Zene ki/bekapcsolása
solarah online
A játék
A világról
Fejlesztés
Galeria
A csapat
Novellák
Fórum
GY.I.K.
Kapcsolat
Partnereink
Novellák

A Leszármazott Krónikája, Els? kötet, VI Fejezet Az indulás
Tamorah - 2006.10.03. 12:34 - Ghery
Hozzászólások

VI.                                       Fejezet

Az indulás

 Ideges hangokra ébredt. A földszintr?l sz?r?dtek fel.-         Nem érdekel, keltsd fel! – hallatszott ’Garn hangja.-         De az uram még alszik! Most nem lehet zavarni... – sipítozott egy koboldja.-         Eredj az utamból, akkor felkeltem én! – egy szitkozódó kobold és egy nyikorgó lépcs? hangja hallatszott. ’Mal felült, az ajtó kinyílt.-         Mi van ’Garn?-         Jó, hogy felkeltél! Gyere, indulunk!-         Mi? Hová?-         Marha! Hát nem te rángattál bele ebbe az egészbe? Beszéltem a Vénnel, tán gyalog akarsz menni?-         Miért, mégis, hogy?-         Farkason, hogy másképp?!-         Farkason? Én a kiképzés óta nem ültem farkason, jól tudod ezt te magad is!-         Igen tudom. Ezért is megyünk farkast választani, neked.-         Jó, csak felöltözöm. – magára kapta ruháit, közben ’Garn türelmetlenül várakozott. Amint kész lett, azonnal indultak. A kobold kérdését megel?zve, utasította, hogy pakoljanak be ötnapi élelmet három f? számára. A levelet pedig juttassák el a címzettnek. ’Garn úgy sietett, hogy alig bírt lépést tartani vele. Gyorsan átvágtak a piacon, és kimentek a f?kapun. Néhány száz láb után felkanyarodtak egy hegyi ösvényre. Pár perc múlva a Vadásztanyán voltak. ’Mal a kiképzése óta nem járt erre. Itt élnek a vadászok, mint egy kisebb faluban. A kunyhók félkörben álltak egy irtáson, a még parázsló tábort?z körül. A kunyhók körül leterített vadak, állatb?rök sorakoztak. Az irtás másik végén foglalt helyet a farkas tenyészet. A befogott szürke farkasokat itt tenyésztették tovább különböz? célokból. Leginkább a sereg számára, de az ipar is jól tudta hasznosítani ?ket. Óriási állatok voltak, majd tíz láb hosszúak, marmagasságuk hat láb körül alakult. Félelmetes ragadozók és kitartó futók. Gazdáját lassan fogadja el, de ha egyszer megtette, akkor nem létezett nála h?ségesebb jószág. Bundájuk vastag és tömött, színük a fehért?l a szürke árnyalatain át a feketéig változott. Beléptek a telep f?épületébe. A kandalló el?tt ült pár befogó, a pult mögött pedig egy magányos alak állt. A telep vezet?je. Lelkesen üdvözölte ?ket.-         Jó reggelt ’Garn! Nahát te vagy az, ’Mal?-         Ne szaporítsd a szót ’Tamner, hol az a farkas amir?l beszéltél? ’Malnak kéne, tudod.-         Ja, persze! De akkor is ’Mal hogyhogy te itt vagy? Mióta is...-         A kiképzés óta.

- Tényleg! Na, gyertek, megmutatom a farkasodat. – kilépett a pult mögül és az egyik ajtó felé vezette ?ket. ’Mal már nem is emlékezett mekkora hely kell az állatoknak. Az udvar amire kimentek, óriási volt. Minden farkasnak külön karámja volt, egyenként akkorák, mint a konyhája. Itt legalább kétszáz állat várakozott. Elhaladtak egy kölykeit etet? anya mellett, egy hajdan falkavezér hím meger?sített karámja mellett és még sok más állaté el?tt. A következ? állatot ’Mal már név szerint ismerte. Ezt az ?szül? pofájú éjfekete farkast Bortnak hívták, a gazdája pedig ’Garn volt. Ahogy mellé értek, majdnem kidöntötte a karám kapuját, úgy üdvözölte hangos csaholással és farkcsóválással gazdáját. Ezt látván ’Garn benyúlt és megveregette az arasznyi fogakkal tarkított pofáját, majd leintette, hogy maradjon nyugton. Az engedelmesen leült és farkát csóválva várta a fejleményeket. A szomszéd karámban pedig egy épphogy kétéves, lovaglásra alkalmas szürke csuklyás, fehér lábú hím várakozott. Ahogy elé értek nekirontott a kapunak. ’Tamner három lépés távolságban megállt és feléjük fordult.

-         Még mindig nem szokott hozzá a bezártsághoz. –jegyezte meg ’Tamner. - Ne nézz így rám ’Mal, nem én választottam. – menteget?zött ’Mal riadt és szemrehányó arcát látva. ’Mal ’Garn felé fordult.-         Hogy gondoltad, hogy én megülöm ezt?!-         Hé barátocskám! Nem ezt, ? nem tárgy! Nem egy kupac tórium, amit te olyan nagy becsben tartasz!-         Jó, értem, de akkor is. Egy ilyen vadállat pont nekem?-         ? nem vadállat! Emlékezhetnél a kiképzésr?l, - szólt közbe 'Tamner – hogy a farkas nem t?r meg akárkit a hátán. Mondhatnánk úgy is, hogy a farkas a hozzá ill? lovast választja ki. Ezt vésd az eszedbe!-         De nem csak a farkas tudja, hogy ki a hozzá ill? lovas, hanem egy régi lovas is. – mosolyodott el ’Garn. – Igen, én választottam neked. Pont hozzád illik, nézd csak meg!

’Mal szemügyre vette a most éppen békésnek látszó állatot. Tényleg szép volt. De nem bízott benne túlságosan, viszont ’Garn-nak tényleg van érzéke ezekhez az állatokhoz.

-         És van neve? – kérdezte bizonytalanul.-         Van, Wildernek hívják. – mondta ’Tamner -         És még valami ’Mal, ha bemész hozzá légy határozott. Ha bizonytalan vagy, azt megérzi és nem tekint majd méltónak, hogy az ura légy. Ne feledd, neki azt kell tennie amit te akarsz! Nincs kompromisszum, ez nem üzlet, akár meg is ölhet! Baj esetére itt vagyunk mi és Bort is. – mutatott a kis ajtóra a két karám kerítésén és bólintott ’Tamnernek, aki a kapuhoz lépett, hogy kinyissa. Wilder felélénkült. ’Mal er?t vett magát és elindult a karámba. Még hallotta ahogy ’Tamner megkérdezi ’Garnt: - Biztos, hogy ez jó ötlet?-         Bízz benne! – válaszolt ’Garn.

Tett két lépést, Wilder felállt és némán méregette. ’Garn intett Bortnak, hogy álljon készenlétben. Tett még három lépést, Wilder változatlan pózban figyelte. Magában felidézte a kiképzést. Csak szépen lassan, ez az, nem támad. Már csak két méterre állt t?le, kinyújtotta kezét és hívta:

-         Wilder gyere ide! Gyere, gyere!

’Tamner hátra h?költ és az ajtót nyitó karhoz lépett, ’Garn idegesen emelte fel a kezét, hogy intsen Bortnak. Wilder ugyanis hirtelen ’Malnak ugrott. A hatalmas állat ledöntötte és a torka felé próbált harapni. ’Malnak ideje sem volt gondolkodni. Akkorát ütött az óriási tátogó pofába amekkorát csak bírt. Wilder rögtön félre ugrott, meglepte a hirtelen támadás. Már készült volna újra ugrani erre a veszedelmes reggelire, amikor újabb pofont kapott. Aztán még kett?t egymás után, jobbról-balról. Fájt, nagyon fájt. De még nem volt vége, a halálfélelemt?l meger?södött ’Mal nem érte be ennyivel. Igenis ? a gazdája, Wilder az ? farkasa lesz. És a farkas sose támadjon a lovasára, ezt meg kell tanulnia egyszer s mindenkorra! Wilder szédelegni kezdett, érezte saját vére ízét, de nem hagyhatta magát, újra megpróbált támadni. Jutalma ismét egy hatalmas ökölcsapás volt. Elég, feladja, csak ne bántsák már. Eddig mindenkit elkergetett, de ez az alak még nála is er?sebb. Szolgálni fogja, behódol neki. Farkát maga alá csapva nyüszítve lekuporodott, behunyta szemét amikor látta, hogy újabb csapás közeledik. Csendben várta azt a kínzó fájdalmat, amit eddig is érzett. Miért üti még? ? már behódolt, akkor miért? De a csapás nem érkezett meg.

-         Elég legyen ’Mal! Ez már állatkínzás! – kapta el a karját ’Garn épp miel?tt újra ütött volna. Rá se lehetett ismerni a mindig visszafogott ifjú barátjára, most mint valami szélmalom osztja a pofonokat. Fiatal lovas akkorát képtelen ütni, hogy egy kifejlett farkast térdre kényszerítsen! De volt valami különös ’Malban. Egész teste remegett, erei kidagadtak és a düht?l fújtatott, ilyet ’Garn életében nem látott még. A karját is alig bírta visszafogni. ’Mal kitépte karját és térdre rogyott.-         Igazad van! – lihegte.-         Te aztán jól ránk ijesztettél! Már azt hittem tévedtem. Képtelen lennék elviselni, ha az én hibámból történne valami komoly bajod.

’Tamner is besietett látván, hogy ’Mal rendben van Wilderhez fordult. Menthar nevére! Az eddig mindig vad és agresszív állat egyszer?en lekuporodott és vinnyogott. Szemügyre vette az álkapcsát. Nincs komoly baja, enni tud. Közben ’Garn talpra segítette ’Malt.

-         Jól van. Most etesd meg és szagoltasd meg vele a kezed. – mondta.-         Rendben. – átvette ’Tamnert?l a reggeli porciót és Wilder felé indult. Az nagy nehezen felállt, de amint meglátta a közeled? ’Malt, azonnal visszakushadt. Megint felé közeledik, már itt is van. Most leguggol, nyújtja a kezét. Ütni fog. Már várta. De a csapás elmaradt. A kézb?l amely eddig ütötte, a reggeli szagát érezte fájó orrával. Kinyitotta szemét. Felé nyújtja a húst és mosolyog.-         Egyél Wilder, egyél! – hallotta. Elfogadta a húst. Még a rágás is fájt de örült. Örült, hogy ehet, de legf?képp annak, hogy nem ütik. Lenyelte a falatot. ’Mal megsimogatta busa fejét.

Félénken nézte urát. Mert már nem ? parancsolt, ezt tudta. Aki most simogatja, annak fog engedelmeskedni egész életében. A kéz már a hátát vakargatta.

 – Állj fel, na! – hallotta. Felállt. Gazdája vidáman megvakarta füle tövét. Talán nem is olyan gonosz…

-         Jól van! Nagyon jól! Na ’Mal, nyergeld fel és induljunk! ’Tam, hozd ’Mal és Wilder nyergét!-         Milyen szép állat! Kár, hogy megtámadott, most biztos fél t?lem.-         Igen, de hamar visszanyeri az önbizalmát. Na itt a nyereg nyergeld fel!

’Mal átvette a nyerget ’Tamnert?l. Odalépett Wilderhez. Az engedelmesen leült, hagyta, hogy gazdája átvesse vállain azt a b?r valamit. Aztán további b?rcsíkokat csatolgatott össze a mellkasán. ’Mal befejezte a nyergelést. Kantár nem volt, nem is ismerték. Ha fordulni kellett a lovas csak megbökte az állat azt az oldalát, amerre fordulni akart. A lovas egy b?r szíjjal er?sítette magát a nyeregre. Közben ’Garn is felnyergelte Bortot. Kivezették ?ket a karámok közül. ’Mal felült Wilderre és ügetésre ösztökélte. Kipróbálta, mennyire engedelmes, de Wilder mintha olvasott volna gondolataiban. ’Garn Bort hátáról figyelte.

-         Tökéletes! Mintha csak ’Mal alá született volna!-         Igen, tényleg. De nagyon megijesztett.-         Tudom, engem is. Amikor Wilder ráugrott...-         Nem, nem Wilderr?l beszélek, ’Garn! Én ’Malról beszélek! Nem gondolod, hogy egy kicsit fura volt?-         De, nagyon is! Viszont err?l nem beszélünk senkinek, most sokkal fontosabb dolgunk van! Ugye érted?-         Igen, tudom. Akkor jobb, ha indultok, nem?-         De. ’Mal! Gyertek vissza! Indulunk! – kiáltotta. ’Mal észre vette és vágtázni kezdett. Rettenetesen élvezte. És élvezte Wilder is. Lassítottak és megálltak ’Tamner mellett.-         Köszönjük, Tamner!-         Menthar legyen veled!-         Menthar legyen veletek! 

A két lovas ügetésben haladt a Város felé. Lassan letértek az ösvényr?l. A F? Kapu mindössze kétszáz méterre volt. ’Garn ránézett lelkes barátjára.

- Verseny?

- A Kapuig? Rendben!

- Akkor hát, rajta!

?rületes vágtába kezdett a két lovas. Kezdetben fej-fej mellett haladtak, majd Wilder kezdett elhúzni.

        Nehogy egy suhanc legy?rjön már minket, ugye Bort? Na gyerünk! – Bort beérte és megel?zte Wildert.

  Mi van ifjúság? Fáradunk? – nevetett ’Garn.

        Még csak az kéne! Hajrá Wilder! Vágta! – Wilder nekiiramodott. Méghozzá annyira, hogy a Kaputól alig harminc lábnyira tudott csak megállni. Kisvártatva megérkezett a Bort-’Garn páros.

– Gratulálok! Szép volt, de a megállást még gyakorolni kell! – nevetett fel ’Garn.

- Igen, de lesz rá még alkalom b?ven, azt hiszem. Bemegyünk?

-         Persze.

Elindultak befelé de a Kapunál el?jött az egyik ?r és feltartóztatta ?ket.

-         Álljanak meg! Hát, f?kapitány úr, nem lesz ez így jó. Fogadtunk a fiúkkal, hogy melyikük nyer, de úgy t?nik vesztettem. Sebaj, nem ez a gond. Tudja a szabályt, senki sem vihet be farkast a Kapun. Még magával, meg a parancsnok úrral sem kivételezhetek, tudja jól.

-         ’Garn, igaza van. Nem tehet kivételt, különben szám?zik. – fordult oda ’Mal.

-         Te csak ne aggódj emiatt! Nyugodtan beereszthetsz, itt a Tanács engedélye. – mutatott fel egy darab pergament.

-         Aha, rendben van. Mehetnek. De mondják csak, minek utaznak?

-         Ez is fogadás? – kérdezte nevetve ’Mal.

-         Hát, én azt nem mondhatom meg. – mutatott a többi ?r felé, akik a falról figyelték az eseményeket.

-         Értjük. – mondta ’Garn – Legyen elég annyi, hogy a Város függ ett?l az úttól. -ezt hallva az ?rnek felcsillant a szeme.

-         Látom, most nyertél. Mennyit? – kérdezte ’Mal.

-         Eleget ahhoz, hogy meghívhassam magukat annyi sörre amennyit csak meg tudnak inni! – felelte vidáman, a többiek nagy bánatára.

-         Egyszer még szavadon fogunk! – mondta ’Garn és bement a Kapun. ’Mal követte.

-         Hova menjünk el?ször? – kérdezte ’Garn.

-         Haza, az ellátmányért és a fegyvereimért! – felelte ’Mal.

-         Akkor hát menjünk! – mondta ’Garn és ügetésre bíztatta Bortot. Kisvártatva megérkeztek ’Mal házához. ’Mal bement. Id?zött egy keveset, majd visszatért egy szép nagy batyuval. ’Garn átvette és felszíjazta Bortra. ’Mal ismét bement, majd apja fegyvereivel a vállán jelent meg. A számszeríjat felcsatolta Wilder nyergéhez, a kardot pedig bebugyolálta egy rongyba és a hátára vette.

-         És most? – kérdezte ’Garn.

-         Irány az Öreg! – felelte ’Mal.

-         Az Öreg? Miért?

-         Te elkísérsz, bárhová megyek is, nem? – nevetett ’Mal.

-         De! Na, akkor menjünk! A Vénhez elég forgalmas utcákon lehetett eljutni, a városiak nem kis ijedelmére. A Vén a kertben ült, már messzir?l üdvözölte ?ket. Amikor meglátta ’Malt Wilder hátán, egy kicsit meglep?dött. Ahogy megérkeztek, leszálltak farkasaikról és üdvözölték.

-         Üdv ’Mal! Látom épp hozzád ill? társat kaptál. Ugye megtámadott? - ’Mal bólintott. – Sejtettem. De ez jó jel, hidd el! Siess Milnerhez, ’Garnnal mi majd egy kicsit kés?bb megyünk utánad.

-         Milner? ? ki?

-         A kovács te marha! – nevetett ’Mal értetlen arcán ’Garn.

-         Jé, neve is van? – vigyorodott el ’Mal. – Mindegy, akkor indulok. – mondta és felült Wilder hátára. Wilder engedelmesen elindult.

-         Mi bánt ’Garn? – kérdezte az Öreg.

-         Hát, ahogy sejtetted Wilder tényleg megtámadta ’Malt. Azt hittem ott hal meg! Az én hibámból! Menthar nevére, kétszer olyan id?s vagyok mint ?, nekem kellett volna segítenem neki! – hangja elcsuklott és rémült arcot vágott.

-         De?

-         Nem, nem is tudom szavakkal leírni, hogy mi történt. ’Mal már épp a földön feküdt, amikor történt valami. Valami, amit még mindig nem tudok teljesen felfogni. ’Mal egyszer?en majdnem agyonverte a farkast. De mint valami állat, mintha csak egy ösztön hajtotta volna...

-         Értem, ’Malnak fura származása van, ugye tudod? Nála az ork fele er?sebb, mint bármelyikünknél az egész fajtánkban. Majd megértitek, ha majd el?rébb jártok utatokon. Én csak egyet kérek t?led, Gar Nok’Garn. Vigyázz rá! Ne hagyd, hogy ész nélkül vágjon bele bármibe is! Ne hagyd magára soha!

-         Ígérem, vigyázok majd rá. Becsületszavamat rá.

-         Köszönöm. Gyere, induljunk.

Kiléptek a kapun, ahol Bort türelmesen ücsörgött. Az Öreget látva jobbra-balra forgatta fejét, kérd?n nézve gazdájára.

-         Igen, ?t veszed a hátadra, ne játszd nekem itt a kölyökfarkast! – mondta farkasának és megvakarta a füle tövét. – Véneké az els?bbség. – mondta és felsegítette volna az Öreget, ha az már nem ült volna Borton. Így indultak a kovács m?helye felé. Az utcán mindenki megnézte a farkasháton ül? Vént, és a mellette lépdel? f?kaptányt. Nemsokára dél és most érkeznek a kovácshoz. Wilder a tet?t tartó egyik oszlophoz volt kötve, ’Mal türelmesen ücsörgött mellette és a farkas sebes pofáját simogatta. Milner épp akkor lépett ki a m?helyéb?l egy akkora karddal, mint ? maga.

-         Tessék ’Mal, itt a kardod. Nézd csak, itt vannak a többiek is! – mutatott az érkez?kre. – Na, akkor én hozom is a holmimat. – mondta és már el is t?nt a házában.

-         Kész van a Leszármazott a nagy útra? – kérdezte az Öreg még félig Bort nyergéb?l.

-         Én készen állok, de vajon az útitárs is készen áll-e? – év?dött ’Mal.

-         Az útitárs készen áll!

-         A vezet? is! – jelent meg Milner egy zsákkal a hátán. Végignézett leend? társain, akik könny? láncinget és fegyvert viseltek és eszébe jutott, hogy neki nincs fegyvere. Így hát visszarohant a m?helybe és kisvártatva megjelent egy jó ötöd mázsás kalapáccsal a vállán. – Ezt majdnem itt felejtettem! – vigyorodott el kivillantva kormos fogait. Közben ’Mal felcsatolta Wilderre a törpe zsákját, amiben minden bizonnyal a Tárnok ajándéka volt. Az utca végén egy kisebb tömeg figyelte az eseményeket. A f?kapitány felült farkasára, a parancsnok is felült a másikra, maga elé ültetve a kovácsot. Láthatóan hosszú utazásra készülnek. A Vén pedig ott állt és beszélt velük.

-         ’Mal ismered a küldetésed, megvannak a társaid els? utadra. Miel?tt elindulnál tisztáznunk kell egy-két dolgot. A prófécia szerint fel kell kutatnod a fegyverzetet. Ezzel most ne tör?dj, akkor fogod meglelni, ha majd eljön az ideje. A törpöket pedig minden áron meg kell gy?zni, a kudarc maga a vég. Van még valami! Mortak kémei mindenütt ott lehetnek. Sietnetek kell, még lehet?leg Erikha királyn? visszatérte el?tt haza kell érnetek. Biztosan ütköztök akadályokba de le kell küzdenetek mindet. Most rám már csak egy feladat vár, amit most rögtön teljesítek is. Menthar kísérjen utadon Leszármazott! – kiáltotta mindenki számára jól hallhatóan. A tömeg értetlenkedve sustorgott és figyelte a Hegyi Kapun át távozó farkasokat és lovasaikat.

 

A Kapu ?rök tisztelegve búcsúztak a három utazótól, akik közül ketten szintén tisztelegtek. Útjukat a bányásztelepek felé vették. Szótlanul léptettek a bányák felé vezet? hegyi úton. A szél lágyan fújdogált, a nap sütött. Hátasaik vidáman szaglásztak. Kisvártatva már hallották is a bányák fel?l érkez? zajokat. Lassanként láthatóvá váltak a járatok, a medd?hányók, a raktárak és a szekerek is. A bányászok váltott m?szakokban dolgoznak éjjel-nappal. Percenként tolnak ki egy-egy újabb ércekkel megpakolt szekeret. A bányák felé vezet? kövezett út itt ér véget, innent?l már csak egy jóval sz?kebb ösvény vezetett tovább. S?r? növényzet szegélyezte, helyenként ki vízfolyások szabdalták szét. Órákon át mentek és közben bizalmatlanul figyelték a bozótost. Különösképp Milner, akinek nem voltak túl rózsás emlékei az ilyen utakról. Az ?rökt?l sem szerzett bíztató híreket, miszerint a gnollok megint elszemtelenedtek. A Nap lassan lebukni készült, így hát ideje volt táborhely után nézni. Az ösvényt?l nem messze, ötven-hatvanlépésnyire találtak egy kis tisztást, közepén egy óriási fával. Sietve tüzet raktak, lepakoltak. A farkasokat a fa göcsörtös gyökereihez kötötték. ?k maguk úgyszintén a gyökerek között ütöttek tábort. Egy kis baltacsapkodás, majd a már piruló malac forgatása a nyárson, következett. Az egyik út menti fáról egy sólyom követte az eseményeket. Mintha mindent szemmel akarna tartani, úgy figyelte a táborozókat. Azok hatalmas állatb?rökön elterülve elfogyasztották a malacot, majd még egyszer mindent ellen?rizve és a t?z eloltása után nyugovóra tértek. Az ég sötét volt, a két holdat felh?k takarták el. Enyhe szell? fújdogált. Az erd? pedig szokatlanul csendes volt, túlságosan is csendes...


Hozzászólások
Novella: A Leszármazott Krónikája, Első kötet, VI Fejezet Az indulás
1
Ghery • SilentVertigo 2006.12.01. 03:22
Kösz szépen, akkor küldöm is mindjárt a következőt:)
yohoo 2006.11.22. 08:12

Ghery  nagyon tetszik a regényed , várom a folytatást, remélem a többi rész is lesz ilyen jó, vagy akár még jobb,  és remélem sok fejezetre elnyúló regény lesz.

1
solarah online
creative commons license

silentvertigo  |  design:  kicsy  |  zene:  spectral analysis  |  rajz:  tikos péter

Ahol azt másképp nem jellezzük, ott az oldalon található minden írás, kép, zene és egyéb tartalom a Creative Commons "Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország" licensze szerint érhető el. Az oldalon megjelenő hozzászólások szerzőik tulajdonát képezik, azokért az oldal szerkesztője felelősséget nem vállal.
Firefox Játékfejlesztés.hu PHP MySQL

Fatal error: Call to undefined function session_unregister() in /home/yscik/silentvertigo.hu/solarah/mods/out.php on line 14