen tiltakozott, és azt mondta a Tárnok családja mindig is jól beszélte a Városban használt nyelvjárást. ’Garn pedig mint test?r teljesít majd szolgálatot. Lassanként leszállt az esti köd, a leveg? is h?lni kezdett, így hát tábort ütöttek, jól megvacsoráztak és eltették magukat holnapra. Másnap szép nap virradt rájuk, sehol egy felh? és a szél sem süvített folyamatosan. Milner szerint ez rendkívül ritka volt ebben az évszakban. Dél felé már nem a megszokott nyers sziklákat és k?tömböket látták, hanem gondosan megmunkált, csiszolt kövekkel szegélyezett útra értek. Az út k?vel volt borítva és nagyon egyenletes volt. Milner azt mondta, hogy ez az út állítólag már a törpök érkezése el?tt itt volt, de ezt nem szeretik viszont hallani az itteniek. Néhány óra múlva Egy hatalmas k?boltívhez érkeztek, ami egy úgyszintén óriási remekül megmunkált kovácsoltvas kaput fogott közre. Majdnem akkorát mint Gar-Omar F?kapuja.
-    Ti várjatok itt, én addig meglátom mit tehetek. – mondta Milner.
-    Rendben, maradunk. – felelte ’Mal.
Kisvártatva Milner jött vissza integetve, hogy mehetnek. A kapu tompa nyikorgással kitárult, feltárva a bent lakozó félhomályt, a törpök otthonát.


Hozzászólások
Novella: A Leszármazott Krónikája, Első kötet, VII Fejezet A Fenyőerőd
1
Ghery • SilentVertigo 2007.05.20. 14:16
Az az igazság h meg is feledkeztem arról, h itt is úgymond publikálok:) Bocsi, hnap majd felmegy még 1-2 fejezet:)
yohoo 2007.03.07. 07:02

Már én is olvastam, nekem is tetszett, egy kicsit már kevésbé kitalálhatóbb lett a történet, mint az előző részkben, csak az az egyetlen gond az egésszel,  hogy túl általános alapokon van (értsd.:Van a hős aki megmenti a világot). Egyébként nem rossz, várom a folytatást.

Fordulatokban gazdag új részt kívánok!

Alyr 2007.03.04. 03:17

Nekem nagyon tetszettek ezek a részek egyben olvastam el az egészet de sajnálom hogy itt megakadt!!Nagyon várom a folytatást.

Egyetlen dolog ami nekem nem annyira tetszett hogy kicsit mesélős volt egy két rész  :"részén nem sok említésre méltó dolog történt a majdani krónikások számára", "A kaland fáradalmait tekintve viszonylag hamar a tölgyhöz értek".Sztem ezek nem illenek bele.

1
solarah online
creative commons license

silentvertigo  |  design:  kicsy  |  zene:  spectral analysis  |  rajz:  tikos péter

Ahol azt másképp nem jellezzük, ott az oldalon található minden írás, kép, zene és egyéb tartalom a Creative Commons "Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország" licensze szerint érhető el. Az oldalon megjelenő hozzászólások szerzőik tulajdonát képezik, azokért az oldal szerkesztője felelősséget nem vállal.
Firefox Játékfejlesztés.hu PHP MySQL

Fatal error: Call to undefined function session_unregister() in /home/yscik/silentvertigo.hu/solarah/mods/out.php on line 14