Zene ki/bekapcsolása
solarah online
A játék
A világról
Fejlesztés
Galeria
A csapat
Novellák
Fórum
GY.I.K.
Kapcsolat
Partnereink
Novellák

A Leszármazott krónikája, Első kötet, Első fejezet 2.0
Tamorah - 2007.10.28. 06:19 - Ghery
Hozzászólások

I.                   Fejezet

A fogadó

 

Az Arthogad városa felé vezető úton, a várostól körülbelül három mérföldre áll egy fogadó. Ez a fogadó egy helyi kocsmáros család tulajdonát képzi immár, több mint két évszázada. Viszonylag szokványos épület, kemény kőalapon nyugszik, a falakat évszázados tölgyekből rótták. Tetejét tavaly újították fel, azóta minőségi égetett agyagból készült cserepek fedik. Neve különösebben nincs, mindenki csak Tavernaként vagy Kocsmaként emlegeti. Az egyetlen említésre méltó tulajdonsága a vendégköre. Általában furcsa alakok szállnak meg itt, akiktől jobb nem kérdezni semmit. „Hivatásos” kötekedők, kiégett alkoholisták, fáradt vándorok és kalandorok törzshelye ez. Saját etikettel, saját törvényekkel és hierarchiával. A külső szemlélő számára ezek általában akkor derülnek ki, ha netán valaki helyére ül, túl hosszan néz a békés vendégre, vagy alkudozni mer a megtermett kocsmárossal. A vége általában szégyenteljes repülés valamelyik nyílászárón át – függetlenül attól, hogy az nyitott, vagy netán csukott állapotban leledzik éppen. A tulaj szava szent, minden másban a közönség tisztelete és a harci tehetség dönt. A rendszer sok-sok éve remekül működik, igazán komoly felfordulásokat csak a kalandorok és a messze földről jött vándorok okoznak olykor-olykor.

A mai este pont egy efféle estének ígérkezik. Kelet felől – a vihart kísérve – egy magányos lovas közelít. Lova holtfáradt, ébenfekete paripa a letelepült nomádok szakértelmét és hírnevét öregbíti. Sörénye csapzott, szája habos, a tajtékot pedig felülről az eső, alulról pedig a sár keveri felismerhetetlen masszává. Lovasa szintén fekete, fekete viaszosvászon csuhát visel. Hátán remekmívű kard, nyergén mesteri számszeríj és az ahhoz tartozó nyíltáska lifeg a vágta ütemére. Ujjatlan kesztyűs jobbja a kantárt markolja, ám baljával valami mást szorongat. Hosszú, kutatással, harcokkal, cselszövésekkel és szenvedésekkel eltöltött évek gyümölcsét. Ha bármely evilági hatalom tudna róla, hogy Gherayan birtokolja a Krónika egyetlen példányát…

Szüntelen esővízben fürdőző szemei előtt lassan kirajzolódik a fogadó sziluettje. Már látni a fényeket, ott, balra az istállót… Remek. Nemsokára végre megpihenhet pár órácskára. Vajon mennyit változott a hely a legutóbbi látogatása óta? Mikor is volt? Most Betelepülés után 3005. nyolcadik hava van… Akkor legalább… legalább másfél éve.

 

Zolhar, a tulaj elégedetten szemlélte kis birodalma polgárait és azok jól kiszámítható társadalmi életét. A sör jól fogy, sőt az a fejvadász-gyanús figura még egy butélia torimit is rendelt vagy két aranyért. Szokásához híven – ha kellett, ha nem – épp a pultot és pár korsót törölgetett, mialatt a félork és a halásztroll belekezdett az asztal épségét igen komolyan fenyegető szkanderezésbe a szerencsejátékosok legnagyobb örömére. Kicsit jobbra két goblin kártyázott, elég jó tétekben. Egy törp épp most borult részegen hortyogva az asztalára - huszadik nagykorsó sörével egyetemben. A sunyi félelf meg a táncoslányt próbálja mindenféle erkölcstelenségbe lovallni, az ujjai közül elővarázsolt négy-öt érme magas tornyocska emelgetésével. Igen, a mai egy határozottan békés és jó este. Amint ez átfutott az agyán már bánta is. Ugyanis a Taverna vezetése alatt eltelt jó huszonöt év alatt bőven volt alkalma kitapasztalni, hogy az efféle gondolatok úgy vonzzák a kalandorokat, akár az omari vas az összes többit. A belépő alak, ha akarná se tudná elrejteni, miféle szerzet. Jó hat láb magas, fekete utazóköpenyt és a hátán hatalmas kardot visel. A természetesen csuklyával fedett fejből csupán egy gondozatlan szakáll látható. Egy apró fejmozdulat balra, a félelf irányába, majd egy másik jobbra, a többi vendég felé. Kész, felmérte őket. Esőtől és sártól csöpög, biztosan ingerlékeny hangulatában van. Ez nem túl megnyugtató… Ahogyan a félelf hirtelen támadt érdektelensége az eddig elbűvölni vágyott lány felé sem ígér túl sok jót a berendezésnek. Önkéntelenül is a padlóra tekintett, arra az alig kivehető, bár jó tízlábnyi foltra, ahol másfél éve egy ugyanilyen alak vagy fél tucat fegyverest vágott le. Most meg csak áll ott, az ajtót simán csak visszarúgja a helyére és még két lépést tesz. Páran odafordultak, de nem izgatják magukat különösebben. Bíznak a birodalom törvényeiben. De Zolhar tudta jól, ez esetben egy törvényein kívülivel van dolga. Tenni kéne valamit, mielőtt még a kalandor tesz valami számára szórakoztatót…

-         Akarsz is valamit, vagy csak ácsorogsz? – vetette oda végül, remélhetőleg elég közönyösen.

-         Mondjuk inni és egy szobát hajnalig? – kérdezett vissza válasz helyett a kalandor.

-         Amíg nincs balhé, lehet aztat is… Mi kéne?

-         Mondjuk egy jó nagy korsó víz.

 

A fejvadász már lendítette is a hajító pengéit, de félúton teljes mozdulatlanságba dermedt. Ugyanis a kalandor bal ruhaujjából egy alig félkönyökni fából és fémből készült tárgy lendült elő és mutatott egyenesen a félelf mellkasára. Zolhar kezéből egyszerűen kiesett a fakupa és kedvenc rongya. A fészkelődő goblin kezétől alig egy ujjnyira egy frissen elhajított tőr billegett, majd egy újabb, ám hosszabb penge siklott a kalandor jobb markába, szintén a rejtélyes ruhaujjából.

-         Ugye te tudod mi ez? – kérdezte már-már vidáman a félelfet.

-         Mégis hogyan, honnan?

-         Nem mindegy? Ne izegj már, azt akarod, hogy használjam is?

-         Tudjátok ki ez? – kiáltott a fejvadász a fogadó népéhez szinte segélykérően. A rászegezett pisztoly nem ígért hosszú harcot…

-         Én sejtem… - morogta Zolhar a bajsza alatt.

-         Mi nagyon is jól tudjuk! – visította a két goblin egyike és a kalandor felé hajította az asztalba állított dobótőrt. Gherayan feldobta éjfekete, alig lábnyi pengéjét, elkapta a surrogó dobótőrt, majd egy könnyed mozdulattal úgy dobta vissza, hogy az eltörte a goblin székének lábát, aki így hangos csattanással hanyatt esett. A mutatvány lezárásaként elkapta a rövidkardot, gyors félkört írt vele maga előtt majd a másik goblinra szegezte.

-         Most már akár fel is fedhetnéd azt a grófságokat érő fejed… - vetette oda kesernyésen a félelf, aki immár ugyanúgy ült, mielőtt a kalandor belépett volna. Gherayan fejével hátravetette csuklyáját. Fiatal, húszas évei közepén járó, ám rettenetesen elkínzott férfiarc bukkant elő. Sötét haja hosszú és zsíros volt, jobb füle fölött alvadt vér tapasztotta össze. Szakálla helyenként jó ujjnyi hosszúra nőtt már, mintegy a haja folytatásaként. Arcán alig pár hetes vágás futott végig, valószínűleg a homlokától az álláig. De a legrosszabb a szeme volt… Vörös és duzzadt volt, a mélabús mélyzöld szempár pedig alig látszott ki a szemhéjak kényszerű szorítása alól.

-         Mégis, hogy a fenébe…? – hebegte Zolhar leesett állal.

-         Hát így. – mozgatta meg alig látható füleit, jelezve, hogy csupán hallására hagyatkozott. Félelmetes ez a fickó. Nem hiába beszélik róla, hogy egyszer a nyelvével ragadta meg a kulcscsomót a börtönőr övéről…

-         Ez itt nem más, mint Gherayan il Carol Phileppes! – kiáltotta a félelf, mintha csak egy nemes heroldja lenne egy lovagi tornán. – A hírhedt, birodalomszerte körözött, az Inkvizíció által kitaszított és üldözött, negyedmillió aranyat érő kalandor! Minden létező testvériség vadássza! Élve az Inkvizíció kezére adva új őrgrófságot kap a becsületes polgár!

-         Az életrajzomat véletlenül nem tudod?

-         Betelepülés után született 2081-ben, tavasszal, Torlak fenséges városában. Hamar kitűnt rendkívül éles eszével. Tanulmányait elsőrangúan teljesítette, majd a Torlaki Akadémián tanult hadhistóriát. Hat éve elhagyta az egyetemet majd kisebb nagyobb lázongásokban vett részt, mint egyszerű útonálló…

-         Azt, kihagytad, hogy megkörnyékezett az Inkvizíció… - vágott közbe derűsen Gherayan.

-         Valóban?

-         Bizony ám.

-         Hm, ha életben hagysz, talán más híreket fogsz hallani magadról…

-         Még meggondolom.

-         Köszönöm.

-         Nos? Folytatod? A legjobb részek még csak most jönnek! – vigyorgott sárga fogaival a fogadó vendégeire.

-         Majd egy a szóbeszédek szerint eretnek tanokat hirdető pap oldalán járta a világot. A papot az Inkvizíció elfogta és kivallatása után…

-         Kín. Kínvallatása után… - remegett meg Gherayan balja alig láthatóan, ám annál sokatmondóbban.

-         Máglyára vetette. Vélhetően Gherayan maga mészárolta le a mi Urunk, Mareth papjait és felkent lovagjait, összesen egy tucatot. A hajtóvadászat elől a nomádokhoz menekült, ahol műveltségének és páratlan akaraterejének hála, hamar befogadták. Itt került kapcsolatba egy traktis-veterán omari unokájával, majd vélhetően Sharomarra távozott. Omarba, ugye?

-         És Grhkobatba, meg Elgraf erdejébe, Khermtakba sőt még a Brodar túlpartjára is… - a hallgatóság csak ámult. Egyedül a törp hortyogása és a kinti vihar hallatszott.

-         Két éve tért vissza Lortonba. Első cselekedete az Akadémia nagykönyvtárába való betörés és az Inkvizíció székházának felégetése volt.

-         Na nem, először is könnyítettem magamon. – a félork harsányan felröhögött. – Hro sharog hrag?

-         Hö? – nyögött fel a félork meglepetten. Gherayan megvetően kiköpött felé, majd intette a fejével, hogy a félelf folytathatja.

-         Azután ismét nyoma veszett. El nem tudom képzelni, hogyan csúszhattál ki a kezeik közül…

-         Befolyásos hatalmakat ismerek.

-         Hol jártál?

-         Othukán. – a félelf csak pislogott. Majd hirtelen olyan képet vágott, mint aki már mindent ért. A mellének szegezett pisztollyal mit sem törődve hamar könyörgőre kulcsolta kezeit és esdekelve nézett Gherayanra.

-         Csak nem? Meglelted?

-         Úgy ám.

-         Kérlek, könyörgöm, esdekelek neked Gherayan, oszd meg velünk a felfedezésed! – szinte már sírt.

-         Ezek után? Gondolod, hogy megérdemelnétek?

-         Ez az Igazság. Erre áhítozik Tamorah minden civilizált lelke! Csak nem foszthatod meg őket tőle!

-         Miért is ne?

-         Szentséges egek! Mit tervezel vele? – nyögött fel a fejvadász, erre már mindenki lázasan töprengeni kezdett mégis mi lehet ennyire értékes. Miért ér egy jóformán suhanc korú féreg ilyen mesés vagyont? Mi a fenének utazta körbe a világot? És vajon mi a jó büdös fityfenét találhatott, amiért ennyire megalázkodik előtte ez a gőgös korcs?

-         Egyenesen Torlakba viszem. – a fejvadász levetette magát a székről és kúszva indult Gherayan felé. Pár pillanat múlva már a kalandor sáros csizmáját ölelgetve nézett fel rá, mandulavágású zafír szemei könnyektől csillogtak.

-         Könyörgök!

-         Ismerek ott valakit. – hatásszünetet tartott – Egy goblint. Nyomdája van.

-         Csakugyan? – kérdezte remegő szájjal a büszke fejvadász.

-         Csakugyan. – jelentette ki a kalandor. Mire felnézett már mindenki körülöttük ült vagy állt, a goblinok felrugdalták a törpöt, a halásztroll kerített egy padot, Zolhar pedig egy hordó friss sört.

-         Beszélj! – bólintott a troll. Gherayan mélyet, színpadiasat sóhajtott.

-         Fáradt vagyok, nincs kedvem vagy egy fertályórát a megölésetekkel tölteni. Szállj már le rólam! – rugdosta le lábáról a félelfet. – Ám legyen. Megosztom veletek a titkot. Csak egy élet munkájába került megszerezni, és remélem, értitek, hogy nem akarom elvesztegetni. Így ha kapok egy asztalt, némi élelmet és a vizet, amit kértem… Rávethetitek pillantásotokat a Krónikára. Sőt! Fel is olvasom nektek.

 

Öt percen belül Gherayan, a hírhedt, őrgrófságot és negyedmillió aranytallért érő kalandor, több mint két tucat szempár kereszttüzében elfogyasztotta vacsoráját, megitta vizét, majd egy újabbat rendelt. Ismét körbepillantott. Ők Tamorah népe. Megérdemlik. Jobbra, félmosolyra húzódott a szája. Majd lassan köpenye alá nyúlt és elővett egy teljesen átlagos méretű, ütött-kopott, valamilyen állat bőrébe kötött könyvet. Előlapján pár rúna díszelgett. A kalandor áhítattal végigfuttatta rajtuk ujjait, felfedve sebes és mocskos körmeit, majd két kezét szertartásosan a könyv mellé tette. Egy pillanatra behunyta duzzadt szemeit. Elméjével a könyvet fürkészte, akárha milliónyi csáppal tapogatná, majd feltört egy láthatatlan lakatot. Lelki szemei előtt képek, zajok, szagok érzések milliárdjai robajlottak végig, kis híján leterítve őt és hírhedt vasakaratát. De lassan felemelte remegő balját, ujjaival súrolta a pikkelyes borítót, majd szinte görcsösen kapaszkodott bele a borítólap peremébe. Hallgatósága néma csendben vett vele együtt mély lélegzetet. Az Igazság hamarosan kiderül. Kibújik a hányatott sorsú műből és befészkeli magát a szívekbe. Mindenki tudni fog róla. És Gherayan minden létező fizikai és szellemi erejét bevetve felnyitotta a fedelet, jobb keze mutatóujját pedig a cikornyás, vörös-arany iniciáléra helyezte. Megborzongott. Hűs, sós tengeri szellőt érzett, hallotta, amint a Nagy Tenger hullámai ostromolják Sharomar keleti partját. A hatalmas szirtet, mely előtt a Megváltó ’Mal népének csonka tornya áll. Látta a gigászi szirten terpeszkedő komor romokat. A hajdan hatalmas vár romjait. Megérezte a múlt szelét, s szárnyra kapott. A romok lassan visszaalakultak, az erdő feljebb költözött a hegyeken, az öbölbe egy forgalmas kikötő nőtt egy hatalmas világítótoronnyal. És mindezek fölött ott tornyosult az egész Tamorah sorsát meghatározó város: Gar-Omar.


Hozzászólások
Novella: A Leszármazott krónikája, Első kötet, Első fejezet 2.0
1
Lordsab 2008.09.21. 02:45

Elolvastam :)

Mostmár látom mire értetted, és igaad van, amíg a fogadón kívűl volt, jelenben van, mikor beér, átvált múltra.

Ylgoroth 2007.12.03. 22:23
Az tudom Lordsab, de ha fáradnál, és elolvasnád, akkor értenéd miért mondtam...
Kritizálták, hogy ugrál az időben, én meg erre irtam, hogy nem, csak szimplán most fogja "elbeszélni", jelenben a csóka a múltat. :D A mű attól még novella, bár ezt is vétóra emelném, a terjedelem miatt. Inkább úgy mondanám, hogy egy kisregény 1. fejezete. (folytatásokból következtetve) :D
Lordsab 2007.10.30. 00:24
T'hát gyerekek ez nem elbeszélés hanem novella, bár arról sem tudom, hogy milyen idő :s Majd ha egy szer ráveszem magam arra, hogy elolvassam, akkor írok véleményt is :)
Nuke 2007.10.28. 16:39

Minden elismerésem! :)

A régi verziókat nem olvastam, úgyhogy viszonyítani nem tudok, de ez tetszik (: 

Tristal 2007.10.28. 15:25

Azt nem lesz nehéz :)))

Igazából most naon odafigyelek, felépítem előre a vázlatot,"megszerkesztem", hogy ne legyen az, mint legutóbb...azt nagyon elkapkodtam:(

Lassan, de biztosan születik az új szörnyeteg.

Ghery • SilentVertigo 2007.10.28. 13:35
Kösz a dícséretet.:) Akadhat pár dolog, ami fura, tény. Igazából lusta vagyok és nem szeretek mindent aprólékosan leírni, mert nálam abból csak csapongás lesz;) Tristal rég alkottál, jó lenne már ismét olvasni valamit tőled, de lehtőleg múld felül a Charas szemét, jó?:)
Ylgoroth 2007.10.28. 13:20

Hozzáfüznék az alant szolóhoz, nem tudom, de én úgy képzelném el, azért jelen idő, mert elbeszélés, lesz, de most fogja a szereplőnk elbeszélni ;)

A többinek van alapja. 

Tristal 2007.10.28. 11:05

Szép darab, bár nekem még egy kicsit kusza. 3+1 dolog azonban szemet szúrt:

az igeidő... nekem fura, hogy jelen időt így használod( tény, hogy nem olvasok eleget, de többnyire, mivel elbeszélésről van szó, múltidőhöz vagyok szokva)

"remélhetőleg elég közönyösen" Ki szerint?

"valószínűleg a homlokától az álláig" Valószínüleg?

"Viszonylag szokványos épület" Mihez képest? Többször elolvastam, de nem láttam magam előtt a dolgokat. És ez a szereplőknél is egy picit előjött, pl kocsmáros hogy néz ki, satöbbi.

A szókincsed viszont elég király:)

Ylgoroth 2007.10.28. 09:07
Nah ez igen, ez már tényleg....... Igazság szerint, próbáltam megfelelő szavakkal dícsérni, de hírtelen nem találok semmi hasonlót......
1
solarah online
creative commons license

silentvertigo  |  design:  kicsy  |  zene:  spectral analysis  |  rajz:  tikos péter

Ahol azt másképp nem jellezzük, ott az oldalon található minden írás, kép, zene és egyéb tartalom a Creative Commons "Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország" licensze szerint érhető el. Az oldalon megjelenő hozzászólások szerzőik tulajdonát képezik, azokért az oldal szerkesztője felelősséget nem vállal.
Firefox Játékfejlesztés.hu PHP MySQL

Fatal error: Call to undefined function session_unregister() in /home/yscik/silentvertigo.hu/solarah/mods/out.php on line 14